Drágább a földgáz – Akár 10 százalékos áremelkedés

Megdrágult szerdától a földgáz a háztartási fogyasztók számára, miután a kormány elfogadta az energiaforrás árliberalizációjának új menetrendjére vonatkozó határozatot.

Kőrössy Andrea

2015. július 01., 18:132015. július 01., 18:13

2015. július 01., 18:502015. július 01., 18:50

Eszerint július elsejétől a szolgáltatók az eddigi megawattórákénti 53,3 lej helyett 60 lejért – 13 százalékkal többért – vásárolják meg a belföldi termelésből származó, a lakosságnak eladott földgázt, illetve ennyit kell fizetniük a háztartásokat kiszolgáló távhőszolgáltatóknak is.

Az új érték egy évig lesz érvényben, a határozat szerint ugyanis 2016. július elsejétől a megawattóránkénti ár 66 lejre, 2017 áprilisától pedig 72 lejre emelkedik. 2018 áprilisától ugyanakkor 78 lejre, 2019. április elsejétől 84 lejre, míg 2020-ban 90 lejre drágítják a földgáz árát. A határozat arra is kitért, hogy 2018-ban az addigi tapasztalatok alapján elemzik a folyamatot, és szükség esetén új értékekről döntenek.

Szabadpiac 2021-ben

Az új árliberalizációs naptár alapján a háztartási fogyasztók számára 2021 júliusáig kell megvalósítani a teljes szabadpiacot, vagyis akkortól már nem szabályozott áron vásárolják a lakosok az energiaforrást, hanem a szolgáltatóval egyénileg egyeztetnek a díjszabásokról. 

Olcsóbb a villanyáram
Szerdától 6,8 százalékkal – megawattóránkénti 22,5 lejről 20,97 lejre – csökkent az elektromos energia szállítási költsége az Országos Energiaügyi Hatóságnak (ANRE) a Hivatalos Közlönyben megjelent rendelete alapján. Az ANRE illetékesei egy hete jelentették be, hogy a villanyáram ára a végső fogyasztó számára 0,5–1 százalékkal fog csökkenni az intézkedés nyomán.

Az eljárásról a kormány az Európai Unióval, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és a Világbankkal egyeztetett: a nemzetközi hitelezők korábban azt akarták, hogy az árliberalizáció már 2018 végéig megvalósuljon, de a kabinet kérésére kitolták a határidőt.

A hitelezők ugyanakkor abba is beleegyeztek, hogy a fokozatos drágításra ne negyed-, illetve félévenként, hanem évente egyszer kerüljön sor. Eddig évente többször is emelkedtek az árak 1–2 lejjel, mostantól viszont egyszer lesz 6 lejes növekedés.

Az új, a 2015. július elseje és 2021. június 30-a közötti időszakra szóló liberalizációs menetrendet a kormány az Országos Energiaügyi Hatósággal (ANRE) együtt dolgozta ki. Nagy-Bege Zoltán, az ANRE szabályozótanácsának tagja lapunknak elmondta: a 60 lejes díjszabás a vásárlási árra vonatkozik, ennyit fizetnek a szolgáltatók a termelőknek, a végső, a fogyasztók által befizetendő árba azonban további költségeket is beleszámolnak – például a szállítási, elosztási és tározói díjat.

A szakértő rámutatott: a végső árat a szolgáltatók határozzák meg, az általuk előterjesztett értékekről szerda délután tárgyalt az energiaügyi hatóság. Nagy-Bege ugyanakkor úgy becsülte: a földgáz végső ár 5–7 százalékkal emelkedhet.

A fogyasztás a számla felét teszi ki

Az Economica.net gazdasági hírportál ehhez képest arról számolt be, hogy a drágulás ennél jóval nagyobb, 10–11 százalékos is lehet. A portál abból indult ki, hogy a gázszámla árának csak mintegy felét teszi ki a ténylegesen elfogyasztott energiaforrás, ennek alapján a fogyasztói értéknek valóban 6–6,5 százalékkal kellene emelkednie.

Mindez azonban csak a belső termelésből származó földgázra érvényes, azonban a szolgáltatóknak importterméket is el kell adniuk, aminek pluszköltségeivel – például a raktározási díjjal – szintén a lakosokat terhelik. A háztartási fogyasztóknak kiszállított energiaforrásnak mintegy 98 százalékát teszi ki a belföldi gáz, 2 százaléka pedig importból származik. Ez utóbbi áráról a szolgáltatók és a termelők kötnek egyéni megállapodást, átlagosan azonban a külföldről vásárolt földgáz megawattonkénti ára 90 lej.

