Bővítette tevékenységét a szatmárnémeti ipari parkban az Anvis autóalkatrész-gyár, mely az elmúlt másfél év során egy egész, eddig Franciaországban működő üzemet költöztetett a szatmári megyeszékhelyre.
2015. június 23., 19:282015. június 23., 19:28
Amint a cég helyi vezetői, az Anvis Rom leányvállalat képviselői elmondták, 18 hónap alatt építették meg a termeléshez szükséges csarnokokat, ezzel 4-ről 8 ezer négyzetméterre növelve a területet, amelyet gyáraik elfoglalnak. A legutolsó szállítmány múlt héten gördült be a szatmárnémeti ipari parkba. A cégvezetők szerint ezzel párhuzamosan a vállalat teljesen beszüntette franciaországi tevékenységét.
Az új szatmárnémeti egység június 15-én kezdett el működni, így az Anvis ismét teljes kapacitással termel. Megnövekedett az alkalmazottaik száma is, a korábbi 200 helyett most 350 embernek biztosítanak munkát, sőt azt tervezik, hogy a közeljövőben eszközölendő további tevékenységbővítés során még 100-zal emelik az alkalmazottaik számát.
A cég vezetői szerint igazi sikertörténetnek számít a költözés, hisz viszonylag rövid idő alatt, és lényegében zökkenőmentesen vitték végbe ezt a bonyolult feladatot. Hozzátették ugyanakkor, a vállalat alkalmazottai számos áldozatot kellett hozzanak mind szakmai, mind családi téren azért, hogy simán menjen a költözködés, azonban úgy vélték, a közös siker kárpótol majd mindenkit a rengeteg plusz erőfeszítésért.
Az Anvis vállalat egyébként rezgő autóalkatrészek számára gyárt szigetelést, és olyan gyárak tartoznak a felvásárlói közé, mint a Volkswagen, BMW, Mercedes, Renault-Nissan, Audi, Porche és MAN. A Kelet-Európában és Ázsia nyugati felén számos termelőegységet működtető cég egyébként tavaly gazdát cserélt, a vállalkozást a korábban is hasonló profillal működő japán tőkéjű Tokai Rubber Industries vásárolta fel. A német alapítású cég egyébként éves szinten körülbelül 300 millió euró értékben ad el alkatrészeket a fent említett autógyáraknak.
Bár a közgazdászok szerint a lej még mindig kissé túlértékelt, az ING Bank elemzői úgy vélik, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) rövid távon ismét 5 lej/euró alá engedheti a román fizetőeszköz árfolyamát.
Idén nyáron nem emelkedik az általános áfakulcs – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint.
Az uniós alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését kockáztatja Románia, ha október 15-ig nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére – jelentette ki pénteken Alin Andrieș pénzügyi államtitkár.
Két nappal az előző drágítás után, pénteken újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt az Izrael és Irán között dúló háború kitörése óta.
Az európai uniós statisztikákban amúgy is sereghajtó Romániában nemhogy javult volna, hanem romlott a hulladék újrahasznosításának aránya – figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM).
Alin Andrieș pénzügyi államtitkár fogja képviselni Romániát az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (ECOFIN) pénteki ülésén.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.
szóljon hozzá!