Az észak-erdélyi autópálya befejezésére kér kormányzati támogatást hat megye önkormányzata

•  Fotó: Facebook/Cătălin Drulă/CNAIR

Fotó: Facebook/Cătălin Drulă/CNAIR

Nyílt levélben kérték a román kormányt az Északnyugati Fejlesztési Régióhoz tartozó megyék tanácselnökei hétfőn, hogy támogassa az észak-erdélyi autópálya befejezését.

Krónika

2023. január 16., 18:492023. január 16., 18:49

2023. január 16., 18:522023. január 16., 18:52

A régiófejlesztési testületet alkotó Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Máramaros és Beszterce-Naszód megye önkormányzati vezetői Zilahon a hat megye kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését lehetővé tevő régiós stratégia kidolgozásáról tanácskoztak. Szilágy Megye Tanácsának a találkozó után kibocsátott közleménye szerint a megbeszélésen a régió közúti infrastruktúrájának a fejlesztése is terítékre került. A tanácskozás résztvevői ezzel összefüggésben nyílt levelet küldtek Nicolae Ciucă miniszterelnöknek és Sorin Grindeanu kormányfőhelyettesnek,

amelyben a támogatásukat kérték az észak-erdélyi autópálya munkálatainak a folytatásához.

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett közlemény szerint a beruházás befejezése lehetővé tenné Erdély összekapcsolását a transzeurópai közlekedési hálózattal. „Álláspontunk szerint ennek a beruházásnak stratégiai jelentősége van Románia és az északnyugati régió fenntartható fejlesztésének szempontjából” – olvasható a hat megyei tanácselnök által aláírt nyílt levélben.

Az önkormányzati vezetők szerint az autópálya befejezésével a hat megye összekapcsolódhat a többi régióval, növekedne a munkaerőpiaci mobilitás, ami a régió valamennyi közösségére jótékony hatással lenne. Az északnyugati régió megyéinek tanácselnökei a következő találkozójukat február 2-án tartják Máramaros megyében.

korábban írtuk

Idén sem épül sok az észak-erdélyi autópályából, de jövőre már jobb lehet a helyzet
Idén sem épül sok az észak-erdélyi autópályából, de jövőre már jobb lehet a helyzet

Bár az észak-erdélyi autópálya kapcsán már az is jó hírnek számít, hogy az év elején ismét kiírták a közbeszerzési eljárást a Bihar megyei Berettyószéplak–Bisztraterebes-szakasz kivitelezésére, sok örömünk idén sem lesz az autópályából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)

A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)
2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett