Zavaros korok áldozatai: hazatért nemesi családok

2019. augusztus 20., 08:20 utolsó módosítás: 2019. augusztus 20., 11:38

Az eredmények tekintetében fölösleges már azon tűnődni, hogy Trianon vagy a kommunizmus, netán a kettő együtt mért-e majdnem végzetes csapást az erdélyi arisztokráciára, mert a tények az igazán lesújtóak. Napjainkban alig maradt valami abból az épített kincsből (örökségről már alig beszélhetünk) ami Erdélyt egykor igazán naggyá tette. A szó szerinti romokon mégis feltűnt néhány elszánt és a végletekig elmenő magyar nemes, akik nem engedik elenyészni még megmaradt kastélyaikat és kúriáikat. Felleltároztuk, mi maradt még, és mit veszítettünk el időközben nagy múltú elődeink hagyatékából.

Enyészetté váló múlt. Képes lesz-e rehabilitálni a történelmi nemesi családokat bárki is? Fotó: Gálna Zoltán

Ha az erdélyi nemességről vagy arisztokráciáról beszélünk, elsőként gróf Bánffy Miklós neve jut eszünkbe, és nem véletlenül: Erdélyi történet című regénytrilógiájának megírásán túl, politikai, közéleti szerepvállalása rendkívül meghatározó volt.  Nem véletlenül jelenti ki felesége „Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája” című dokumentumfilmben, hogy Kolozsvár a jelenét is neki köszönheti, hiszen az ő közbenjárásával menekült meg a város az orosz bombázástól.

Ugyanakkor valóban van annak némi diszkrét bája, ahogyan ma az erdélyi nemességhez viszonyulunk. Mert őket mindig titokzatos történetek és mesék lengték körül, amiket talán először nagyapáink vagy dédanyáink mesélhettek nekünk, visszaemlékezve az időkre, amikor a „főuraknál” szolgálhattak.

A kommunizmust követő időszak elején, amikor a restitúció törvényes keretei már megengedték, hogy a leszármazottak visszaigényeljék családi birtokaikat, majdnem visszhang nélkül, diszkréten, kezdődtek el ezek a folyamatok. Ilyenek a bonchidai Bánffy kastély (Erdély Versailles-ja), a háromszéki Kálnoky-birtok és a Mikes-kastély visszaszolgáltatásának a történetei. Ám a trianoni pofon e nemesi családokon csattan a leginkább. Számukra a „hazatérés” valahogy mindig más jelentést nyer.

Mihez térhetnek ők vissza, ők, akik száműzöttek is?

A kérdés nyilván költői, megválaszolni pedig a leginkább a leszármazottak tehetik meg, akik bizony visszatértek/térnének jogos örökségükhöz. Mi több, ma már köztünk is élnek. Egyesületet, alapítványokat működtetnek, értéket teremtenek, bálokat szerveznek, összejárnak és kastélyokat újítanak fel. Aztán pedig elődeikhez hasonlóan beléptek a mecénások soraiba is, megújítva ezzel az erdélyi magyar közösséget és a közösségi életet is.

A Castellum Alapítvány

A Castellum Alapítvány, amelynek mai elnöke gróf Haller Béla, 1993-ban jött létre, Pap László nagyenyedi római katolikus plébános ötlete nyomán, azzal a céllal, hogy a nemesség hagyományos értékrendjét (a nyelvápolást, az egyház és az iskolák támogatását) feltámassza. Körmendi Emese, a Castellum bálok szervezőjeként szólalt fel azon a kerekasztal beszélgetésen, amelyet 2018-ban szerveztek meg a Teleki-napok keretében és amely az erdélyi nemesek jelenét tárgyalta, járta körbe. Elmondása szerint a Castellum Alapítvány a kulturális tevékenységei és a kolozsvári Castellum-bálok szervezése mellett

azzal a céllal jött létre, hogy tömörítse a hazatért erdélyi magyar nemesi családokat, közösséget teremtsen számukra és, hogy a restitúció nehézségeivel, kihívásaival könnyebben tudjanak megbirkózni.

