Egymilliárd eurót hoztak Erdélybe az idén beinduló legnagyobb gyárak

Kikerekedik. A Nokian ez év második felében indítja be a gyártósorokat, a nagyüzem 2025-től várható •  Fotó: Nokiantires.com

Kikerekedik. A Nokian ez év második felében indítja be a gyártósorokat, a nagyüzem 2025-től várható

Fotó: Nokiantires.com

A legnagyobb beruházások révén idén beinduló új romániai gyárak többsége Erdélyben kezdi meg a munkát, négy megyében örülnek a nagyvállalatok összesen csaknem egymilliárd eurót kitevő befektetéseinek. Ennek kétharmadát a Nagyváradon létesülő gumiabroncsüzem „gurítja be” a régióba, miközben Maros és Kolozs megyében két-két, Brassóban pedig egy gyár hoz pénzt és teremt új munkalehetőségeket.

Páva Adorján

2024. január 29., 09:322024. január 29., 09:32

A Ziarul Financiar gazdasági lap év eleji összesítésében hét nagyvállalat beruházásait emelték ki, amelyek révén a legnagyobb költségvetésű, összesen több mint 1,1 milliárd euróból lehetővé tett idei romániai gyárnyitások valósulnak meg, több mint ezer új munkahelyet teremtve. A hétből öt Erdélyben indítja be a gyártósorokat 2024 folyamán – a cégek képviselőinek korábbi nyilatkozatai szerint –, összesen hat helyszínen, körülbelül egymilliárd eurót kitevő befektetések révén.

Az új létesítmények megvalósítási költségvetésére tekintve messze kiemelkedik a finn Nokian Tyres beruházása, amely 650 millió euróból épít gumiabroncsgyárat Nagyváradon.

Amint arról beszámoltunk, az építkezést 2023 elején kezdték meg, a termelés 2024 második felében indulhat a váradi üzemben, a nagykereskedelmi gyártás beindítása ugyanakkor 2025-ben várható. A közép-európai piacot célba vevő üzem mintegy 500 alkalmazottnak adhat munkát, és a Nokian első karbonsemleges gyára lesz, ahol évi 6 millió gumiabroncs készül majd, elsősorban személygépkocsik és hobbiterepjárók (SUV) számára.

korábban írtuk

Várad is „lekanyarít” magának a Debrecent óriásbefektetésekkel elhalmozó autóipari rajongásból
Várad is „lekanyarít” magának a Debrecent óriásbefektetésekkel elhalmozó autóipari rajongásból

Számos érv szól amellett, hogy a nemzetközi autóipar által „lerohant” Debrecen helyett Nagyváradon létesít új üzemet 650 millió eurós befektetéssel a Nokian Tyres – közölte a finn gumiabroncsgyártó első embere.

A beruházás jelentős nemcsak Várad, hanem Erdély és egész Románia szintjén is – nem véletlen, hogy a gumiabroncsgyártó képviselői még Nicolae Ciucă akkori kormányfővel is tárgyaltak az állami segítség, kedvezmények lehetőségeiről. A gyárépítés a Nokian számára sürgető volt, hiszen az évi 19 millió abroncs 80 százalékát Oroszországban gyártották, ahonnan több száz millió eurós veszteségek árán vonultak ki.

A finnországi Nokiából indult, leginkább téli gumijairól híres nagyvállalat 40 lehetséges helyszín közül választotta ki Nagyváradot – ami rendkívül hízelgő a Körös-parti városra nézve.

Juukki Moisio, a Nokian Tyres vezérigazgatója korábban kifejtette, számított az olcsóbb munkaerő, a meglévő autópályák, hogy Váradtól legtöbb egynapi útra fekszenek a legfőbb közép-európai exportcélállomásaik: a legtöbb abroncsot 1000 kilométeren belül adják majd el. A nagyvállalat első embere szerint sokat nyomott a latban, hogy a helyszín egy nagyváros mellett van, a Váradon működő műszaki egyetemek pedig nagy segítségükre lehetnek a következő években a munkaerő kiegészítése terén.

