Fotó: Facebook/Marcel-Ioan Boloș
Marcel Boloş pénzügyminiszter arról biztosított mindenkit, hogy bármely, a tárcától kikerülő jogszabálytervezet átlátható módon megfelel majd a megszövegezés és a jóváhagyás valamennyi szakaszának.
2023. augusztus 10., 09:322023. augusztus 10., 09:32
Szerda esti Facebook-bejegyzésében a miniszter azt írta, hogy a pénzügyminisztérium továbbra is integrátori szerepet tölt be azon adó- és költségvetési javaslatok kidolgozása során, amelyeket
„A folyamat során a lehető leghatározottabban kiálltunk amellett, hogy semmilyen intézkedést nem szabad meghozni a polgárok bevonása és meghallgatása, valamint átfogó konzultációk lefolytatása nélkül. Minden nap időt szentelünk ezeknek a konzultációknak.
– írta Boloş.
Hozzátette: a szerdai nap folyamán például a Román-amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) képviselőivel folytatott megbeszélést, akik értékes tanácsokkal szolgáltak az intézkedési csomagról és az országos adóhatóság (ANAF) digitalizálásáról.
és bölcs, tisztességes és tájékozott döntéseket kell hozni – szögezte le Boloş.
„Biztosíthatom Önöket arról is, hogy minden, az intézményünk által aláírt jogszabály átlátható módon megfelel a megszövegezés és a jóváhagyás
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
szóljon hozzá!