Az említett kerekasztal-beszélgetésen elhangzott az is, hogy majdnem minden restitúciós folyamat egyedi, mivel nincs, vagy nem lehet precedensre hivatkozni. Azok az ingatlanok, amelyekben nem laktak, vagy nem működött valamilyen, a román állam által folytatott tevékenység, intézmény, azok sokkal hamarabb lepusztultak. Ezeket az épületeket egyébként a román állam könnyebben visszaszolgáltatta, mint azokat, amelyeket használtak is.

A Helikon-Kemény János Alapítvány

Az itthon élő erdélyi magyar nemesek mecénás- és kulturális tevékenységeit a Castellum mellett a a 2000-ben, Marosvásárhelyen bejegyzett Helikon-Kemény János Alapítvány fogja össze, amelyet báró Kemény János fia, Kemény Miklós alapított. Az alapítvány elsődleges célja a két világháború között működő marosvécsi Helikon közösséghez tartozó írók kulturális örökségének megőrzése és népszerűsítése, különösen a Kemény Jánoséra való tekintettel. A két világháború között (1926-1944) Marosvécsen, Kemény János vendégszerető kastélyában tartották évente a helikoni találkozókat. A közel két évtized alatt 54 írót látott vendégül a házigazda. Közülük ma már senki nem él – olvasható az alapítvány honlapján.

Kemény János marosvécsi kastélya – ma. Itt közösséget építettek, s még ma is teszik Kemény János utóda Fotó: Gálna Zoltán

Erdélyi magyar nemesek

Kőváry László Erdély nevezetesebb családai című könyvét 1854-ben adták ki, Kolozsváron, Barráné és Stein bizományából. A kötet érdekes látleletet nyújt az erdélyi nemesi családnevekről, családfákról és ábécé sorrendben próbálja leírni a családnevek történeteit. Közel 267 erdélyi magyar nemesi családnevet említ, külön kitérve arra is, hogy melyik család halt ki és melyiknek vannak még sarjai. Az hogy, 2019-ben hány erdélyi magyar nemesi család él szerte a világban, vagy hogy konkrétan hányan tértek haza Erdélybe és élnek itthon, arra pontos válasz még nem található.

Amit biztosan tudunk, hogy az 1854-ben felsorolt 267 erdélyi magyar nemesi családból az Erdélybe hazatért és itt élő családok száma alig haladhatja meg a 126-ot.

A Bánffyak mellett, hazaköltöztek még a Kálnokyak, az Aporok, a Mikesek, a Hallerek, a Dálnokiak, a Bethlenek, a Telekiek, a Kemények, a Csávossyak és a Barcsayak, illetve az Urmánczyak leszármazottai is.

 

A Bánffy-család

Erdély ősi családainak egyike a Bánffy-család. Ősi címerükben egy griffmadár látható, amely királyi korona felett áll, ezüst mezőben, s egyik lábában kivont kardot tart. Némely rajzokban farkkal ábrázolják, néha még kettővel is.

A fugadi és a losonczi Bánffy-család ágai Erdély főnemesi családjaihoz tartoznak. Mindkét ág leszármazottai Erdélyhez kötődnek és nem csak visszaigénylik ősi birtokaikat és ingatlanjaikat, hanem arra törekednek, hogy életet, megélhetést teremtsenek a saját területeiken és az azokhoz tartozó településen élőknek. Számos interjú, riport jelent meg már róluk, amelyekben a leginkább az tűnik ki, hogy mennyire kötődnek az örökölt birtokokhoz, javakhoz és mekkora kihívás számukra azok fenntartása és karbantartása, de mindezek ellenére továbbra is örömmel vállalnak felelősséget mindazért, amit jelent vagy jelenthet nem csak nekik az ősi örökség, hanem az egész erdélyi magyar közösségnek.

Ennek mentén egyik legfőbb céljának nevezi meg báró Bánffy Farkas azt, hogy a visszaszerzett Zichy-birtok és a fugadi kastély, valamint az erdőterületeik gazdálkodása révén

a megtermelt nyereségből a család régi szerepkörét visszaállítva tudjunk ismét az egyház, a kultúra és az oktatás területén megfelelő támasz lenni”.

A fugadi Bánffy-kastély, ahogy annak neve is rámutat Fugad településen található, Nagyenyed közelében. Báró Bánffy Farkas Magyarországról költözött Fugadra, a kis színromán faluba. Ő az egyetlen magyar a faluban, akinek az ortodox pap kivételével, mindenki köszön. A Fehér megyei szórványmagyarság felkarolására megalapította a Magyarlapádi Szórványkollégiumot, hogy magyar nyelven adhassanak minőségi oktatást az oda járó gyerekeknek.

A kastélyt sokszor kifosztották már, de a báró mégis igyekszik visszaszerezni a kastély egykori berendezési tárgyait. Így a falubéliek egy kis tűzifáért boldogan adják vissza a régi bútorokat. A román állammal folytatott restitúciós perek bonyolultak, hosszadalmasak és embert próbáló folyamatok. Bánffy Farkas először tízezer hektáros, majd huszonháromezer hektáros erdőrészt igényelt vissza. Az előbbiért folytatott pert megnyerte, de a birtokba helyezés folyamata még mindig húzódik. A román állam különféle okmányokra hivatkozva késlelteti a birtokbahelyezést. Továbbra is a Fehér Megyei Tanács birtokában van azonban a Maros partján épült enyedszentkirályi kastély, amely a XIX. század végén épült, tervezője pedig Pákei Lajos, a neves kolozsvári építész volt, a megrendelő pedig báró Bánffy Jenő (1845-1903).

A keresdi Bethlen-kastély. A család több történelmi személyiséget is adott a magyaroknak Fotó: Gálna Zoltán

A Kálnokyak

A Háromszéken levő gelencei templom felépítéséhez nagymértékben a Kálnoky család főnemesei járultak hozzá. Kőváry a könyvében kőrispataki grófi családként nevezi meg őket, mint ősi székely családot, amelynek címerében egy „dühösködő medve” látható. A családnak már az 1990-es években sikerült visszaigényelnie a Miklósváron levő, késő reneszánsz stílusban épült kastélyát. A kastélyt egykor óriási angolkert övezte, amelyből mára csupán néhány, a vidéken ritkábbnak mondható fafajta maradt meg. Kálnoky Tibor Németországból tért haza és miután a család tulajdonába került a kastély, felújíttatta és turisztikai központtá alakította azt. Az ingatlan használatát a baróti önkormányzat egy 49 évre szóló szerződés által biztosítja a nemesi család számára. A Kálnoky-családhoz tartozott ezen kívül a Brassó megyéhez tartozó Olthévízen az ugyancsak reneszánsz stílusban épült hatszögű alaprajzú kastély: a Haller-Kálnoky kastély, amely Bethlen Kata lakhelyéül is szolgált. Tulajdonformája nincs megjelölve.

A Sepsikőröspatakon levő Kálnoky-kastély ugyancsak a család magántulajdonát képezi már. Keletkezését 1416-ra teszik a történelmi dokumentumok. Ezt az ingatlant a nemesi család ugyancsak az 1990-es évek végén kapta vissza és kezdte el felújítani. Továbbá itt meg kell említeni azt, hogy

a Kálnoky család nemcsak Erdélyben igényelt vissza birtokot, területet és ingatlanokat, hanem Szlovákiában, Lengyelországban valamint Csehországban is.

Az erdélyi Kálnoky-ág, Kálnoky Ludmilla grófkisasszony révén maradt fenn. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy 1948-ban, amikor államosították a magyar nemesi ingatlanokat, a grófnő bérbe adta Márton Áron erdélyi katolkus püspöknek az ingatlant, annak reményében, hogy így megmentheti azt, a terve pedig bevált.

Mennyi az annyi?

