Fotó: Barabás Ákos
Tízmillió eurós nagyságrendű büntetést róhatnak ki a kőolajipari vállalatokra, ha beigazolódik a Versenytanács gyanúja.
2017. február 22., 17:302017. február 22., 17:30
2017. február 22., 17:342017. február 22., 17:34
Ágazati vizsgálatot indított az üzemanyagok piacán a Versenytanács: azt veszik górcső alá, hogy az elmúlt időszakban a romániai árak miért nőttek az európai uniós átlag fölé. Bogdan Chiriţoiu, az intézmény vezetője az elmúlt napokban több ízben is beszélt a témáról, hangsúlyozva, az árak meglepően alakultak.
„Ez az ágazati ellenőrzésnek nevezett eljárás azért van, hogy arra kényszerítsük a cégeket, olyan adatokat bocsássanak rendelkezésünkre, amelyek segítségével elemezni tudjuk a piac látszólag értelmetlen folyamatait. Meg akarjuk érteni, hogy az üzemanyag árának megállapításánál játszott-e egyéb szerepet, mint a piac természetes alakulása\" – magyarázta a Versenytanács elnöke. Mint mondta, a vizsgálat a hónap elején indult. Amennyiben törvénytelenséget találnak az üzemanyag árának megállapításában, a legnagyobb kiszabható büntetés a cég éves üzleti forgalmának 10 százalékát is elérheti, ami ebben az esetben tízmillió eurós nagyságrendű összeg.
„Féligazság, hogy Romániában magasabb az üzemanyagár, mint Ausztriában. A kérdés úgy tevődik fel, hogy egy éve miért magasabb, mint az európai uniós átlag. Keressük a válaszokat. Az adó nélküli árról beszélünk. Számunkra meglepő az árak alakulása. Törvénykezési módosításokat vizsgálunk. A csúcs 2016 első negyedévében volt\" – fejtette ki Chiriţoiu egy konferencián.
Claudiu Conțanu, a KMG International illetékese ugyanazon az eseményen arra irányította rá a hallgatóság figyelmét, hogy milyen költségeket foglalnak bele az üzemanyagok árába. „Mi az oroszországi kikötőben piaci áron vásároljuk meg a kőolajat. Ezután jön a szállítás, a terminál, a veszteség, a deviza árfolyama, a biztonsági tartalék. A másik fontos összetevő a biokomponens. Az elmúlt évek során a biodízel részesedése 30 százalékkal nőtt. Hogy ne is beszéljünk a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) körüli botrányról, ami a logisztikai költségekre hat ki. Egy másik lényeges elemet a beruházások jelentik, amelyeknek idővel meg kell térülniük\" – ecsetelte a szakember.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
szóljon hozzá!