Addig versenyez, amíg odaérhet a hazai bajnokságok dobogójára
Fotó: Ferencz Réka
Ferencz Réka nyerte az ifjúsági biatlon-világbajnokság 12,5 kilométeres egyéni versenyét. Ez a siker példátlan a sportág hazai történetében – ezt írtuk 2010 januárjában.
2021. szeptember 05., 14:022021. szeptember 05., 14:02
2016-ig a hazai mezőny élvonalába tartozott, majd férjhez ment, és két kislány anyukájaként tért vissza a versenypályára idén tavasszal. Még évekig szeretné folytatni pályafutását, de már gyerekeket oktat, célja fellendíteni az egykor nagy hírű tekerőpataki sífutást.
– Újabb versenyszezonra készülsz. Mi most a legfontosabb szempont számodra? A versenyzés vagy már a jövő sízőinek a nevelése?
– Az edzősködés, síoktatás jelenleg még inkább hobbi, sportos szórakozás, de ezt is nagyon komolyan csinálom. Szeretném megtanítani a tekerőpataki gyermekeket sízni, és örvendek, hogy azt látom, nagy az igény erre. Valamikor a falumban nagy népszerűsége volt a sífutásnak, de amióta Gyulai Béla tanár úr nyugdíjba vonult, sajnos leállt itt ez a tevékenység. Úgy érzem, nem szabad hagyni, hogy ez a hagyomány megszűnjön. Ennek folytatódnia kell tovább, és azon dolgozom, hogy ez sikerüljön. A múlt ősszel kezdtem gyerekeket toborozni, és nagyon hamar össze is gyűltek közel húszan. A legkisebb 4, a legnagyobb 13 éves volt akkor. Velük foglalkozom. Már a múlt télen elértünk arra a szintre, hogy versenyen is indulhattunk, de a nyáron is folytattuk a közös edzéseket.
Ha lehet, fel is sorolnám azokat, akik a maguk korosztályában dobogóra állhattak. Ők Koós Zsanett, Koós Vivien, Tódor Alexandra, Csata Tivadar, Gáll Gergő, Gyulai Erik és Páll Csaba. Fontosnak tartom, hogy megemlítsem őket név szerint, hiszen emlékszem, mennyire motiváló volt ez akkor, amikor én voltam gyerek és az én nevem jelent meg az újságban. Persze a többieket is szeretném megdicsérni, mindenki kitesz magáért, ők is középmezőnyben szerepeltek versenyben olyanokkal, akik már hosszabb ideje rendszeresen sportolnak.
De ha már a neveknél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a tekerőpatakiak egyik veteránja, Molnár János tanár úr sem hagyta abba az aktív sportolást, 70 felett is ott van a versenyeken télen és nyáron is. Ő az egyik példa arra, hogy sokáig lehet egészségesen élni. De visszatérve a kérdésre, a válasz az, hogy még a versenyzés a fontos, de igen,
Ebben nagy szerepe van Tófalvi Évának, aki a Szekler Biathlon Centrum megalapítójaként foglalkozik a biatlonsport szervezésével. Ennek köszönhetően kaphattunk felszereléseket és indíthattam el a munkát Tekerőpatakon.
Fotó: Ferencz Réka
– Mi volt az oka annak, hogy szüneteltetted a pályafutásodat, holott közel voltál ahhoz, hogy másodszor is részt vegyél az olimpián?
– 2016-ban döntöttem úgy, hogy abbahagyom az aktív sportolást, de már korábban gondolkodtam rajta. Miután 2010-ben, Vancouverben jól szerepeltünk az olimpián (10. helyezés a romániai váltóval – szerk. megj.), nagy lendülettel készültem 2014-re, Szocsira. Minden esély meg is volt rá, de sajnos az egyik csapattársunk eltévesztette a pályát egy olyan versenyen, ahol elég lett volna célba érnünk, de emiatt a hiba miatt kizártak.
Engem viszont ez nagyon megtört. Két évig még versenyeztem, de aztán abbahagytam. Már a családalapítás lett a fontosabb. Ez nagyon jól is alakult, mert 2017-ben megszületett a nagyobbik kislányom, Kitti, és egy évre rá a kisebbik, Fanni is.
Tavaly járt le a gyereknevelési szabadságom, és a klubom, a Dinamo szerette volna, ha visszatérek a sportoláshoz. Gondoltam, megpróbálom. Elkezdtem edzeni, és már közel álltam ahhoz, hogy formába lendüljek, amikor érkezett a járvány. Mivel a sport akkor teljesen leállt, és mivel ugye a Dinamo a rendőrséghez tartozik, rendőri minőségben vagyunk alkalmazva, minden sportoló parancsot kapott arra, hogy felvegye az egyenruhát és lépjen szolgálatba. Ahogy aztán a korlátozások csökkentek, mi, sportolók is visszatérhettünk a sporthoz. Nekikezdhettem újra a felkészülésnek, ősszel azonban elért egy betegség, amiből lassan épültem fel. Az volt a szerencsém, hogy az országos bajnokságot a tél végén, márciusban szervezték meg, amire már fel tudtam készülni.
– Az eredményeket ismerve nem sikerült rosszul ez a visszatérés. Három dobogós helyezés...
– Nem volt könnyű a négy versenyszámban teljesíteni négy év kihagyás után, de egész jól sikerült végül. Egy negyedik helyezés mellett mindhárom éremből sikerült egyet nyerni. Jól ment a lövés, és egyes páros váltóban George Buta társaságában újra országos bajnok lehettem. Büszke vagyok erre, már csak azért is, mert erős riválisok jelentek meg. A Dinamo és a Steaua is külföldi biatlonistákat szerződtetett, három orosz lány és két fiú versenyez a hazai bajnokságokban. Rajtuk kívül pedig két-három fiatallal is fel kell venni a versenyt. Egyelőre azonban úgy látom, esélyes vagyok a dobogóra. A klubom részéről is elvárás az érmek szerzése, de magamnak is azt határoztam el, hogy addig versenyzek, amíg vagyok annyira jó, hogy a hazai dobogóra odaérhetek.
– Közeledik a pekingi olimpia...
– A Romániai Sí Szövetség felajánlotta, hogy pénzt, támogatást szánnak rám, szeretnék, ha a nemzetközi szintre is visszatérnék, de nekem az már nem fér bele. Két kislány mellett már a család a legelső szempont, nem hiányzik az, hogy egy évben tíz hónapot távol legyek tőlük. Most is akkor tudok edzeni, amikor ők délután alszanak, vagy ha van, aki vigyázzon rájuk. A férjem is sokat segít ebben. Amikor több hétre edzőtáborba megyek, csak úgy tudom megoldani, hogy viszem magammal a nagyobbik lányomat, aki megvár a szobában, amíg az edzés tart. Szép élményeket adott a nemzetközi versenyzés, a világ számos országában járhattam ennek köszönhetően, ott lehettem Vancouverben olimpián is, de számomra ez már lezárult.
Fotó: Ferencz Réka
– Melyek a soron következő kihívások?
– Következik a görsí országos bajnokság, ezen szeretnék indulni. Bízom benne, hogy ott is jól tudok szerepelni, de a felkészülés nem egyszerű. A görsílécekre vigyázni kell, és kevés a környéken az olyan út, ahol jó minőségű aszfalt volna. Libán felé szoktam görsízni, illetve Újfalu és Vasláb között az új úton, de azon nincsenek emelkedők, amire pedig szükség lenne. Közúton görsízni egyébként is eléggé balesetveszélyes, egyrészt a forgalom miatt, de azért is, mert a mellékutakról a járművek sarat, kavicsot hordanak fel, és ha rámegy az ember, könnyen eleshet.
– Mondtad, hogy a tekerőpataki gyerekeknek szeretnéd átadni a tudásodat, tapasztalatodat. Szeretnéd, ha a két kislányod is sífutó vagy biatlonista lenne?
– Mindenképpen szeretném, ha megtanulnának sízni, és Kitti már múlt télen is csúszkált a síléccel, de nem erőltetnénk azt, hogy élsportolók legyenek. Ha ők akarják így, természetesen támogatjuk majd őket ebben.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap Erdélyi Sport mellékletében látott napvilágot augusztus 31-én.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!