Hogy jelenleg a történelmi Magyarország területen hány nemesi család leszármazottja él, azt nem lehet pontosan tudni, de nagyjából kétszáz főről beszélhetünk. A leginkább Magyarországról és Nyugatról települnek vissza a leszármazottak. Érdekes az is, hogy az 1989-es statisztikai becslések szerint Magyarországon 125 főnemesi család maradt, összesen 528 taggal, míg Romániában, főként Erdélyben 21 magyar főnemesi család, Csehszlovákiában 11, Jugoszláviában 4, a Szovjetunióhoz tartozó Kárpátalján pedig egy sem.
Az uzoni Mikesek

A Mikesek főnemesi családjához hét kastély kapcsolódik: a béldi, a bodolai, a magyarcsesztvei, a nagydebreki, a tordaszentlászlói, a zabolai és a zágoni kastélyok. A Mikesek is régi székely család. Ősi fészkük Háromszék, és magukat Papolcról, később Zaboláról származtatják, míg egyik águk zágoni. Címerállatuk az oroszlán.

Az uzoni birtok már a XV. században a Béldiek tulajdona volt, ebben a században udvarházat építtettek rá. A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa gróf Mikes Kelemenné Béldi Emma volt. 1949 után az épületet az állami gazdaság, majd különböző vállalatok használták. A kastélyt a család visszaigényelte, és 2004-ben vissza is kapta.

A bodolai jószág 1476-ban került a Béldi-család tulajdonába, akik az államosításig a legjelentősebb birtokosok lettek a településen. Béldy (III.) Pál (1622-1679) bukása után adta az uradalom egy részét I. Apafi Mihály Mikes (I.) Kelemennek, a ma is látható Mikes-építkezések azonban a 19. század végén gróf Mikes (V.) Zsigmond megrendelésére készültek. A gróf első, uzoni gróf Béldi Zsófiával (1874-1930) kötött házassága által került Bodolára, valószínűleg ezután építtette kastélyát. A kastély első és utolsó tulajdonosa Mikes (V.) Zsigmond volt, tőle államosították. A kommunizmusban előbb leány-javítóintézet, majd 1964-től mezőgazdasági líceum működött benne 1982-ig, amikor is egy magáncég disznófarmot hozott létre itt. A helybéliek elmondása szerint a disznók szétrágták a falak nagyobb részét, a padló elrohadt, a nyílászárók elpusztultak. A kastély azóta siralmas állapotban van, hiányoznak a cserepei, korhad benne a fa. Az épületet a Mikes-leszármazottak visszaigényelték.

A csesztvei birtokon régen két kastély állt.

A régebbi, ami mára már teljesen elpusztult, építése 1796-ban fejeződött be. Az új kastély pedig a 19. század derekán épült klasszicista stílusban gr. Mikes (IV.) János (1804-1880) megrendelésére. A kommunizmus idején termelőszövetkezetként használt kastély folyamatosan romosodott, de sorsa csak az utóbbi években pecsételődött meg. A rendszerváltás után egy ideig még óvoda működött benne, aztán elhagyottá vált és rohamosan lepusztult. Mára a falak legnagyobb része leomlott, a portikusz oszlopai a földön hevernek, csupán a keleti homlokzat oszlopai maradtak talpon.

A Mikesek a 17. század derekán kerültek a román jobbágyfalu élére, miután II. Rákóczi György a nagydebreki birtokot Mikes (III.) Mihálynak adományozta. Sajnos nem ismert a kastély keletkezésének története, az országos műemlékvédelmi lista szerint vannak 18. századi részei is. A kastély 1900-ban leégett, így Károly két évig építtette újra azt. Az ő 1911-es halála után az 1600 holdas debreki birtok egykori vejére, Barcsay (VI.) Tamásra szállt, akitől a háború utolsó évében megvásárolta azt az ügyvédje, dr. Aurel MileaT, akitől végül államosították. 1949 után a kastélyban iskola, könyvtár, orvosi rendelő és mozi működött.

