Államilag, társadalmilag is jobban kéne segíteni az anyákat – Gergely Orsolya szociológus a nemek közti egyenlőtlenségről

– Friss felmérés szerint a romániai nők nagy hányada – 10-ből 7 – vallja azt, hogy a házimunka legnagyobb része az ő vállukra nehezedik a családban: ide tartoznak a klasszikusnak mondható munkák, mint a főzés, mosogatás, mosás, vasalás, a gyerekekkel kapcsolatos különféle tennivalók. Az ENSZ bejelentése alapján ugyanakkor a nők és férfiak közötti egyenlőség a világban egyre távolabbi cél. Hogyan látja a témával is foglalkozó szociológusként: mi lehet annak az oka, hogy még mindig így működik? Milyen mozgásokat lát ebből a szempontból az Ön által vizsgált romániai/erdélyi területeken?

– Sokszor azt halljuk, hogy már réges-rég teljes nemi egyenlőség van, hiszen a nők is járhatnak nadrágban, vezethetnek autót, járhatnak egyetemre, beléphetnek a tudományos, politikai életbe.

Ennyire „egyenlően” vannak elosztva a társadalmunkban a feladatok. Ezt mérjük évek óta székelyföldi, erdélyi kutatásaink során is, hogy a nők otthon egy második műszakot is ledolgoznak. Legalább egyet.

– Ennek az is az oka, hogy értékek, mentalitás tekintetében tradicionális társadalomban élünk?

– Az egyik oka ez. A társadalmi nemi szerepek és szerepelvárások évszázadokon át beidegződött normarendszert követnek, és az ettől való eltérést nem díjazza a társadalom. Például ha egy férfi jelentős szerepet kezd vállalni az otthoni házimunka elvégzésében, szervesen részt vesz a gyermeknevelésben, akár gyermeknevelési szabadságon is osztozik a párjával, akkor azt a férfi és női társadalom is hajlamos megbélyegezni, papucsférjnek, puhánynak titulálni.

Magyarán a gondoskodási feladatokat valakinek el kell látnia, tetszik, nem tetszik. Ezek nagyon fontos társadalmi feladatok, de a társadalmunk nem erre rendezkedett be, hogy ezeket a „soft ügyeket” jutalmazná.

– A jutalmazást miként kell érteni?

– Nem rendelünk hozzá társadalmilag honoráriumot. Egész egyszerűen nem tekintjük olyan értékes munkának, mint egy sor más dolgot. Fejben, mentalitást tekintve sem számít „munkának”, és anyagilag sincs honorálva. Ennek ugye hosszas társadalmi előtörténete van, hogy miért így alakult ez, Romániában még inkább talán, mint máshol.

nem felszámolta azt, hanem tulajdonképpen kibővítette ezeket a társadalmi nemi szerepköröket.

– Vagyis eszerint azt is el lehet mondani, hogy a 20. század második harmadától kettős teher, vagy többes teher nehezíti a női társadalom mindennapjait?

– Igen, úgy fogalmazhatunk, hogy a Romániában élő nők a szocialista korszak négy évtizede alatt megkapták az esélyegyenlőség és az önmegvalósítás iránti vágy szellemét, viszont ehhez senki nem rajzolt térképet, senki nem mutatta meg, hogy miként kell, lehet, javasolt. Így többnyire ezek egyéni próbálkozások, törekvések, ügyek, hogy kinek mennyire sikerül önállóan működnie ebben a szélmalomharcban. Mert rendszerszintű segítséget nem nagyon kapnak. Egyébként természetesen vannak változások, és vannak társadalmi réteg szerinti különbségek: urbánusabb környezetben, fiatalabbak körében már észlelhetőek apró előrelépések. Születtek a rendszer által kínált lehetőségek is, például több mint egy évtizede édesapák által is igényelhető minimum 1 hónap gyermeknevelési szabadság, amellyel nyilván kevesen élnek, vagy kevesen élnek a valóságban, és nemcsak papíron. Tehát nem mindegy, hogy milyen közegben és kontextusban beszélünk erről. De ez a helyzet csak többnyire a magasan iskolázott, urbánusabb környezetben, a magas státust és vagy magasabb jövedelemmel rendelkezők nők (pl. orvosnő, jogász, igazgatói pozíciót betöltő nő) szűkebb csoportja esetében másabb, enyhén másabb.

ahol ennek már van hagyománya, ahol a családi mintának részét képezte az egyenlőbb feladatmegosztás. Őket jelöli az a 3 a 10-ből.

