Veszélyes üzem? A Greenpeace kockázatelemzéshez kötné a környezetvédelmi engedély kiadását
Fotó: E-nergia.ro
Öngyilkosságnak tartja a Greenpeace Románia a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező kitermelésének beindítását egy háborús övezet közelében a sodródó tengeri aknákkal kapcsolatos kockázatelemzés és a kockázatcsökkentő intézkedések előkészítése nélkül.
2024. június 18., 14:302024. június 18., 14:30
Keddi közleményében a nemzetközi környezetvédelmi szervezet azt írta, nem valószínű, hogy az ukrajnai háború egyhamar véget ér, ezért a Greepeace Románia kampánykoordinátora, Vlad Cătună szerint
A szervezet emlékeztetett arra, hogy a sodródó tengeri aknák számos balesetet okoztak már a Fekete-tengeren, a turisták által látogatott térségek közelében is. Emellett a Neptun Deep gázmező közvetlen közelében is több aknát kellett hatástalanítani.
„A csak néhány napig tartó szivárgás olyan mennyiségű üvegházhatású gázt szabadíthat fel, mint amennyi a kitermelés során egy év alatt a levegőbe jut” – olvasható az Agerpres által idézett közleményben.
A Greenpeace idézte a környezeti hatásvizsgálati dokumentumokat, amelyek szerint a Neptun Deep gázmező kitermelése során Románia hároméves kibocsátásának megfelelő mennyiségű, több mint 200 millió tonna üvegházhatású gázt szabadul fel. A szervezet rámutatott: a Konstanca megyei környezetvédelmi felügyelőség felgyorsította a Neptun Deep engedélyezési folyamatát a környezetvédelmi engedély június 14-i kibocsátásával.
Kedvezőbb kereskedelmi feltételekért lobbiztak az OMV osztrák kőolajipari társaság vezetői a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel folytatott hétfő délutáni megbeszélésen.
A fekete-tengeri Neptun Deep gázmező kitermelése hozzájárul Románia és a régió energiabiztonságához, és a becslések szerint mintegy 20 milliárd euróval fogja gyarapítani az állami költségvetés bevételeit – jelentette ki az OMV Petrom vezérigazgatója.
Jövő év tavaszán kezdődnek el az építési munkálatok az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszán – jelentette be Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
A 2024 augusztusában kifizetett, gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlékok összege 1,173 milliárd lejre rúgott – derül ki az Országos Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség (ANPIS) szombaton közzétett adataiból.
Jövő év márciusa után is megmaradhat a villanyáram és a földgáz lakossági árának korlátozása – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Bár szeretnék elkerülni, nem zárható ki, hogy az idei elnök- és parlamenti választások lecsengését követően, jövőre adóemelések lesznek – jelentette ki Marcel Boloș pénzügyminiszter.
Bár Székelyföld országos szinten rendszerint a hátsó fertályban található, amikor fizetésekről van szó, Erdélyben is találni olyan megyét, ahol még kisebb az átlagbér. Fizetések tekintetében továbbra is Kolozs megye áll a legjobban Erdélyben.
Felpörgött a romániai autógyárak termelése a július–augusztus időszakban, és először fordult elő, hogy Craiován több jármű készült, mint Mioveni-ben – irányította rá a figyelmet a Profit.ro.
Újra rekordot döntött az arany ára: a nemesfém grammjának árfolyama pénteken 2,3241 lejjel (0,63 százalékkal) 373,3536 lejre emelkedett a Román Nemzeti Bank (NBR) által csütörtökön közölt 371,0295 lejről.
Az energiaszolgáltatók november elsejétől kötelesek lesznek tájékoztatni ügyfeleiket arról, hogy 2025. április 1-jétől megszűnik az árplafon – áll az ANRE rendelettervezetében.
Nemcsak az autópályák, hanem a gyorsforgalmi utak építése is dübörög Romániában. Utóbbi több szempontból „alulmarad” a sztrádákkal szemben, viszont sok helyen népszerű, mert kevesebbe kerül – vagyis csak elméletileg.
Ha késne a repülő, vagy egyenesen törölnék a járatot, jó tudni, hogy milyen lehetőségek léteznek jogorvoslatra anélkül, hogy egy behajtónak tetemes összeget kellene lepengetni. Ebben nyújt segítséget a fogyasztóvédelem friss útmutatója.
szóljon hozzá!