A rendszerváltás után Milea lányai, Zoe Constantinescu és Carmen Hortensia Mureșan igényelték vissza a birtokot, amelyből visszakaptak 300 hektár erdőt és 60 hektár szántót, további 20 hektár után pedig kárpótlást, mivel a mai falu ezen a területen is fekszik. Az örökösök a kastély épületét a feleki ortodox érsekségnek adományozták, így 1993 óta apácakolostor működik benne. Az egyház „segítségével” az épület sokat veszített eredeti jellegéből. 

A tordaszentlászlói kastély a 19. század második felében angol neogótikus stílusban épült. Ez egy hatvannégy szobás, kelet-nyugati irányban két főépületszárnyas épület. A kastélyt egy 14 holdas szép dendrológiai park vette körül, amely mára elhanyagolt állapotba jutott. A kastélyban 1931 óta tüdőszanatórium működik. A zabolai kastély első írásos említése 1629-ből származik, késő reneszánsz eredetéről az emeleti helyiségben feltárt freskómaradványok is tanúskodnak. 1867-ben az egykori udvarházat gr. Mikes Benedek (1819-1878) manzárdszinttel átépítette, akkor kapta az épület mai formáját. Az ingatlan a leszármazottak tulajdonában van.

A Mikes-Szentkereszty kastélyban született Mikes Kelemen, ezt állítólag egy felirat is bizonyítja, amely a 20. század eleji átalakítások alkalmával került elő.

Az épület valóban az ő tulajdonában állt, birtokainak elkobzása után a Szentkereszty-családhoz került. A kastély a mai formáját 1903-ban nyerte el, köszönhetően báró Szentkereszty Zsigmond átalakításainak. Jelenleg a zágoni múzeum működik a kastélyban, Mikes Kelemen, Csutak Vilmos és Kiss Manyi színésznő emlékszobáival. Az egykori magtárat vendégházzá alakították át.

A küküllővári Hallerek

A Haller grófi családról Kőváry így ír: terjedelmesebb és gazdagabb családaink egyike.

Beszármazottak, de honfiúsították magukat”.

Nevükhöz ugyancsak hét erdélyi kastély története fűződik. Az egyik a küküllővári Bethlen-Haller kastély, amely a Küküllő mocsaras árterületén emelkedett. Emiatt románul Cetatea de Baltă, azaz Mocsárvárnak nevezték. A tatárjáráskor elpusztult vár utódját 1321-ben említik először. Az 1944-es harcokban a kastély falai megsérültek. Volt már magtár és irodaház is, majd az 1970-es évektől a Jidvei pezsgőgyár használta a várkastély tágas pincéit. Az épületet az utolsó Haller gróf unokájától vásárolta meg Claudiu Necșulescu, a Jidvei pezsgőgyár tulajdonosa azzal a feltétellel, hogy nem változtathat a kastély kinézetén, jelenleg is folyik az épület renoválása. Látogatása csupán csoportok számára, előjegyzéssel és borkostolóval lehetséges.

Küküllővár, a Bethlen–Haller-kastély Fotó: Haller család archívuma

Balázstelke, ugyancsak a Haller főnemesi névhez fűződik. A kastély felépítését a XIX. század elejére becsülik, gróf Haller Jenő és felesége Francsiszka tulajdonában lehetett az eklektikus stílusban emelt kastély. Jelenleg iskola működik benne, amely Roman Visarion nevét viseli. Balázstelke jelenleg községközpont. A község hivatalos honlapján amely csak román nyelvű, a balázstelkei Haller-kastélyról csak pár szó említést olvashatunk: az egyik az hogy „valamikor létezhetett ott egy Akos néven említett kastély” és hogy „a két világháború között a lakók fellázzadtak a magyar grófi család ellen”. Egy mondat erejéig olvashatjuk azt, hogy a „XIX század elejéről vannak olyan feljegyzések, amelyek szerint a Haller és Gerendi grófi családoknak lehettek birtokaik a településen”.

