Haladnak a korral: már az eladásra kínált elektromos autók kilométeróráját is visszatekerik

Haladnak a korral: már az eladásra kínált elektromos autók kilométeróráját is visszatekerik

Fotó: Jakab Mónika

Az elmúlt években Romániában is felpörgött az elektromos személygépkocsik piaca: főként a kormány által adott, nem csekély összegű támogatásoknak köszönhetően egyre többen választják a zöldautókat. Mára már a használt autók piacán is találunk e-kocsikat, és a szakemberek szerint ezek esetében sem árt résen lenni, ugyanis itt is előfordul, hogy a kilométeróra kevesebbet mutat a megtett távolságnál.

Krónika

2023. március 30., 16:032023. március 30., 16:03

2023. március 30., 16:082023. március 30., 16:08

Miden hét eladásra kínált használt elektromos autóból egynek visszatekerték a kilométeróráját – derül ki a gépjárművek előéletét mutató CarVertical informatikai adatszolgáltató friss elemzéséből.

Mint rámutatnak, az elektromos autók kilométerórája nem különbözik a benzines vagy dízelautók digitális kilométerórájától, így nem bonyolultabb a visszatekerése sem.

Sőt, ha a digitális éra előtti kilométerórákhoz hasonlítjuk, akkor még könnyebb is a csalók dolga.

Az elemzés szerint az európai használtautó-piacon eladásra kínált kocsik 15,6 százaléka esetében találkozhatunk visszatekert kilométerórával. Ha csak az elektromos autókat vesszük górcső alá, akkor ez az arány 13,4 százalékos, vagyis mindössze hajszálnyi a különbség utóbbiak javára.

A vevők tehát ugyanúgy kockázatoknak vannak kitéve, akár belső égésű motorral ellátott, akár elektromos autót szeretnének vásárolni.

Az e-kocsik esetében márpedig az akkumulátor szempontjából létfontosságú, hogy a valós állást mutassa a kilométeróra

– irányítják rá a figyelmet a szakemberek –, ugyanis a gyártók legkevesebb 100 000 kilométerre vállalnak garanciát, és az akkumulátor élettartama jóval rövidebb is lehet a vásárlás pillanatában vártnál.

„A kapacitás függvényében az akkumulátor cseréje több tízezer euróba vagy akár az autó árának a felébe is kerülhet. Ez az elektromos autók legfontosabb része” – intett óvatosságra Matas Buzelis, a CarVertical kommunikációs igazgatója.

korábban írtuk

Érdemes résen lenni: a német autók kilométeróráját tekerik vissza a leggyakrabban, az Audi A8-asok harmada érintett
Érdemes résen lenni: a német autók kilométeróráját tekerik vissza a leggyakrabban, az Audi A8-asok harmada érintett

A használtautó-piac egyik legelterjedtebb csalása a kilóméteróra visszatekerése – a gépjárművek előéletét mutató CarVertical informatikai adatszolgáltató összefoglalta, mely gépkocsik esetében fordul elő a leggyakrabban futásteljesítmény-hamisítás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság

Nagyváradon hozza létre negyedik bázisát a HiSky moldovai légitársaság – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön.

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság
2024. április 11., csütörtök

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban

„Kérd a nyugtát a szépségszalonban! Ha a gazdasági szereplő megtagadja, jogosult vagy az ingyenes szolgáltatásra!” – tanácsolja Facebook-oldalán az ANAF, amely átfogó, a szépségiparban tevékenykedőket megcélzó kampányt indított márciusban.

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban
2024. április 11., csütörtök

Drasztikusan vissza kell fogni a nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását

Az Európai Parlament szerdán új, az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célok szigorítása érdekében.

Drasztikusan vissza kell fogni a nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását
2024. április 11., csütörtök

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a februári 7,23 százalékról 6,61 százalékra csökkent márciusban az éves infláció Romániában.

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly
2024. április 10., szerda

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek

Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek
2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani