2007. március 23., 00:002007. március 23., 00:00
Mint mondta, szerdánkormányhatározattal 159 hektáros területetutaltak ki a megyének a Kolozsvártól 18kilométerre levő Zsuk községben, ahol kiépítika Tetarom 3-as ipari parkot. A Nokia ebből 90 hektárt foglalmajd el, a terület fennmaradó részére máscégeket várnak. Amint arról lapunkban korábbanbeszámoltunk, a szintén mobiltelefonokat gyártósvéd Ericsson cég is érdeklődést mutategy Kolozs megyei beruházás iránt, s márisfelmerült annak a lehetősége is, hogy a svédgyártónak is a zsuki létesítménybenbiztosítsanak területet. „A terület megjelölésevolt a Nokia egyik első kérése, így az elsőlépést megtettük. Az elkövetkezőkbenközművesíteni kell az ipari parkot, aminek összköltségeeléri a 33 millió eurót” – jelentette kiNicoarã. Hozzátette: ebből az összegből azönkormányzat csupán egymillió euróttud biztosítani, a fennmaradó 32 millió euróraa kormánytól várnak segítséget. Amegyei tanács elnöke péntekre rendkívülitanácsülést hívott össze, amelyenegyetlen napirendi pont a Nokia-beruházás lesz. Mintmegtudtuk, az ülés keretében várhatóanmegszavazzák, hogy a zsuki terület az Agrártudományiés Állatorvosi Egyetem felügyeletéből aKolozs Megyei Tanácshoz kerüljön át, illetvekiutalnak egy bizonyos pénzösszeget a Tetarom 3-as iparipark építésére. Nicoarã közölte,a Nokia vezetősége ígéretet tett,felszereléssel és laboratóriumokkal segítiaz egyetemet, és lehetőséget teremt az egyetemistáknaka szakképzésre. A terület átadásátMihail Hãrdãu oktatásügyi miniszter is jóváhagyta.
Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?
A koalíciós pártok szerdai ülésükön úgy döntöttek, hogy a második reformcsomagot a költségvetés-kiigazítás után, augusztus folyamán fogadják el – nyilatkozták az Agerpresnek politikai források.
A Hidroelectrica, Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, amely egyben legalább 600 000 háztartási ügyfél számára áramot is szolgáltat, az idei év első hat hónapjában kevesebb energiát termelt, mint amennyit értékesített.
Ilie Bolojan kormányfő kedden kijelentette, hogy a fejlesztési minisztériumnak az Anghel Saligny közművesítési programra elkülönített költségvetése gyakorlatilag kimerült. A PSD ragaszkodik a beruházások folytatásához.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Egyre határozottabb megerősítést nyer, hogy Románia még messze van attól, hogy az idénre is átnyúlt tavalyi választási szuperévben óriásira duzzadt költségvetési hiány csökkentésének útjára lépjen.
A vonatjegyek árának növelését javasolja augusztus 1-től a közlekedési minisztérium. A szaktárca rendelettervezete szerint az intézkedést az áfakulcs 19 százalékról 21 százalékra emelése indokolja.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden pontban délre tervezett sajtótájékoztatón tervezi ismertetni a különleges nyugdíjak reformintézkedéseit, ám néhány részletet már hétfőn elárult a G4media.ro portálnak adott interjúban.