Nyilván semmilyen lábjegyzetben nem található, hogy honnan született ez a megjegyzés, a mondat forrássa sem jelenik meg sehol. Hogy hogyan kötődik Roman Visarion (1833-1885) neve a balázstelki általános iskolához, az sajnos nem derül ki. Azt viszont már különböző forrásokban olvashatjuk, hogy román publicistaként dolgozott és többek között az Osztrák Magyar Monarchia idején tudósított a monarchiában működő „Román” nevű újságnak, Szebenből, valamint különböző pénzügyi intézmények vezetőjeként is tevékenykedett.

A harmadik Haller-kastély Csákigorbó településen található. Itt már sokkal szomorúbb a látvány, mivel a kastélyból már csak bizonyos részek kiáltanak a jelenbe a régmúlt idők pompájáról. A 15-20 méternyi magaslaton álló kastély ma is álló építkezése, a birtok díszkapuja, az udvari kápolna és a kút is a Hallerek korából, a 18. század második feléből való. A Haller-kastély maradványait csak néhány elszórt kődarab jelzi.

A földszintes, barokk stílusban épült lak egykorú a kapuval, de miután a Jósika család kezére került, az új tulajdonosok szűknek, és rangjukhoz méltatlannak találták, ezért új kastélyt építtettek maguknak az udvar túloldalán, a régi kastélyból pedig személyzeti, majd bérlakásokat csináltak. Az udvaron még egy 1760-as években épített kút és egy 1783-ban megépült családi kápolna maradványai találhatóak. A kápolnához báró Jósika (I.) János klasszicista kastélyt építtetett, amelynek egyik gyöngyszeme a Csákyaktól hozomány útján megszerzett könyvtár volt. Az épületek 1944-ben elpusztultak, a köveket a falubeliek elhordták. A román állam műemlék-kategóriába sorolt építményként tartja számon. A jelenlegi épületmaradványra az enyészet vár.

A negyedik Haller-kastélyt a XVIII. században építhették, Kapjon településen, Kolozs megyében. A Haller kastélyt vagy „kagylós kastélyt” 1725 és 1771 között építette Haller János, aki 1735 és 1755 között volt Erdély főispánja. Eredetileg a kastély barokk stílusban épült, utólag egészítették ki rokokó díszítésekkel. A kastélyt 1948 után a kommunista kormány átalakította Mezőgazdasági Szövetkezetté és műhellyé, majd az 1970-es években restaurálták. A forradalom után a környék lakossága kifosztotta.

A tudatlanság és a hatóságok utóbbi húsz évben mutatott közönyössége következtében az épület állapota jelentősen leromlott.

Az elegáns erdélyi emlékmű csaknem kőtörmelékké omlott össze, amelynek egykori fényét már csak a történelemkönyvekből ismerhetjük meg. 1989 után a kastély teljesen elhagyottá vált. A Haller család örökösei kérvényezték a nagyon leromlott állapotban lévő épület felújítását. A kastély 2004-ben felkerült a Kolozs Megyei Történelmi Műemlékek listájára, amelyet a Kulturális Minisztérium hagyott jóvá.

A Kerelőszentpálon található Haller-kastély ugyancsak romokban hever, annak ellenére, hogy műemlék besorolást kapott. A ma már romos "U" alakú, barokk épületet Haller Gábor emeltette 1760-ban. Stílusa közeli kapcsolatban van a gödöllői Grassalkovich-kastéllyal és körével, melyet a két birtokos család közti szoros rokoni kapcsolat magyaráz. Az 1989-es változásokat követően évtizedes pereskedés után a Haller-örökösök: Haller Ilona és férje visszakapták a kastélyt, amelyet végül a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek ajándékoztak.

A marosugrai Haller-kastélyban ma kastélyszálló működik.

A falu és a birtok több tulajdonos után 1610-ben, házasság révén került a Hallerek tulajdonába és maradt is több mint 300 éven keresztül. Jelenlegi formáját a XVIII. században nyerhette el a régebbi udvarház átalakítása nyomán. Az örökös, Haller Ilona visszakapta az épületet, 2007-ben pedig egy marosvásárhelyi vállalkozónak adta el, aki négy év alatt teljesen felújította és kastélyszállót működtet benne.

