A pappá szentelés rítusa során az áldozópap Isten- és az emberek szolgálatára kap felhatalmazást és tesz ígértet
Fotó: Nagy Zoltán
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye kiterjedése nyomán több, még részben magyarlakta településen is igyekszik fenntartani egyházának állapotát, hagyományait. Hogy ennek ellensúlyozására több papra lenne szükség, az nem kérdés. Évről évre egyre kevesebben köteleződnek el az egyház szolgálatában, akik pedig mégis papnak állnak, idővel össze kell tartaniuk nagyobb létszámú közösségeket. Sok helyen a több ezer fő sem okoz gondot, míg máshol a pár száz is kihívást jelent.
2021. február 21., 09:232021. február 21., 09:23
Felszentelést követően segédlelkészként két vagy három plébánián, az ott szolgálatot teljesítő pap mellett szoktak növekedni, fejlődni a káplánok. Ez nagyjából annyit takar, hogy nincs akkora felelősségük és nincsenek még adminisztrációs feladataik. Fülöp László plébános a csíkszeredai Szent Ágoston Plébánián egy évet, Gyergyócsomafalván két évet töltött el ilyen titulusban, utána Gelencére, végül pedig jelenlegi szolgálati helyére, Miklósvárra került.
– elevenítette fel. Számára lelki szempontból fontos volt feldolgozni, hogy nincsenek meg azok a sikerek, amelyekkel korábban találkozott. „A szórvány megnevezésben egy dolgot meg kell jegyezni a papi hivatással kapcsolatban: elsősorban nem a hívekért van, hanem magamért. Ennek egy jó szemléltetése az, hogy ha a legény elköltözik otthonról, akkor megnő a felelőssége és feladatai bővülnek. Ha leesik a cserép a háztetőről, rajtam kívül más nem fogja kicserélni” – példázódott.
Ennek kapcsán a lelkipásztor egyértelműsítette, ő nagyon sokat növekedett a szórványban. Mint mondta,
Megjegyezte, ez ugyan jelen van kisebb közösségben is, de már nem számottevően. „Ugyanúgy csinálok mindent, ugyanúgy hirdetem az igét, de egyszerűen nem ragad meg az emberekben annak a gyümölcse. Mit kezdek magammal, amikor látom, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint a többségében katolikus vidékeken?” – hozott fel egy lényeges kihívást.
Plébánosként megtanult örülni és értékelni apró dolgokat: ha valaki elvégzi a szentgyónását, ha valaki bemegy a plébániára segítségért vagy látogatóba, ha valakivel bizalmasabban tud beszélgetni. „Nagy közösségben kiállok prédikálni, sokan vannak, jó esetben néhányukat ismerem, de a többséget nem. A szórványban személytől személyig tart a pasztoráció, és személyesen mindenkit ismerek” – értékelte, megemlítve, hogy ötszáz híve van összesen a hét faluban, amelyek Miklósvárhoz tartoznak. Korábban nem látta a tétjét a munkájának, hogy miként kell működnie egy plébániának,
Megtanultam, hogyan kell viszonyuljak az egyháztanácsosokhoz is: most már akár saját népszerűségemet feláldozva szóvá teszem, ha az adott dolog nem szolgálja az egyház ügyét. A nehezen meghozható döntésekkel karöltve lehet életben tartani a közösséget” – fejtette ki. Aláhúzta, ő már ötödik éve van a szórványban, hosszú távon pedig akár ki is éghet bármelyik pap. „Emberből vagyunk. Néha saját vállamat kellett megveregessem, ha valamit jól csináltam. A negatív visszhangok felerősödnek, ami szintén le tud húzni.
Sokat kellett biztassam magam, hogy jól végezzem a dolgomat ilyen helyzetben is” – fűzte hozzá. Mindent összevetve pozitívan látja jelenlegi szolgálatát: a legnagyobb kihívások mellett a legtöbb tapasztalatot az elmúlt négy évben gyűjtötte.
„A huszonegyedik századi papi hivatásban nincs olyan helyszín, ahol ne lennének kihívások” – ezt már Ruşti Alexandru-Ioan besztercei születésű plébános fejtette ki.
Ruşti Alexandru-Ioan
Fotó: Facebook/Ruști Alex
„Nagy közösségben nem fáj a fejed, mert mindenki tudja az ünnepek menetét és bátran támaszkodhatsz a hitoktatókra. Szórványban pedig te jelented a mindent, nélküled megáll a vallásos élet” – világított rá a legnagyobb kihívásra. Kétéves csíkszeredai szolgálatát követően kilenc évig Petrozsényben, az alacsony százalékban magyar ajkú egykori iparvárosban teljesített szolgálatot.
Eleinte neki is nehéz volt hozzászoknia, hogy vasárnaponként az ötvenfős templomi létszám jónak számít. „Érződik, hogy ilyen közegben kevés a fiatal.
Mindig is szerettem fiatalokkal foglalkozni, gitáros szentmisét tartani, de ahol abból a kevésből is rajtam kívül senki nem tud gitározni, ott nehéz aktívnak maradni” – szemléltette.
A pozitív oldalon elmondta, hogy külön-külön minden fiatalra elegendő időt tud szentelni, tud figyelni rájuk az ifjúsági órán. „Ellenben könnyen kell kezelni a kötelezettségeket. Ott nincs olyan, hogy a pap szólt, hogy menni kell, és minden fiatal megy. Lehet, hogy senki nem fog megjelenni, még ha egy esti filmnézésre is hívtam őket.
– mesélte, rávilágítva, hogy jelenlegi állomáshelyén, Lupényban nemrég kezdte el toborozni a fiatal közösséget. A nagyjából 800 fős magyar közösség mellett a filiában (fiókegyház) 120 római katolikus van, ahonnan mindössze tíz, jó esetben tizenöt elkötelezett fiatallal számol reálisan nézve.
– tette fel a költői kérdést.
Ruşti Alexandru-Ioan a fiatalok összefogásában látja az egyház elevenségét
Fotó: Ruşti Alexandru-Ioan
Szerinte fontos a segédlelkészi években, hogy a plébános is segítse a káplánt, hogy fiatalokkal dolgozhasson, közösséget építhessen, hiszen később egyedül kell mindezeket megvalósítania. „Régebben a jezsuita csoportok, a piaristák, a bencések magasabb létszáma nagy kincset jelentett. Ők jobban be tudták vonni a fiatalokat az egyház életébe, így volt utánpótlás. Ezt úgy kell látni, hogy ha például a pap a családorvos, akkor ők a szakorvosok. Mindkettőre szükség van, de a nagyobb bajokkal csak a szakorvos tud segíteni” – példázódott.
Şcheianu Ciprian-Iosif ugyancsak magyar ajkú plébánosi kormányzó elmondta, tekintettel arra, hogy Brassóban kezdte papi szolgálatát – amely szerinte erősen vegyes város minden szempontból –, Csíkszereda egy óriási változást jelentett számára. „A többségében katolikus és magyar város, a többezres hívőszámú plébánia mind újdonságok voltak számomra.
– emlékezett vissza a plébános, aki szerint volt munka, de volt gyümölcs is: nagyon szépen tudták megélni az ünnepeket, ezért hálával és örömmel gondol vissza. „Amilyen nagy változást jelentett Csíkszereda Brassó után, ugyanolyan változást jelentett Gödemesterháza Csíkszereda után. Hirtelen ott találtam magam egy többségében ortodox, román ajkú faluban, és megismerkedtem a 250 fős közösségemmel. Lelkes kis közösség volt, a templom jelentette a legtöbbet a gödei emberek életében, én pedig törekedtem arra, hogy jelen legyek számukra ott és a mindennapi életben is” – részletezte.
Ciprian szeretettel gondol vissza csíkszeredai papi szolgálatára
Fotó: Gecse Noémi
„A szórvány állandó kihívása megőrizni a magyar, katolikus identitást, főleg ott, ahol már nincs magyar oktatás. A kis közösségben talán nagyobb a ragaszkodás, a nagy közösségben talán több helyről jön a megbecsülés. Ez attól is függ, hogy kinek mit mondanak a szavaim vasárnapról vasárnapra vagy akár a hétköznapokban” – tette hozzá.
Jelenleg Petrozsényban szolgál, körülbelül 2000 római katolikus tartozik a Szent Borbála Plébániához.
Most ezzel a közösséggel szeretek együtt dolgozni, és nem cserélném sem nagyobbra, sem kisebbre. Ő tudja, miért, és én bízom benne” – szögezte le.
Hanuleac Tamás segédlelkész ugyan szórványvidékre még nem volt áthelyezve, ellenben hat évig a félreeső és hagyománytisztelő, részben görög katolikus közegben, Gyimesbükkön teljesített papi szolgálatot. Összességében úgy fogalmazott, a hívek nagyon ragaszkodnak hitbéli meggyőződésükhöz, ami más székelyföldi településeken nem ennyire jellemző. „Érződik az ortodox hatás is, számottevő volt a görög katolikusok száma.
Az imádságos élet mellett meglepett, milyen sokan végzik a rózsafüzért. De a kontumáci kápolnában elvégzett hetvenkét órás szentségimádás is ritkaságszámba megy” – jelezte. Gyakorlati éveiben Csíkszereda mellett Székelykeresztúron is megtapasztalta a nagyobb római katolikus közösséget.
Azt tapasztaltam, hogy a gyimesi vidéken nagy tekintéllyel ruházzák fel a papot, valóban adnak a szavára, és kikérik a véleményét” – osztotta meg meglátásait.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap havonta megjelenő kiadványában, a Hit-vallás legfrissebb számában látott napvilágot február 15-én.
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
Látogatottsági adatok
1 hozzászólás