Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Lassan három éve dolgozik egy kínai vállalat Zilah körgyűrűjén – az alig 5,5 kilométeres útszakasz az első romániai infrastrukturális beruházás, amelyet a távol-keleti országból érkező cégre bízott az útügyi hatóság.
2023. március 27., 13:142023. március 27., 13:14
A közútkezelő 2020 júliusában írta alá a 186 millió lej értékű szerződést a kínai Sinohydro Corporation Limited és a Good Prood Kft. alkotta társulással, amelynek a dokumentum értelmében 6 hónapja volt a tervezésre, és további 24 hónapja a kivitelezésre.
Ehhez képest – a közúti és vasúti infrastrukturális beruházásokat árgus szemekkel követő Pro Infrastruktúra Egyesület szerint – a munka alig 45 százalékával végeztek.
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
„Romániában (is) megdőlt a sebességmániás kínai építkezési vállalatok mítosza. Sajnos a Sinohydro nem okozott meglepetést Zilah körgyűrűjén, épp ellenkezőleg” – írta Facebook-oldalán az egyesület, amely drónfelvételekkel is illusztrálta, hogy milyen sok munka van még hátra.
Pedig egy rövid, alig 5,53 kilométeres útról van szó, ami ráadásul irányonként egysávos (emelkedőkön kétsávos).
„Évi 20–25 százalékos tempóban mindössze valamikor 2025-ben közlekedhetünk ezen az útszakaszon” – összegez a bejegyzésben a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
szóljon hozzá!