Szintén a partiumi megyeszékhely mellett szólt a Közép-Európa felé vezető korszerű vasúthálózat, amely a nehéz súlyú nyersanyagok szállításában szükséges. Kedvező volt Románia makrogazdasági stabilitása, illetve hogy a karbonsemleges céljaik teljesítését zöldberuházások, napelemparkok létesítése is segíti majd.

A Knauf két erdélyi városban is üzemet épít •  Fotó: Facebook/Knauf România Galéria

A Knauf két erdélyi városban is üzemet épít

Fotó: Facebook/Knauf România

A második legnagyobb gyárnyitó befektető a német Knauf hőszigetelőanyag-gyártó vállalat, amely több mint 200 millió eurót költ két új üzem idei beindítására a Maros megyei Dicsőszentmártonban és a Kolozs megyei Bánffyhunyadon.

Dicsőben üveggyapotgyárat létesít a Romániában 2008 óta jelen lévő, világszerte több mint 90 országban 300 üzemet működtető nagyvállalat. A mintegy 135 millió eurót felemésztő Maros megyei nagyberuházás révén a legmodernebb kelet-közép-európai gyárukat építik meg, ahol évente több mint 75 ezer tonna üveggyapotot állítanak elő a belföldi és a környező országok piacai számára. Szintén az év közepén várható a bánffyhunyadi gipszkartongyáruk beindítása, ahol mintegy 76 millió eurós beruházás révén létesítenek új üzemet. A két beruházás mintegy 200 új munkahelyet teremt.

Nagyszabású beruházás zajlik Tordán is: a gyárépítő német Stada szerint minden negyedik európai a Kolozs megyei városban készült gyógyszert fog szedni, miután beindul az új üzem.

Amint arról beszámoltunk, a német gyógyszergyártó vállalat tízhektáros területen valósítja meg a létesítményt – az eredeti elképzelések szerint mintegy 48 millió euróból, de már 65 millió eurós összebefektetésről is beszélnek. Az első gyógyszerek 2024 közepén-második felében kerülhetnek ki a létesítményből.

korábban írtuk

Minden negyedik európai Tordán készült gyógyszert fog szedni a gyárépítő németek szerint
Minden negyedik európai Tordán készült gyógyszert fog szedni a gyárépítő németek szerint

A Stada Románia képviselői arra számítanak, hogy a Tordán épülő új gyógyszergyárban évente mintegy 120 millió doboz orvosságot állítanak elő, és minden negyedik európai rendelkezni fog valamelyik termékükkel.

Mihai Fugarevici, a Stada Románia vezérigazgatója szerint a tordai gyár a vállalat legújabb és legnagyobb létesítménye lesz. Leginkább a földrajzi helyezkedés szólt Románia mellett, amikor a beruházás helyszínét keresték, ugyanis már meglévő szerbiai, oroszországi, ukrajnai és németországi gyáraikhoz képest „középen” helyezkedik el, Torda pedig autópálya-csomópont. Ugyanakkor a munkaerőpiaci jellemzők is kedvezők, de a vállalatvezető szerint ennél is fontosabb, hogy a Kolozsvár–Marosvásárhely-tengelyen fekvő Torda és a térség gyógyszeripari örökséggel is rendelkezik. A befektetés 375 új munkahelyet teremt.

Épül a Stada tordai gyógyszergyára •  Fotó: Facebook/STADA România Galéria

Épül a Stada tordai gyógyszergyára

Fotó: Facebook/STADA România

Szintén németországi székhelyű a Brassóban hamarosan háztartási gépek számára alkatrészeket gyártó Diehl Controls, amely most 15, a következő tíz évben pedig 40 millió eurót költ új üzemére.

A cégvezetők tájékoztatása szerint év közepén indulhat a gyártás. Addigra mintegy 100 alkalmazottat vesznek fel, 2027-re pedig 600-ra növelnék számukat. A világszerte öt iparágban 17 ezer embert foglalkoztató Diehl cégcsoport Németország és Lengyelország után a harmadik európai országban létesít üzemet, az öreg kontinensen kívül még az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kínában van jelen.

Nemcsak külföldi tőke áramlik Erdélybe: a bukaresti székhelyű DVI Production több mint 30 millió eurós beruházás révén épít pórusbeton tégla (BCA) gyárat a Maros megyei Radnóton.

