Kilenc híd felújítását, illetve aszfaltozást is terveznek idén Hargita megyében a 132-es megyei úton, a munkálatokat európai uniós pályázatból finanszírozzák.
Egy évig havonta 500 és 750 lej közötti állami támogatásban részesülnek azok a cégek, amelyek frissen végzett diákokat vagy egyetemistákat alkalmaznak meghatározatlan ideig – közölte kedden az országos munkaerő-elhelyező ügynökség (ANOFM).
A digitalizálás, vagyis az online ügyintézésre való áttérés jelentheti a kereskedelmi bankok jövőjét – állapították meg a Ziarul Financiar gazdasági lap által negyedik alkalommal megszervezett szakmai konferencia résztvevői.
Értesülések szerint Görögország egy nappal Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár szerdai találkozója előtt benyújtotta az EU–IMF-támogatás folytatása fejében felvázolt reformtervét.
Hiába a kormányzati optimizmus, a vártnál jóval alulmaradt az érdeklődés a lakossági befektetőknek kibocsátott államkötvények iránt – a hétfői első ajánlattevési napon a 100 ezer államapírból kevesebb mint 600-ra került jelentkező.
Tovább gyengült kedden a román deviza az egységes európai fizetőeszközhöz képest, a Román Nemzeti Bank (BNR) által közölt 4,4677 lej/eurós árfolyam 0,17 százalékkal volt magasabb az előző napi szintnél.
Erős vállalásokat tettek az éghajlatváltozás feltartóztatásáért a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vezetői hétfői németországi találkozójukon.
Huszonnyolc lejjel, 1,5 százalékkal emelkedett áprilisban márciushoz képest a havi nettó átlagbér, amely 1857 lej volt, míg a bruttó érték elérte a 2564 lejt – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Várja a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorház kiépítését kezdeményező Hargita Megyei Tanács a szakmabeliek javaslatait, ötleteit az intézmény működtetésével kapcsolatban – közölte lapunkkal Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.
Június 19-éig vásárolhatnak a romániai magánszemélyek államkötvényt – a hétfőn elrajtolt első lakossági állampapír-akcióra a pénzügyminisztérium éves szinten 1,75–2,15 százalékos kamatot ígér.
A Sepsiszentgyörgyön bejegyzett vállalkozások már harmadik éve visszapályázhatják ingatlanadójuk egy részét, az idei kiírás azoknak kedvez, akik átlagon felül megfizetik alkalmazottaikat.
Gombamód szaporodnak az erdélyi és a partiumi városokban a külföldi használt bútorokat kínáló boltok. Ennek apropóján a Krónika arra volt kíváncsi, hogy ezek a kereskedések mennyire hatnak ki a hazai bútorkészítők, -forgalmazók tevékenységére.
Prioritást jelent Románia számára a külföldi beruházók bevonzása az országba – nyilatkozta Klaus Johannis államfő a Bosch-csoport által szombaton a Fehér megyei Balázsfalván szervezett innovációs napon.
Üdülési csekkeket kaphatnak a munkavállalók, miután szerdán a képviselőház döntéshozó kamaraként elfogadta a vonatkozó törvénytervezet.
A szövetkezetbe tömörülés az egyetlen megoldás az alacsony tejárak kompenzálására – erre a következtetésre jutottak az illyefalvi gazdák, akik csütörtökön bemutatták az újonnan bejegyzett Sicland szövetkezetet és termékét, a SicLand érlelt sajtot.
Várhatóan 2017-ben vagy 2018-ban népszavazást ír ki a kormány az ország euróövezeti csatlakozásáról – jelentette be csütörtökön Victor Ponta miniszterelnök.
Új gázár-liberalizációs menetrendben állapodott meg a kormány az Európai Bizottsággal – értesült a Mediafax hivatalos forrásokból. Ennek értelmében a háztartások számára szolgáltatott gáz ára évente nőne, nem pedig negyedévente, mint jelenleg.
A hazai televíziós csatornákat működtető cégek bevételére kivetett általános forgalmi adó (áfa/TVA) 9 százalékra történő csökkentését kezdeményezte Sorin Grindeanu távközlési miniszter.