Klaus Johannis áldását adta a költségvetési törvényre

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

Klaus Johannis államfő kihirdette a 2020-as állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvényét – közölte hétfőn az Államelnöki Hivatal.

Hírösszefoglaló

2020. január 06., 15:352020. január 06., 15:35

2020. január 06., 16:112020. január 06., 16:11

A Ludovic Orban vezette kormány december 23-án felelősséget vállalt a parlament előtt a 2020-as állami költségvetés törvényéért.

A miniszterelnök akkor azt mondta a parlamentben, a kormánynak az a célja, hogy még december 31-e előtt fogadják el a költségvetést. Ehhez a kormányzati felelősségvállalás módszeréhez kellett folyamodniuk, amire eddig nem volt példa, de ez az egyetlen módja, hogy év végéig elfogadott büdzséje legyen Romániának – magyarázta, hozzátéve, a törvényhozók által benyújtott módosító javaslatok közül nagyon sokat beemeltek a szövegbe. „Ha vannak olyan alakulatok, amelyek úgy gondolják, hogy a törvény nem léphet hatályba, bizalmatlansági indítványt nyújthatnak be” – nyomatékosította akkor Orban.

A kormányfő rámutatott, az államháztartási törvény kidolgozásakor reális adatokra támaszkodtak, 4,1%-os gazdasági növekedéssel és 3,1%-os inflációs rátával, valamint 4,75 lej/eurós átlagárfolyammal számoltak.

A parlament két házának elnöke később óvást nyújtott be az alkotmánybírósághoz a költségvetés felelősségvállalással történő elfogadása miatt, a kormány és a parlament közötti alkotmányos természetű jogi konfliktusra hivatkozva. A taláros testület döntése értelmében a felek január 10-ig fejthetik ki írásban álláspontjukat ezzel kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára
2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését
2025. július 08., kedd

Költségvetési Tanács: a deficitcsökkentő csomag bevezetésével Románia elkerülheti a leminősítést

Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.

Költségvetési Tanács: a deficitcsökkentő csomag bevezetésével Románia elkerülheti a leminősítést
2025. július 08., kedd

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
2025. július 08., kedd

Folytatódnak a tiltakozó akciók a közszférában

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Folytatódnak a tiltakozó akciók a közszférában
2025. július 08., kedd

Lépéskényszerben a kormány: nincsenek EU-pénzek, ha nem sikerül teljesíteni a mérföldköveket

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.

Lépéskényszerben a kormány: nincsenek EU-pénzek, ha nem sikerül teljesíteni a mérföldköveket
2025. július 08., kedd

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni
2025. július 08., kedd

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét

Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét
2025. július 07., hétfő

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?

A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?
2025. július 07., hétfő

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki

Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki