Fekete pénteken a legtöbben az online vásárlást választják
Fotó: Pixabay.com
Úgy tűnik, a vásárlások piros betűs ünnepeként számon tartott fekete péntekre is rányomja idén bélyegét a lakossági fogyasztás befékezése, legalábbis ezt mutatja az MKOR legfrissebb, szerdán közzétett, a fekete pénteki vásárlási szándékot górcső alá vevő felmérése.
2023. november 08., 20:042023. november 08., 20:04
A közvélemény-kutatás eredményei szerint idén 5 százalékkal, a 2022-es 62 százalékról 57 százalékra csökkent azoknak a romániai lakosoknak az aránya, akik élni kívánnak a már sok helyen zajló, november 10-én kicsúcsosodó fekete pénteki akciók nyújtotta kedvezményekkel.
Vagyis 10 romániaiból 6 román tervez vásárlást fekete pénteken 2023-ban, érdekes viszont, hogy azokból, akik fontolgatják különböző termékek, szolgáltatások beszerzését, 10-ből 8-nak van erre szánt költségvetése, szemben a tavalyi mindössze 20 százalékkal.
„Azért készítettük el újra a lakosság fekete pénteki terveiről szóló tanulmányt, mert szerettük volna látni, hogyan alakultak a preferenciák a tavalyi évhez képest. Az eredmények azt mutatják, hogy
A háttérben a jelenlegi gazdasági helyzettel kapcsolatos általános pesszimizmus áll” – idézte a felmérés eredményeit kiértékelő közlemény Corina Cimpocát, az MKOR alapítóját.
Fotó: Pál Árpád
„Azok, akik elszántak a fekete pénteki bevásárlásra, 2–3 héttel november 1. előtt készítik el a listájukat. A Z generáció és a gyermek nélküliek inkább spontánabbak, 10-ből 2 inkább az adott pillanatban dönti el, hogy mit vásárol” – derül ki a tanulmányból.
Bár odakint még nyárias az idő, egy hónap már el is illant az őszből, amelynek egyik legnépszerűbb eseménye immár Romániában is a novemberi Black Friday.
A bizonytalan gazdasági légkör közepette a legtöbb romániai lakos, aki azt tervezi, hogy kihasználja a fekete pénteki kedvezményeket, már elkészítette előzetes költségvetését. Csak minden ötödik vásárló indul még mindig előre meghatározott pénzügyi terv nélkül vásárolni, míg 2022-ben ez az arány 4 az 5-ből volt. Az összegeket elsősorban a rendelkezésre álló pénzügyi források és a bevásárlólistán szereplő termékek ára alapján határozzák meg.
Az IT&C termékek iránti étvágy is hasonló mértékben csökkent, a 2022-es 34 százalékról idén 27 százalékra, és a férfiak jobban érdeklődnek e termékkategória iránt (32%).
Ezzel szemben a divatcikkek (ruházat, lábbeli, kiegészítők stb.) egyre nagyobb teret nyernek, 14 százalékkal nőtt a vásárlók érdeklődése. Az érdeklődés pedig még nagyobb a Z generáció (64%) és a nők (58%) körében.
Fotó: Pál Árpád
A kívánt termékek vagy szolgáltatások kedvezőbb áron történő megvásárlása továbbra is a fő ok, amiért 10 romániaiból 6 vásárol a fekete pénteken. Emellett az alkalmat azok is kedvelik, akik általánosságban az ajánlatokra vadásznak (36%). A novemberi leárazások jó alkalmat kínálnak arra is, hogy karácsonyra vagy különböző évfordulókra ajándékokat vásároljanak.
Az online vásárlást akkor is előnyben részesítik, amikor a fekete pénteki ajánlatokkal kapcsolatos információszerzésről van szó. Az áruházak mobilalkalmazását és a közösségi médiát keresik fel a legtöbben, életkor szerinti sajátosságokkal. A tévéreklámok a fekete pénteket tervezők egyharmada számára jelentenek inspirációs forrást.
A közlemény szerint az MKOR felméréséhez használt minta országosan reprezentatív nem, kor és földrajzi megoszlás szerint a 18–55 év közötti romániai lakosságra.
Évről évre meghökkenve tapasztalhatjuk: már októberben „betolakodik” a karácsonyi hangulat a nagyáruházakba. Ne csodálkozzunk hát, ha a fekete pénteki árleszállításos nagyüzemet egyesek máris beindították Romániában.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
szóljon hozzá!