Az olthévízi Haller-kastélyt 2009-ben visszakapta Haller László, aki eladta a helyi önkormányzatnak, most iskola működik benne.

Teleki Kálmán gróf: a múlt és a családi hagyomány kötelez Fotó: Haáz Vince

A marosvécsi Kemények

A marosvécsi Kemény-kastélyt I. Rákóczi György kedves hívének, a hadjáratokban jobbkezének számító Kemény Jánosnak szánta, de akaratát már csak fia, II. Rákóczi György valósíthatta meg és 1648. november 28-án a vécsi várat ő adományozta öt faluval együtt Kemény Jánosnak (a későbbi fejedelemnek) és utódainak. Ettől fogva Marosvécs háromszáz évig a Kemény család tulajdona. A II. világháborút követő államosítással a Kemény családot kisemmizték és a marosvécsi várat (is) elkobozták tőlük, ám ma a Kemény család tulajdona.

A marosvécsi Kemény-kastély mellett még kilenc, csak Erdélyben található kastély a Kemény főnemesi család birtokában állt. A Kemény-Teleki kastély, Felsőzsuk településen található. Egyetlen fennmaradt érdekessége egy díszes, másfél méteres kőváza, valamint a Béldi-család címere, amely Teleki Géza feleségére, gróf Béldi Margitra utal. Az államosítás után általános iskola működött az épületben, azelőtt meg óvoda, kultúrotthon és könyvtár is. Az épületet 2002-ben visszakapta Kemény Pál unokája, a csíktapolcai Lázár Pál, aki el is adta egy magáncégnek, amely javításokat kezdeményezett az épületen. Továbbá, Szilágykövesden, a Kemény- kúria még mindig köztulajdonban van. Kövesden valamikor két udvarház állt. 1641-ben a település birtokosa Losonci Bánffy Zsuzsanna (született Sarmasági) pénzszűkében eladta Kövesd várát is tartalmazó birtokát gyerőmonostori Kemény Jánosnak, aki így 1646-ban tovább növelte birtokát. Mára az udvarházat a település felújíttatta. Művelődési ház működik benne, boltíves pincéjében pedig bár.

A sarmasági Kemény-kúria ugyancsak köztulajdonban áll, ma művészeti kiállításoknak, kulturális eseményeknek ad otthont. Az államosítást követő időszakban az épületben működött rendőrség, iskola, orvosi rendelő, valamint kórház is.

Pusztakamaráson a Keményeknek két lakhelyük volt, mára csak az egyik maradt meg, az is nagyon romos állapotban.

1949-ben innen hurcolták el báró Kemény (II.) Bélát (1902-1957) és feleségét, csíkbánfalvi Antalffy Jólánt (1901-1978), illetve báró Kemény Géza (1906-1945) családját. Az államosítás után az épületet a helyi termelőszövetkezet használta. Ekkor hozzáépült még néhány épületrész, a toronyhoz például egy illemhely, és közvetlenül a kastély mellé egy fűtőház. Teljes lepusztulása a rendszerváltás utáni években következett be. A tetőszerkezet beomlott, és a tartófalak egy része sem áll már. Az épületet és a birtok egy részét az Egyesült Államokban élő Sándor István, a Kemények egyik örököse igényelte vissza.

Az Aranyosgerenden található Kemény-Bánffy kastélyt 1990-ben kapta vissza a család, az aranyosgerendi telkekkel együtt. 2003-ban Bánffy István báró teljes vagyonát a „Bánffy Önkéntes Alapítványnak” adományozta.

Az alsógáldi Kemény kastély története visszanyúlik a XVII. századba.  Feltételezhető, hogy az eredeti udvarházat Kemény Boldizsár, Kemény János fejedelem apja, és Simon nevű fia építtette a XVII. század elején, ugyanis közel voltak a reneszánsz központjához, Gyulafehérvárhoz. Az eredeti épület helyén a család a XVIII. század második felében emelt egy barokk kastélyt. Ez téglalap alaprajzú, emeletes épület, amelynek mindkét homlokzata barokkos kiképzést kapott.