Az Economica.net az ANRE adataira hivatkozva arról számolt be, hogy a raktározási díj a számla 10 százalékát teszi ki, a szállítási költség az összeg 10–20 százalékát jelenti, míg az elosztási díj további 10–15 százalékot ad hozzá, ugyanakkor a szolgáltató is felszámol még körülbelül 10–15 százaléknyi illetéket. Jelenleg egyébként a végső ár mindegyik alkotórészét az állam szabályozza.

Drágább az E.On

A hírportál következtetése szerint mindezeket a költségeket összeadva a német E.On ügyfelei számára 10 százalékkal, megawattóránként 130 lejre drágulhat a földgáz, míg a másik nagy szolgáltató, a belga–francia GDF Suez esetében az emelkedés 11 százalékos lesz, ez megawattóráként 114 lejt jelent. Az árak nem tartalmazzák az általános forgalmi adót (áfa/TVA). Ezzel kapcsolatban Nagy-Bege Zoltán úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy egyes szolgáltatók, például az E.On esetében a drágulás valóban ilyen nagymértékű lesz.

A GDF Suez egyébként áprilistól a földgáz megawattóránkénti árát 102,16 lejre csökkentette a márciusi 112,76 lejhez képest, ezzel szemben az E.On 1,45 százalékkal emelte árait, megawattóránként 116,5 lejről 118,19 lejre. Ennek nyomán az északi fogyasztók 15 százalékkal többet fizetnek ugyanazért az elhasznált mennyiségért, mint a déli háztartások.

Az áprilisi árkiigazítást az ANRE rendelte el, amelynek indoklása szerint az E.On-nak azért kellett árat emelnie, mert a 2011–2014-es időszakban a német cégcsoportnak egy utólag törvénytelennek nyilvánított kormányhatározat miatt pluszkiadásai voltak, amelyet még nem szerzett vissza teljes mértékben. Ehhez képest a belga–francia szolgáltató kiegyenlítette az eltérést.

A szerdai drágítás nyomán a GDF Suez ügyfeleinek nagyjából annyit kell majd fizetniük, mint télen, míg az E.On kliensei számára drágulni fog a gázszámla.

A kormány tájékoztatása szerint az új liberalizációs naptár kidolgozásánál figyelembe vették, hogy az elmúlt időszakban fokozatosan csökkent a gázfogyatás. Ez egyrészt az ipari visszaesésnek tudható be, ugyanakkor az energiahatékonysági programok is szerepet játszanak ebben. A kabinet azt is megállapította, hogy az elektromos energiát előállító vállalkozások egyre kevesebb gázt igényelnek, mivel fokozatosan átállnak a megújulóenergia-fogyasztásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben
2025. június 15., vasárnap

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól
2025. június 13., péntek

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája

Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája
2025. június 13., péntek

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek

A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek
2025. június 13., péntek

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján

Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján
2025. június 13., péntek

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos

Áprilisban márciushoz képest 44 lejjel, azaz 0,8 százalékkal 5647 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos
2025. június 13., péntek

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság

Igen nehéz helyzetbe kerülhet a romániai juhágazat, ha az Európai Bizottság módosítja az élőállat-exportra vonatkozó szabályokat, amellyel gyakorlatilag lehetetlenné tennék a juhoknak a muszlim államokba történő tengeri szállítását.

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság
2025. június 12., csütörtök

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára

A romániai bankrendszer hat legnagyobb bankja – kivéve a CEC Bankot, amely csak éves és féléves alapon számol be pénzügyi eredményeiről – 2025 első negyedévében 3,1 milliárd lejes nettó nyereséget ért el.

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára
2025. június 12., csütörtök

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya

A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 14,7 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2024-ben; az európai uniós átlag 5,8 százalék volt – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya
2025. június 12., csütörtök

Ismét nőtt az infláció, látványosan megdrágultak a gyümölcsök és a vasúti közlekedés

Májusban az áprilisi 4,9 százalékról 5,45 százalékra nőtt az éves infláció Romániában, a legjelentősebb mértékű, 7,09 százalékos árnövekedést a szolgáltatási szektorban regisztrálták – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). 

Ismét nőtt az infláció, látványosan megdrágultak a gyümölcsök és a vasúti közlekedés