Napelemek vásárolhatók állami támogatással, pénteken rajtol a Zöld ház program
Fotó: Pixabay.com
Elsőként erdélyi-partiumi lakosok „rohamozhatják meg” az akkumulátoros napelemrendszerek beszerzését fejenként 30 ezer lejjel támogató Zöld Ház programot. A pályázók számára szeptember 27-én, pénteken 10 órakor rajtoló napelemprogram utolsó jelentkezői október 8-án próbálkozhatnak.
2024. szeptember 23., 13:282024. szeptember 23., 13:28
A tavalyi mintát követve idén is külön napokon regisztrálhatnak a különböző régióban élők, újdonság viszont, hogy csak olyan napelemrendszer telepíthető, amelyhez tároló kapacitás, akkumulátor is tartozik – emlékeztetett Tánczos Barna.
Az RMDSZ Hargita megyei szenátora a szövetség hétfői közleményében megerősítette azt a jó ideje „félhivatalos” hírt, miszerint elsőként szeptember 27-én a Kolozs, Beszterce-Naszód és partiumi megyéket: Bihart, Szatmárt, Máramarost és a Szilágyságot magában foglaló északnyugati fejlesztési régió lakói töltetik fel a szükséges iratokat a programot lebonyolító Környezetvédelmi Alap (AFM) vonatkozó internetes oldalára.
Október 1–7. között nem lesz erdélyi „érdekelt”, legközelebb a nyolc romániai fejlesztési régió számára kiírt jelentkezési időszak utolsó napján, október 8-án az Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megye alkotta nyugati régió zárja a sort. Október 9-én az egyházak képviselői pályázhatnak.
A Zöld ház program idei kiírásában a támogatás összege maximum 30 000 lej, azzal a feltétellel, hogy a pályázó legalább 3000 lejes önrészt kell hozzátegyen. Nem lehet pályázni csak napelemrendszerre vagy csak akkumulátorra, lehet viszont pályázni meglévő napelemrendszer bővítésére is, nem csak új napelemrendszer kiépítésére. A zöldenergia-termelő napelemrendszer legalább 3 kW teljesítményű kell legyen, az akkumulátor pedig legalább 5 kWh teljesítményű – ismertetik az RMDSZ közleményében.
személyi igazolvány elektronikus másolata, 30 napnál nem régebbi adóigazolások (az egyikkel azt igazolja, hogy nem tartozik a helyi költségvetésnek, a másikkal pedig azt, hogy nincs tartozása az állami költségvetéssel szemben), 60 napnál nem régebbi telekkönyvi kivonat, amely igazolja a pályázó tulajdonjogát és megegyezik a lakcímével – áll a közleményben.
A sikeres regisztrációt követően a Környezetvédelmi Alap által jóváhagyott szerelők közül választhatnak a magánszemélyek és egyházak. Erre 90 napjuk lesz, ellenkező esetben elveszítik a finanszírozást – hívják fel a figyelmet.
Mint ismeretes, a tavalyi tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon kell igyekezniük a pályázóknak, hiszen a régióknak szánt pénzkeretek hamar elfogynak: az erdélyi régiók közül a központiban és az északnyugatiban is 3 perc alatt „szétkapkodták”.
Alapvetően a tavalyi formátumban, viszont jelentős változásokkal, nagyobb megpályázható összeggel és önrésszel, rekordköltségvetéssel bonyolítják le idén a napelemes áramtermelő rendszerek lakossági beszerzését támogató Zöld ház programot.
Soha nem volt ilyen korán a kedvezményes árakkal – és sok esetben átverésekkel – kecsegtető Black Friday.
Jövő év tavaszán kezdődnek el az építési munkálatok az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszán – jelentette be Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
A 2024 augusztusában kifizetett, gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlékok összege 1,173 milliárd lejre rúgott – derül ki az Országos Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség (ANPIS) szombaton közzétett adataiból.
Jövő év márciusa után is megmaradhat a villanyáram és a földgáz lakossági árának korlátozása – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Bár szeretnék elkerülni, nem zárható ki, hogy az idei elnök- és parlamenti választások lecsengését követően, jövőre adóemelések lesznek – jelentette ki Marcel Boloș pénzügyminiszter.
Bár Székelyföld országos szinten rendszerint a hátsó fertályban található, amikor fizetésekről van szó, Erdélyben is találni olyan megyét, ahol még kisebb az átlagbér. Fizetések tekintetében továbbra is Kolozs megye áll a legjobban Erdélyben.
Felpörgött a romániai autógyárak termelése a július–augusztus időszakban, és először fordult elő, hogy Craiován több jármű készült, mint Mioveni-ben – irányította rá a figyelmet a Profit.ro.
Újra rekordot döntött az arany ára: a nemesfém grammjának árfolyama pénteken 2,3241 lejjel (0,63 százalékkal) 373,3536 lejre emelkedett a Román Nemzeti Bank (NBR) által csütörtökön közölt 371,0295 lejről.
Az energiaszolgáltatók november elsejétől kötelesek lesznek tájékoztatni ügyfeleiket arról, hogy 2025. április 1-jétől megszűnik az árplafon – áll az ANRE rendelettervezetében.
Nemcsak az autópályák, hanem a gyorsforgalmi utak építése is dübörög Romániában. Utóbbi több szempontból „alulmarad” a sztrádákkal szemben, viszont sok helyen népszerű, mert kevesebbe kerül – vagyis csak elméletileg.
szóljon hozzá!