– Dédnagyanyáink idejében még úgy volt, hogy általában a férfi kereste a pénzt, a nőre meg a háztartás intézése jutott. Ha a jelenlegi általános romániai képet akarjuk látni, mi körvonalazódik: változnak-e érzékelhetően abba az irányba a trendek, hogy a nőkre kevesebb klasszikus házimunka maradjon olyan körülmények közt, hogy természetesen ők is napi nyolc órát dolgoznak a munkahelyükön, nemcsak a férfiak?

– Igen, természetesen változnak. Romániában nagyon magas a női foglalkoztatás már több évtizede, és a nők munkavállalásával sok minden alakult, változott. Az urbanizációval a kinti és a benti munkák közti valós határvonal is elmosódott, a ház körüli teendők kevesebb férfit, fiút érintenek. Sokan a lakás belső tereiben élnek és tevékenykednek évtizedek óta. Viszont úgy tűnik, ez nem befolyásolja azt, hogy a nők vigyék az otthoni feladatok oroszlánrészét is:

Nem fog szépen hangzani, de a pozitív változások nem annak köszönhetőek, hogy a háztartási munkát megosztják a felek otthon, mivel már mindenki 8-10 órában építi a szakmai pályáját, hanem annak, hogy a háztartási gépek egyre korszerűbbek, fejlettebbek. Például a mosogatógép elmosogat. A szárítógép miatt nem kell teregetni, a robotporszívó időt takarít meg.

– Friss felmérés szerint a nőkre nemcsak a szó szoros értelmében vett házimunka hárul, hiszen nagyon sok esetben – a megkérdezettek 63 százaléka – ők a család „könyvelői”, a pénzügyek kezelői, 32 százalékuk a családi események szervezője, 59 százalékuk a család szakácsa és így tovább. Szociológusként miként látja, mik lehetnek ennek az aránytalanságnak a fő hátulütői a társadalomra nézve?

– A 2018-as, vállalkozók körében végzett kutatásunk eredményei is markánsan ezt mutatták: a megkérdezettek nagyon sok tennivalót megosztottak a párjukkal, például a bevásárlást. De ha a gyermek beteg volt, akkor a női válaszadók bevallása szerint szinte mindig ők maradtak otthon, a férfi válaszadóknak csupán 3 százaléka maradt ki munkából és ápolta a 2-7 éves kisgyermekét.

A hatalmas táblázat az ő fejükben „fut” a megannyi megnyitott ablakkal. Ennek a fő hátulütője sokféle lehet, és egyik sem ígér pozitív jövőképet.

– Azért nem jó ez, mert példát statuál, mintát mutat a következő nemzedék számára?

– Persze. Például a lánygyermekek ezt látják, hogy anya reggel 7-kor beül a kisbuszba, előtte végigmondja a napot: tornazsák pipa, balettcipőt ugye beraktad, viszed az 55 lejt az osztálykirándulásra? Ma úszás, foci, néptánc, programozás, stb., stb., stb. lesz, telefon ugye feltöltve, hívjál, ha végeztél, ma anya nem 4-ig van, hanem 5-ig, az osztálytársad anyukájával megbeszéltem, ők fognak elvenni, majd anya megy érted, és folytathatom. Ezt látva nem valószínű, hogy a lánygyermekek nagyon megkívánják az anyai szerepet és ezt szeretnék majd maguknak. Hanem a mostani fiatal vagy szakmát fog választani, vagy családi életet. Ami nem lesz baj, csak azt is tudjuk, hogy Romániában a kétkeresős családmodell a létszükséglet a középosztálybeli minimumhoz. És ha az egykeresős családmodellben gondolkodik, akkor predesztinálja őt ez a döntés egy nagyon hátrányos anyagi helyzetre.

És az is megtörténik, hogy ha csak a szakmát választja, szakmailag nem tud kiteljesedni, fejlődni, mert viszi ezt a fajta két-három műszakot. Az meg megint társadalmi hátrány, hogy kitaníttatunk rengeteg okos, értelmes, ügyes lányt, akik „alultervezik” majd a szakmai pályájukat, mert valaki az ő gyermekeiket is fel kell nevelje. A pszichikai hátrányait pedig tudjuk, ha például Máté Gábor világhírű pszichiátert olvassuk, kiderül, hogy a nőkre sokkal nagyobb stressz terhelődik, ami nagyon gyakran autoimmun vagy daganatos betegségekhez vezet. Tehát e tekintetben sem jártunk jól.

– A gyerekes nők sok esetben otthoni „tanítók” és „tanárok” is, hiszen nagyon sokszor ők segítenek a gyerekeknek megoldani a házi feladatokat. Mi a társadalmi következménye annak, hogy egyszerre ilyen sokoldalúnak kell lenniük, ennyi mindenhez kell érteniük? És mit lehet tenni társadalmi szinten azért, hogy könnyebbé váljon a vállukra nehezedő, összetett „súlycsomag”?