Az első világháborúban román parasztok lerombolták a kastély nagy részét, így a háború után báró Kemény (II.) Árpád (1867-1941) eladta a kastélyt Aurel Albini ügyvédnek, aki két évtizeden keresztül Nagyenyed polgármestere is volt.

A báró később a birtok földjeit is eladta a tövisi gazdáknak. Az államosítás után az állami gazdaság költözött be, majd rövid ideig a Nagyenyeden raboskodó politikai foglyok munkaszállása lett. Ma elmegyógyintézet működik benne, a pszichiátriai központ új, modern épületeket is felépített mellette. A kastélyt Aurel Albini ügyvéd utódai igénylik vissza. 

A csombordi Kemény-kastély barokk stílusban épült a XVIII. században. Az első világháború után báró Kemény (II.) Árpád (1867-1941), Alsó-Fehér megye egykori főispánja a kastély és a park használati jogát megtartva, a tulajdonjogot átruházta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumra. Ezt követően, 1922-ben kezdődött el a faluban a Gazdasági és Szőlészeti Szakközépiskola működése, amelynek létrejöttében fontos szerepet játszott a báró felajánlása. A két világháború közötti erdélyi magyar gazdaképzés fontos központja teremtődött itt meg. A kollégium 1935-ben felépített egy új épületet is, de mindent államosítottak 1948-ban. Az utóbbi években a kastély többnyire üresen állt, ezért állapota nagyon leromlott, vakolata számos helyen lepattogzott, falai megrepedeztek, hátsó homlokzata omladozik, belepte a gaz. A kastély pereskedés tárgyát képezi, ugyanis a református egyház mind ezt, mind az iskola épületét visszaigényelte.  

A magyarbükkösi Kemény-kastély is a magyargyerőmonostori Kemények ősi birtokai közé tartozott, akiknek a XVII. század első felében már udvarházuk állt itt.  Az államosítás után néptanács működött benne, ma is a polgármesteri hivatal használja. 

Noblesse oblige

Az erdélyi arisztokrácia ingatlanvagyonának jelenlegi állapota körképünk alapján meglehetősen elszomorítónak tűnik fel.

A visszatérők restitúciós hadakozásai harminc évvel a kommunizmus bukása után ma még mindig bizonytalan kimenetelűek, hiszen a hatalom is tudja, hogy Erdély főnemesi családjainak tagjai főleg építő és értéket teremtő magyarokként térnének haza.

Ingatlanvagyonuk visszaszerzésekor tapasztalt nehézségeik, a hatóságok és a különböző hivatalok gáncsoskodásai ezért sem véletlenszerűek. Kiállásuk és karakánságuk ugyanakkor példamutató. Ma is láthatjuk, hogy őket a nemesség kötelezi, nem az úri huncutság – és ezt a jelek szerint Bukarestben is hasonlóan jól tudják. 

Filmre vitt nemesek

Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája címmel dokumentumfilm-sorozat készült a Duna Médiaszolgáltató megbízásából, Szederkényi Olga rendezésében. Ebből két rész készült el: A Bánffyakról és a Bethlenekről. Ugyancsak az erdélyi nemesek családtörténeteit dolgozza fel a Tiltott Kastélyok c. dokumentumfilm-sorozat. Ennek 5 része készült el: a fugadi Bánffyak, az uzoni Mikesek, a küküllővári Hallerek, a marosvécsi Kemények és a keresdi Bethlenek. A Kálnokyak örökségéről is készült dokumentumfilm, Egy pont a világban – Kálnokyak öröksége címmel, Szepesi Gábor rendezésében.

KILÁTÓ - DOM

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap havonta megjelenő oknyomozó, háttérinformációs kiadványában, a Kilátó legfrissebb számában látott napvilágot augusztus 19-én.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
2 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat