Szétszerelhető próbababák – Beszélgetés László Hajnalka képzőművésszel, tervezőgrafikussal

– Egyáltalán, hogyan sikerül a galériák világát, a digitális művészeteket összeegyeztetni a reklámgrafikus munkával?

– Úgy, hogy én vagyok a közös pont. Vagy fordítva, ez a két fő vonal foglalkoztat, és akármilyen jellegű munkában mélyülök el, érzelmileg kötődöm mindenik projekthez, és maximálisan azonosulok velük.

– Mennyire köt a megrendelés, és hol kezdődhet a művészi szabadság?

– Akik tervezőgrafikai projekttel keresnek meg, azért teszik, mert tetszik nekik az a vonal, amit képviselek. Emiatt szerencsés módon – ez idáig – nem kellett olyan kompromisszumokat kössek, amelyekkel szakmailag nem értek egyet.

A dekoratív forma mögötti tartalom

– A Csíki Játékszín arculatának, valamint plakátjainak tervezése során ez mintha sikeresen találkozna. Hogyan jött létre az együttműködés, és mekkora az átjárás?

– Az együttműködés úgy jött létre, hogy a Csíki Játékszíntől lehetőséget kértem és kaptam, hogy kipróbálhassam magam plakáttervezőként. Amikor javasoltam, hogy indokolt lenne az arculatváltás, már intézményen belül is megfogalmazódott az igény.

– Mivel pihened ki a munkát?

– Azzal, hogy nem tervezek be semmit, és azt csinálom, amihez épp kedvem van.

– Mi inspirál/motivál, mi hajt előre alkotás közben?

– Bármi, de minden egyes projektet kutatómunkával kezdek. Elsőre csak laza ráhangolódás, ami aztán témaorientált dokumentálódássá növi ki magát. A folyamat részét képezi a körvonalazódó ötletek leellenőrzése is, ez biztosíték arra, hogy nem csinálok valami olyant, ami már létezik.

– Milyen technikával alkotsz, milyen eszközöket szeretsz?

– Fotómanipulációkat készítek, vektorgrafikai elemekkel ötvözve. Ami a tervezőgrafikát illeti, határozottan a flat-minimal vonalat képviselem a kezdetektől fogva. Az eszközöm az asztali gépem, de van egy beugró kategóriájú tükörreflexes Canonom is. Programhasználatban elég oldschool-nak számítok, de szerintem a végeredményt ez nem befolyásolja.

A megoldások szerencsés találkozása

– Számos stílusjegy, visszatérő elemek jellemzik alkotásaid, következetesen ki is tartasz ezek mellett. Hogyan alakult ki, mire vezethető vissza ez az irány?

– Semmiképp sem egyből alakult ki. Az elején egy kompozíción minden akkori kedvenc, mutatós alkotóelem megfordult, társítottam, variáltam, aztán amikor kifulladt, kezdtem csupaszítani, míg ki nem alakult valamilyen harmonikus összkép. Ez többnyire a kezdeti irány- és formarendszer keresésének tudható be. Ma már sokkal tudatosabban alkotok, de a lehetőségek próbálgatása továbbra is jellemző rám.

Az egyetem alatt egy ruhaboltból nagyon szép próbababákat kölcsönöztem egy projekthez. Szétszedtem, testrészenként is befotóztam, aztán gépen újra összeraktam őket, de játszva azzal, hogy egy adott testrészt nem a helyére illesztek.

– Hogyan indult az alkotói pályád? Kik segítették a fejlődésed?

– Általánosban a rajztanárom tehetségesnek talált, és bíztatott, felvételizzem a művészetibe. Miután bekerültem, nyilvánvalóvá vált, hogy a többiekhez képest sehol sem vagyok. Elég nagy teher volt ez a felismerés, évekig harcoltam magammal. Márton Árpád miatt esett a választásom a festészetre, mert az ő óráin le tudtam vetkőzni a görcsös megfelelési kényszert, és onnantól érzékelhetően elindult egy tanulási, fejlődési folyamat. Árpi bácsi nagyon empatikus tanárként is, mindenkit a saját fejlődési szintje és választott technikája szerint korrigált, soha nem próbált ránk erőltetni semmit.

– Ha félretehetnél minden vállalást, határidős munkát, mit alkotnál a legnagyobb örömmel? Mik a következő lépések?

– Mindig szép projektjeim vannak. Csak a ritmuson változtatnék, mert nem szeretem, amikor sokat kell várni egy visszajelzésre, de nem annyit, hogy addig beiktassak valami mást. Ezt időpocsékolásnak érzem, hisz folyamatos készenlétben állok. A határidőket szeretem, egy jól működő rendszer alapjai. De ha egy párhuzamos univerzumban volna rá lehetőség, hogy egy színházi évadot a saját plakát-koncepcióm szerint vigyek végig, nagyon boldog lennék.

Következő lépésként évadhirdetés van a színháznál. Mindeközben folyamatban van egy ráncfelvarrós projekt, ezt egy kisarculat-, majd egy nagyobb volumenű webes projekt követi, és így tovább...