Az építkezési anyagok piacán 2017 óta jelen lévő cég 2024 első felében tervezi beindítani az erdélyi gyártósorokat, melyek Európa egyik legnagyobb hasonló jellegű termelőegységének részét képezik. Talán ennek is köszönhető, hogy a cég 10 millió eurós állami támogatást is „kialkudott” a beruházásnak, mely révén 118 munkahelyet teremtenek Radnóton.

Egyébként az Erdélyben gyárakat nyitó öt nagyvállalat mellett a Ziarul Financiar gazdasági lap a leghangzatosabb idei romániai rajtok között még a csehországi székhelyű Tesla Energy Storage brăilai beruházását emelte ki – 100 millió euróból építenek akkumulátorgyárat –, illetve a francia Groupe Atlanticét, amely 60 millió eurós kiadással létesít fűtésrendszereket gyártó üzemet a Prahova megyei Ariceştii Rahtivani településen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 20., vasárnap

Visszaesett a borfogyasztás és a termelés is Romániában

Az elmúlt évek súlyos aszályai és szélsőséges időjárása jelentősen visszavetette a romániai bortermelést, amely 2024-ben 20 százalékkal esett vissza. A tendencia globális: a szőlőültetvények rendkívül érzékenyek az éghajlatváltozásra.

Visszaesett a borfogyasztás és a termelés is Romániában
2025. április 19., szombat

Elsősorban az állattartó gazdákon múlik a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés sikere

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) újabb felhívást tett közzé a magyarországi állattartó gazdák felé a ragadós száj- és körömfájás terjedésének megakadályozására.

Elsősorban az állattartó gazdákon múlik a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés sikere
2025. április 18., péntek

Több földgázt importált Románia az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban

Idén januárban és februárban 1,26 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt termelt Románia, 1,9 százalékkal (23 800 toe) kevesebbet, mint 2024 első két hónapjában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több földgázt importált Románia az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban
2025. április 18., péntek

Jelentősen megcsappant a Romániában megtermelt bor mennyisége

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent tavaly Románia bortermelése; ez volt az egyik legjelentősebb visszaesés európai uniós viszonylatban.

Jelentősen megcsappant a Romániában megtermelt bor mennyisége
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

2025. április 16., szerda

Elnöki hivatal: nincs szükség az IMF segítségére

Románia nincs olyan helyzetben, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kelljen fordulnia segítségért, és kormányválságra utaló jelek sincsenek – közölte szerdán az elnöki hivatal.

Elnöki hivatal: nincs szükség az IMF segítségére
2025. április 16., szerda

Újabb amerikai gyorsétteremláncot hoz a nyuszi Romániának

Amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök az Egyesült Államok kongresszusi delegációjának tagjaival kedden a Victoria-palotában. Erről a szerdai kormányülés elején beszélt.

Újabb amerikai gyorsétteremláncot hoz a nyuszi Romániának
2025. április 16., szerda

Újra Romániában a legmagasabb az infláció

Az Európai Unió éves inflációs rátája márciusban tovább csökkent, 2,5 százalékra a februári 2,7 százalékról, Románia viszont ismét a legmagasabb inflációval rendelkező ország lett, 5,1 százalékos éves áremelkedéssel – közölte az Eurostat.

Újra Romániában a legmagasabb az infláció
2025. április 16., szerda

Teljes áramszünet húsvétkor? Cáfolnak a példátlan óvintézkedéseket foganatosító hatóságok

Bár a román hatóságok váltig állítják, nem áll fenn a teljes áramszünet veszélye húsvétkor, a példátlan óvintézkedések hallatán sejteni lehet, hogy ilyen közel ritkán kerül az ország a rettegett „blackouthoz”.

Teljes áramszünet húsvétkor? Cáfolnak a példátlan óvintézkedéseket foganatosító hatóságok
2025. április 16., szerda

A végéhez közeledik a nyugdíjak „nagy újraszámítása”

Nyolc hónapos késéssel, de az illetékesek szerint most már tényleg a végéhez közeledik a nyugdíjak újraszámítása.

A végéhez közeledik a nyugdíjak „nagy újraszámítása”