– Sokan mondják, hogy régen kis közösségekben az anyák nem voltak ennyire egyedül a gyermeknevelésben, a közösség segített.

Rakjunk kevesebb terhet mentálisan is az anyákra. 20 hónapos volt a kisebbik kislányom, amikor egy szakpszichológus azt mondta hivatalos szakmai vélemény mellett – és helyett –, hogy „ügyes a kislány, csak az anyukája aztán el ne rontsa”. Minden anya azért vállal gyermeket, hogy aztán rontsa el, ugye? Minden, ami a világban történik, az anyára vetül vissza: hol volt anyuka? Anyuka túlaggódja, anyuka ne stresszeljen, a gyermek is fog. Anyuka, kérem figyeljen jobban oda. Anyuka túlfélti a gyermeket. Mindent anyuka... Annak a gyermeknek a környezetében vannak még sokan. Legyünk támogatóbbak az édesanyákkal.

– Az oktatás mit tehetne a tekintetben, hogy segítsen kivédeni az említett negatív hatásokat?

– Sokat és sokszor beszéljünk lányoknak, fiúknak az iskolában bérszakadékról, esélyegyenlőtlenségről, a háztartási munka meg nem osztásáról. És előítéletekről, beidegződésekről, az ezeken való változtatás szükségességéről és fontosságáról is. Beszéljünk arról, hogy Hugonnai Vilma orvosnő lett nagy nehézségek árán, és hogy ennek köszönhetően ma mennyi magyar lányból lehet orvos.

Nemcsak apa szabad leüljön tévét nézni, nemcsak anya tud mesét olvasni és nemcsak anya tud ezer más dolgot otthon.

– És vajon megváltoztatható az a társadalmi elvárás, miszerint az anyának „tökéletesnek” kell lennie, nemcsak anyaként, de nőként, munkaerőként is?

– Fontos, hogy társadalmilag igyekezzünk kevesebb stigmát adni, tenni, venni. A tökéletes anyaság mítoszát ne gerjesszük, mert olyan a valóságban kevés van. Hanem a tökéletlenség, a nehézség mítoszát vállaljuk fel és mutassuk. Mert

Mert akinek nem megy, az azt gondolhatná magáról, hogy ő milyen szerencsétlen, félnótás, hogy nem tudja megoldani. Akik közszereplők, nők, férfiak, bátrabban mondják el, hogy „ez nem azért működik, mert nem létezik társadalmi nemi egyenlőtlenség, hanem mert az én kollégáim kedvesek, a főnököm mindig megértő”. De ez nem elég segítség a társadalomban. Viszont az fog segíteni, ha megmutatjuk, hogy ezek nem csupán egyéni ügyetlenkedések, hanem rendszerszintű problémák. És a rendszerszintű problémákra csakis nagy rendszerszintű megoldásokkal lehet válaszolni.

– Konkrétan mik lennének ennek a legfőbb lépései Romániában?

– Támogassanak államilag, lokálisan olyan intézményeket, amelyek segítenek a gyermeknevelési feladatokban.

Mert mindenki, akinek van vagy lesz gyermeke, az érintett volt vagy lesz. Vagy a 2-3 év közötti gyermeknevelési szabadság is sokat segítene, plusz egy év. Mint az ingyenes családorvosi ellátás, lehetne pszichológiai szakellátás is az édesanyáknak, valamilyen módon. Mert nagyon kimerítő, hogy ennyi mindent kézben kell tartani és irányítani kell. És minden percben azt kell érezni, hogy „ha nem teszem, a gyermek egész jövője romba dől”. Vagy amikor a gyermekeknek iskolai szünetük van, akkor a 12 év alattiakat nevelő szülők egyike mehessen szabadságra. Nyári vakációban szintén legyen kedvezmény, több szabadság annak, aki kisgyermeket nevel. És nem győzöm hangsúlyozni: jelentős anyagi anyagi kedvezmény kellene annak, aki gyermeket nevel. Nem havi 10 lej gyermekenként, hanem jelentős.

Megérdemelnek ennyit, sőt, ennél többet.

Késik a nemek közötti munkamegosztás újragondolása

A távmunka és az otthoni oktatás által többletterhek hárultak a társadalom mikroközösségeire, ám – mint az a tavaly végzett, Anyakutatás elnevezésű, interjús kutatásból is kiderül – a háztartás- és gondoskodásbeli feladatok gyarapodása nem vezetett a családon belüli munkamegosztás újragondolásához. Geam

Legfeljebb 300 év múlva érhető el a nők és férfiak közötti egyenlőség az ENSZ főtitkára szerint

A nők és férfiak közötti egyenlőség a világban egyre távolabbi cél, amely legfeljebb 300 év múlva érhető el – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár helyi idő szerint hétfőn New Yorkban.