– elevenítette fel. Számára lelki szempontból fontos volt feldolgozni, hogy nincsenek meg azok a sikerek, amelyekkel korábban találkozott. „A szórvány megnevezésben egy dolgot meg kell jegyezni a papi hivatással kapcsolatban: elsősorban nem a hívekért van, hanem magamért. Ennek egy jó szemléltetése az, hogy ha a legény elköltözik otthonról, akkor megnő a felelőssége és feladatai bővülnek. Ha leesik a cserép a háztetőről, rajtam kívül más nem fogja kicserélni” – példázódott.

Ennek kapcsán a lelkipásztor egyértelműsítette, ő nagyon sokat növekedett a szórványban. Mint mondta,

Megjegyezte, ez ugyan jelen van kisebb közösségben is, de már nem számottevően. „Ugyanúgy csinálok mindent, ugyanúgy hirdetem az igét, de egyszerűen nem ragad meg az emberekben annak a gyümölcse. Mit kezdek magammal, amikor látom, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint a többségében katolikus vidékeken?” – hozott fel egy lényeges kihívást.

Plébánosként megtanult örülni és értékelni apró dolgokat: ha valaki elvégzi a szentgyónását, ha valaki bemegy a plébániára segítségért vagy látogatóba, ha valakivel bizalmasabban tud beszélgetni. „Nagy közösségben kiállok prédikálni, sokan vannak, jó esetben néhányukat ismerem, de a többséget nem. A szórványban személytől személyig tart a pasztoráció, és személyesen mindenkit ismerek” – értékelte, megemlítve, hogy ötszáz híve van összesen a hét faluban, amelyek Miklósvárhoz tartoznak. Korábban nem látta a tétjét a munkájának, hogy miként kell működnie egy plébániának,

Megtanultam, hogyan kell viszonyuljak az egyháztanácsosokhoz is: most már akár saját népszerűségemet feláldozva szóvá teszem, ha az adott dolog nem szolgálja az egyház ügyét. A nehezen meghozható döntésekkel karöltve lehet életben tartani a közösséget” – fejtette ki. Aláhúzta, ő már ötödik éve van a szórványban, hosszú távon pedig akár ki is éghet bármelyik pap. „Emberből vagyunk. Néha saját vállamat kellett megveregessem, ha valamit jól csináltam. A negatív visszhangok felerősödnek, ami szintén le tud húzni.

Sokat kellett biztassam magam, hogy jól végezzem a dolgomat ilyen helyzetben is” – fűzte hozzá. Mindent összevetve pozitívan látja jelenlegi szolgálatát: a legnagyobb kihívások mellett a legtöbb tapasztalatot az elmúlt négy évben gyűjtötte.

Kétségbeesés nélkül

„A huszonegyedik századi papi hivatásban nincs olyan helyszín, ahol ne lennének kihívások” – ezt már Ruşti Alexandru-Ioan besztercei születésű plébános fejtette ki.

Mindig is szerettem fiatalokkal foglalkozni, gitáros szentmisét tartani, de ahol abból a kevésből is rajtam kívül senki nem tud gitározni, ott nehéz aktívnak maradni” – szemléltette.

Tevékenység a fiatalokkal

A pozitív oldalon elmondta, hogy külön-külön minden fiatalra elegendő időt tud szentelni, tud figyelni rájuk az ifjúsági órán. „Ellenben könnyen kell kezelni a kötelezettségeket. Ott nincs olyan, hogy a pap szólt, hogy menni kell, és minden fiatal megy. Lehet, hogy senki nem fog megjelenni, még ha egy esti filmnézésre is hívtam őket.

– mesélte, rávilágítva, hogy jelenlegi állomáshelyén, Lupényban nemrég kezdte el toborozni a fiatal közösséget. A nagyjából 800 fős magyar közösség mellett a filiában (fiókegyház) 120 római katolikus van, ahonnan mindössze tíz, jó esetben tizenöt elkötelezett fiatallal számol reálisan nézve.

– tette fel a költői kérdést.

– emlékezett vissza a plébános, aki szerint volt munka, de volt gyümölcs is: nagyon szépen tudták megélni az ünnepeket, ezért hálával és örömmel gondol vissza. „Amilyen nagy változást jelentett Csíkszereda Brassó után, ugyanolyan változást jelentett Gödemesterháza Csíkszereda után. Hirtelen ott találtam magam egy többségében ortodox, román ajkú faluban, és megismerkedtem a 250 fős közösségemmel. Lelkes kis közösség volt, a templom jelentette a legtöbbet a gödei emberek életében, én pedig törekedtem arra, hogy jelen legyek számukra ott és a mindennapi életben is” – részletezte.

Most ezzel a közösséggel szeretek együtt dolgozni, és nem cserélném sem nagyobbra, sem kisebbre. Ő tudja, miért, és én bízom benne” – szögezte le.   

Elzárt közösségben

Hanuleac Tamás segédlelkész ugyan szórványvidékre még nem volt áthelyezve, ellenben hat évig a félreeső és hagyománytisztelő, részben görög katolikus közegben, Gyimesbükkön teljesített papi szolgálatot. Összességében úgy fogalmazott, a hívek nagyon ragaszkodnak hitbéli meggyőződésükhöz, ami más székelyföldi településeken nem ennyire jellemző. „Érződik az ortodox hatás is, számottevő volt a görög katolikusok száma.

Az imádságos élet mellett meglepett, milyen sokan végzik a rózsafüzért. De a kontumáci kápolnában elvégzett hetvenkét órás szentségimádás is ritkaságszámba megy” – jelezte. Gyakorlati éveiben Csíkszereda mellett Székelykeresztúron is megtapasztalta a nagyobb római katolikus közösséget.

Azt tapasztaltam, hogy a gyimesi vidéken nagy tekintéllyel ruházzák fel a papot, valóban adnak a szavára, és kikérik a véleményét” – osztotta meg meglátásait.