Ha lehet, fel is sorolnám azokat, akik a maguk korosztályában dobogóra állhattak. Ők Koós Zsanett, Koós Vivien, Tódor Alexandra, Csata Tivadar, Gáll Gergő, Gyulai Erik és Páll Csaba. Fontosnak tartom, hogy megemlítsem őket név szerint, hiszen emlékszem, mennyire motiváló volt ez akkor, amikor én voltam gyerek és az én nevem jelent meg az újságban. Persze a többieket is szeretném megdicsérni, mindenki kitesz magáért, ők is középmezőnyben szerepeltek versenyben olyanokkal, akik már hosszabb ideje rendszeresen sportolnak.

De ha már a neveknél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a tekerőpatakiak egyik veteránja, Molnár János tanár úr sem hagyta abba az aktív sportolást, 70 felett is ott van a versenyeken télen és nyáron is. Ő az egyik példa arra, hogy sokáig lehet egészségesen élni. De visszatérve a kérdésre, a válasz az, hogy még a versenyzés a fontos, de igen,

Ebben nagy szerepe van Tófalvi Évának, aki a Szekler Biathlon Centrum megalapítójaként foglalkozik a biatlonsport szervezésével. Ennek köszönhetően kaphattunk felszereléseket és indíthattam el a munkát Tekerőpatakon.

Engem viszont ez nagyon megtört. Két évig még versenyeztem, de aztán abbahagytam. Már a családalapítás lett a fontosabb. Ez nagyon jól is alakult, mert 2017-ben megszületett a nagyobbik kislányom, Kitti, és egy évre rá a kisebbik, Fanni is.

Tavaly járt le a gyereknevelési szabadságom, és a klubom, a Dinamo szerette volna, ha visszatérek a sportoláshoz. Gondoltam, megpróbálom. Elkezdtem edzeni, és már közel álltam ahhoz, hogy formába lendüljek, amikor érkezett a járvány. Mivel a sport akkor teljesen leállt, és mivel ugye a Dinamo a rendőrséghez tartozik, rendőri minőségben vagyunk alkalmazva, minden sportoló parancsot kapott arra, hogy felvegye az egyenruhát és lépjen szolgálatba. Ahogy aztán a korlátozások csökkentek, mi, sportolók is visszatérhettünk a sporthoz. Nekikezdhettem újra a felkészülésnek, ősszel azonban elért egy betegség, amiből lassan épültem fel. Az volt a szerencsém, hogy az országos bajnokságot a tél végén, márciusban szervezték meg, amire már fel tudtam készülni.

– Az eredményeket ismerve nem sikerült rosszul ez a visszatérés. Három dobogós helyezés...

– Nem volt könnyű a négy versenyszámban teljesíteni négy év kihagyás után, de egész jól sikerült végül. Egy negyedik helyezés mellett mindhárom éremből sikerült egyet nyerni. Jól ment a lövés, és egyes páros váltóban George Buta társaságában újra országos bajnok lehettem. Büszke vagyok erre, már csak azért is, mert erős riválisok jelentek meg. A Dinamo és a Steaua is külföldi biatlonistákat szerződtetett, három orosz lány és két fiú versenyez a hazai bajnokságokban. Rajtuk kívül pedig két-három fiatallal is fel kell venni a versenyt. Egyelőre azonban úgy látom, esélyes vagyok a dobogóra. A klubom részéről is elvárás az érmek szerzése, de magamnak is azt határoztam el, hogy addig versenyzek, amíg vagyok annyira jó, hogy a hazai dobogóra odaérhetek.

– Közeledik a pekingi olimpia...

– A Romániai Sí Szövetség felajánlotta, hogy pénzt, támogatást szánnak rám, szeretnék, ha a nemzetközi szintre is visszatérnék, de nekem az már nem fér bele. Két kislány mellett már a család a legelső szempont, nem hiányzik az, hogy egy évben tíz hónapot távol legyek tőlük. Most is akkor tudok edzeni, amikor ők délután alszanak, vagy ha van, aki vigyázzon rájuk. A férjem is sokat segít ebben. Amikor több hétre edzőtáborba megyek, csak úgy tudom megoldani, hogy viszem magammal a nagyobbik lányomat, aki megvár a szobában, amíg az edzés tart. Szép élményeket adott a nemzetközi versenyzés, a világ számos országában járhattam ennek köszönhetően, ott lehettem Vancouverben olimpián is, de számomra ez már lezárult.