Eredményes sportpályafutás után vonul vissza Szécsi Barna
Fotó: Erdély Bálint Előd
Befejezi a versenysportot Szécsi Barna, a Futsal Klub Székelyudvarhely csapatkapitánya. A korábbi magyar válogatott, teqballvilágbajnok és kupagyőztes sportoló az együttes felkészülési tornáján öltötte magára utoljára a mezt, átadta a karszalagot csapattársának. Búcsúmeccsét követően beszélgettünk vele.
2022. augusztus 31., 09:342022. augusztus 31., 09:34
– A pillanat, mely örömteli és keserédes is: az utolsó mérkőzés, amelyen pályára lép egy sportoló. Miként élte ezt meg?
– Az őszinteség az, hogy nagyon sokat készültem erre a pillanatra. Aki azt mondja, hogy könnyű egyik percről a másikra csak úgy abbahagyni valamit, ami kitöltötte az életét, az hazudik. Teljesen most fogom csak fel, amikor már tényleg vége, nincs újabb meccs, az utolsó sípszó elhangzott. Nyilván akkor fog ez jobban tudatosulni bennem, amikor már nem lesz, amikor már nincs a mindennapi rutin, az edzések, a meccsek. Ugyanakkor már most érzem, hogy több időm marad másra, jobban koncentrálhatok a családra, az edzősködésre.
Függetlenül attól, hogy lehet, van még bennem egy-két év. Eljött az a pillanat, amikor azt mondom, hogy vége. Nem pedig akkor kell ezt meghozni, amikor lekiabálnak a pályáról. Emelt fővel köszöntem el, tettem pontot aktív pályafutásom végére.
– Ez akkor egy tiszta fejjel meghozott döntés volt.
– Pontosan. Semmi negatív háttér nincs benne. Nagyon sokat köszönhetek a klubnak, boldog éveket tölthettem el úgy, hogy azt csináltam, amit szerettem. Az FK Székelyudvarhelynek hála, hogy elhelyezkedhettem itthon, családot tudtam alapítani, elkezdhettem az edzői pályafutást is. Ha nincs ez a csapat, akkor lehet, hogy teljesen máshová sodort volna az élet. Örülök, hogy minden jól alakult, szép éveket tölthettem el Székelyudvarhelyen, a szülővárosomban.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– Majdnem egy évtizedig öltötte magára az FK Udvarhely mezét. Voltak eredményes, kevésbe sikeres évadok.
– Udvarhelyen összesen tizenegy évet futsaloztam: kettőt az SK-ban, kilencet az FK-ban. Egyértelműen a legfelemelőbb pillanat a 2020-as Román Kupa-győzelem volt. Az volt a karrierem csúcsa. Akkor sok játékos távozott tőlünk, mindenki úgy tekintett ránk, hogy éppen a kiesést kerüljük el, semmi esélyt sem adtak nekünk. De mi éreztük, hogy felfoghatatlan csapategység alakult ki, mindenki mindenkivel barát volt. Ilyet egy-két más csapatnál tapasztaltam, de Udvarhelyen csak akkor.
Ha ezt teszem az első helyre, akkor a második pozícióba az kerülhet, amikor a frissen létrehozott FK Udvarhellyel nekivágtunk, 2015-ben nagyon közel voltunk, hogy megnyerjük a bajnokságot Marosvásárhely ellen. Itthon 0–5-ről egyenlítettünk, úgy veszítettük el a meccset. Hogy a dobogó legyen teljes, akkor idekívánkozik a finálét megelőző elődöntő, amit a Dunărea Călărași ellen játszottunk. Hosszabbításba torkollott a meccs, aki nyer, az kerül a döntőbe: az utolsó percben lőtt gólommal mi lettünk azok.
– Ezek az örömteli képek. Egy sportolói karrier során valószínű, hogy meg kell élni ennek az ellentétét is. Amikor nem minden a fényről és a sikerről szól.
– Sajnálom, hogy a teremlabdarúgásban nem sikerült aranyérmet szereznem. Van öt vagy hat ezüstérmem mind a romániai, mind a magyar bajnokságból. A döntőben mindig alulmaradtunk. Valamiért ennek így kellett alakulnia. Az élettől aztán visszakaptam ezt a teqballban, ahol világbajnok lettem.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– Valóban, nem csak a futsalról szólt a karrierje. Labdarúgás, teqball, edzősködés is képben volt és van.
– Amikor elkezdtem, akkor teremlabdarúgás még nem volt, így természetesen a nagypályás focival indítottam. Két focisuli volt akkor Romániában, az egyikbe felvettek, két és fél évet Bușteni-ben töltöttem. Minden csak a labdarúgásról szólt, napi három edzéssel, nagyon kemény volt.
Óriási élmény, sok néző, profi játékosokkal szerepelhettem egy csapatban. Aztán még egy év, megtettük a lépést az élvonal felé is. Ezt követően kicserélődött a keret, akkor meg mindenkinek mennie kellett. Tizenkilenc évesen a másodosztályban rúgtam, ez azért akkor jelentett valamit...
– Ezt követően azért lassan jött a futsal.
– Igen, hazajöttem, egy évet játszottam az akkori helyi nagypályás focicsapatban a harmadosztályban. Párhuzamosan futsaloztam, aztán már csak az maradt. De ha már a más sportágaknál tartunk, akkor ott a teqball. Ki kell emelnem, hogy ezt nem sok más klubnál nézték volna jó szemmel. Hogy edzéseket hagysz ki, a meccsek mellett pedig elutazol egy másik országba versenyezni. Hab a tortán, hogy ennek volt eredménye, kétszeres világbajnok vagyok.
– Udvarhelyen tizenegy idényt húzott le. De emellett Magyarországon is játszott, sőt a magyar nemzeti mezt is magára öltötte.
– A Debrecenben és a Berettyóújfaluban szerepeltem. Utóbbival rendre a bajnoki címre hajtottunk, nyertünk Magyar Kupát. Ott lettem tízszeres magyar futsalválogatott is.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– Mit hozhat a jövő?
– Edzősködöm a Székelyudvarhelyi FC utánpótláscsapatánál, két csoportot is irányítok. Több időm lesz a fiatalokra, több hétvégi tornára el tudok utazni velük. Itt nem szeretnék feljebb lépni, csak gyerekekkel foglalkoznék, nem kell a versenysport.
Amikor már hozzájön a pénz, az érdekek, az már nem az a szint, amit én vinni tudok. Illetve a vendéglátásban szeretnék tovább dolgozni. Ezért is hoztam meg könnyebben a döntésem, ennyi mindent már nem lehet teljes erőbedobással csinálni. Ebben pedig hosszú távon gondolkodom.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot augusztus 23-án.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!