Hozzáállás kérdése. Változtatnának azon a gyakorlaton, hogy a többi biztosítással ellentétben a kgfb-t az ügyfél úgymond nem magának vásárolja
Fotó: Pinti Attila
Előtérbe kerülhet a minőség a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabály módosítása nyomán, sokan figyelnek majd ugyanis jobban arra, hogy kivel és milyen kötvényt kötnek meg, ha az ő kárukat – és nem az általuk okozottat – számolja el a biztosító.
2021. február 24., 11:472021. február 24., 11:47
Márciusra ígéri a bukaresti kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb/RCA) rendelkezők számára a közvetlen elszámolás lehetőségét biztosító sürgősségi rendeletet. Ez alapján
Az egyenleget utólag a két biztosítótársaság egymás között rendezi. A 2017/132-es törvényt módosító, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) által kezdeményezett tervezetet közvitára bocsátották a pénzügyminisztérium honlapján.
Birtalan József, a pénzügyi felügyelet tagja a Krónika megkeresésére elmondta, a tervezet több intézkedést módosít, ám a kötelező felelősségbiztosítás közvetlen elszámolása érinti leginkább a lakosságot és a cégeket. Az ASF tagja felhívta a figyelmet, hogy
A jogszabályjavaslat szerint öt feltételt szabnak: csak akkor kérhető a közvetlen elszámolás, amennyiben a közúti baleset Romániában történt, a balesetben érintett valamennyi gépkocsit Romániában jegyezték be, mindegyiknek van érvényes biztosítása a baleset időpontjában, a baleset során csak gépkocsikban keletkezett kár.
A pénzügyi felügyelet számításai szerint az új rendszer bevezetése 10–12 százalékos drágulást eredményezhet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piacán, ám Birtalan József hangsúlyozta, az önszabályozási folyamat eredményeként az árak idővel csökkenhetnek.
A szakértő elmondta, a pénzügyi felügyelet készített egy tanulmányt, amely szerint
A különböző gépkocsi kategóriák, a bonus-malus besorolási rendszer változtatja a standard árakat, ezért a tanulmányban egy tizenkét hónapos B0 besorolású biztosítást vettek alapul, amely nem torzítja az árat, de így is kategóriánként tavaly januártól novemberig pár százalékos árcsökkenés érhető tetten.
– hangsúlyozta a biztosítási szakértő.
Fotó: Pinti Attila
Szerinte
„Ha szerződéses viszonyban van az ügyfél a biztosítótársággal, jobban megbízik annak a szolgáltatásaiban, szerződéskötés előtt tudatosabban választ, hajlandó esetleg többet fizetni a kötvényért, ha tudja, hogy a kárát az esetleges baleset után gyorsan és pontosan megtérítik. A káresemények rendezésére törvényes határidők vannak előírva, ám gondot jelent, hogy ezeket nem minden esetben tartják be, ezért a pénzügyi felügyelet kénytelen büntetni vagy megrovásba részesíteni a cégeket” – mutatott rá Birtalan József.
Jelenleg egyébként a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a „legfurcsább” biztosítási termék, hiszen a többi biztosítással ellentétben ezt általában az ügyfél nem magának vásárolja csak azért, hogy legyen egy papír a gépkocsiban, amit fel lehet mutatni, ha kéri a rendőr. Így a minőség senkit nem érdekel, a többség a legolcsóbb ajánlat alapján dönt. A szakértő abban bízik, hogy a módosítás életbelépése rendezi ezt a helyzetet.
Cristian Roșu, az ASF alelnöke az Economica.net gazdasági portálnak úgy nyilatkozott,
A közvitára bocsátott tervezethez 122 oldalnyi észrevétel futott be, de ezek mindössze egy százaléka érinti a közvetlen elszámolásra vonatkozó cikkelyeket. A dokumentumot a külügyminisztériumnak kell láttamoznia, majd napirendre kerülhet a kormányülésen.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
szóljon hozzá!