A Mint a sót az ételben című mesében a legkisebb királykisasszony bebizonyította, hogy a szeretet minőségének legkifejezőbb cselekedete a táplálék sóval történő ízesítése. Ha Lövétén, Almáson, Korondon és pár száz másik, sós kúttal rendelkező erdélyi falunkban élt volt a hercegnő, vízsót öntött volna királyi atyja étkeibe – szeretetét bizonyítandó. Mély kútba, a történelemébe, hagyományába tekinthetünk, ha a sós víz felhasználását kutatjuk. Tartsanak velünk!
2019. február 06., 16:012019. február 06., 16:01
2019. február 06., 16:032019. február 06., 16:03
Jó súlya van a lövétei vízsónak, férfierőt igényel. György Levente „mentette ki” nekünk
Fotó: Veres Nándor
A Mint a sót az ételben című mesében a legkisebb királykisasszony bebizonyította, hogy a szeretet minőségének legkifejezőbb cselekedete a táplálék sóval történő ízesítése. Ha Lövétén, Almáson, Korondon és pár száz másik, sós kúttal rendelkező erdélyi falunkban élt volt a hercegnő, vízsót öntött volna királyi atyja étkeibe – szeretetét bizonyítandó. Mély kútba, a történelemébe, hagyományába tekinthetünk, ha a sós víz felhasználását kutatjuk. Tartsanak velünk!
2019. február 06., 16:012019. február 06., 16:01
2019. február 06., 16:032019. február 06., 16:03
Egyik évben a Kisasszony-napi templombúcsún a szónok felemlegette a mondást, mely szerint a Jóisten azért adta a lövéteieknek a sós kutat, mert az ottani családokban mindig sok gyermek volt.
Aranyértékű ajándék
„A közelmúltig soha nem volt a háztartás legkisebb tétele az étekíz, azaz a só. Sőt! A só és sós víz hasznosítása, a vele való kereskedés a régi időktől fogva minden rendű székely embernek jogában állott, s csak az 1562. évi felkelés után estek el a közrendű székelyek a »szabad só« használatától” – tudtuk meg Mihály János történésztől.
A só a 18. században már Székelyföldön is állami monopólium volt, „aranyáron” mérték. A sós kúttal rendelkező településeken nem tudták teljesen megtiltani a sóvíz- vagy vízsóhasználatot, ezért korlátozták, adagolását a családtagok és állataik számához kötötték, a sóőrök pedig éberen vigyázták a sócédula alapú vízhordást. Azt is tudjuk, hogy minden településen csak egy-egy sós kút vagy sós forrás használatát engedélyezték, amely fölé szabványos, zárral ellátott faházikó épült, így évszázadok óta kereskedők közvetítése nélkül jutottak az élethez nélkülözhetetlen, de drága ásványhoz.
A homoródalmási sóvíz híre külországokba is eljutott – Deák Mózes bácsi a tudója
Fotó: Veres Nándor
Még pár évtizede is hajnalonta álltak sorba a lovas szánok vagy szekerek a sós kút utcájában, pirkadatra meg is rakodtak, hogy ne érjenek oda a távolabbi települések igénylői. Mint régen a rendtartó székely faluban, ma is ügyelnek a sós kutakra, de ez elsősorban a sóházak gondozására vonatkozik. Házszentelés idején a pap minden évben áldást kér a lövétei sóházra is.
Két kézre és két kulcsra jár a lövétei sóház biztonsági zárja
Fotó: Veres Nándor
Főzéshez, tartósításhoz és testi nyavalyákra
Ma a falut, de idegenből érkezetteket is ellenszolgáltatás nélkül kiszolgálja a kút – tudtuk meg a helyszínen a jelenlegi lövétei „kulcsártól”, György Leventétől.
Egy-egy szép palackban, címkével, használati utasítással remek helyitermék-ajándék lehet. Ne kóstolja meg vegyítés nélkül az, akinek könnyen kiszökik a könnye!
„Sóscsobán”, a kristályos- és porsóképződés lövétei faedénye
Fotó: Veres Nándor
Az idősebb asszonyoknál a konyhában, kamrában manapság is kézügyben van üvegben vagy kancsóban a sóvíz: ízesítésként, tapasztalatuk szerint kanállal adagolják levesételek főzésekor, de kenyérdagasztáskor is.
A mezőre könnyebb volt porsó formában vinni, ezért elpárologtatták vagy kifőzték a sóvizet. Hófehér, vegyszermentes kristályos só nyerhető, amit mindmáig így állítanak elő, és használnak is. Lövétén a sós kúti 30–40 literes, dongás, csonka kúp alakú, fenyőfából készült „sóscsobán” oldaláról kaparható le a minőségi ízesítő kristály, ezért folyamatosan adagolják bele a kút áldását. Hasonlóképpen párologtatják a portákon az eszterhéj alatt tárolt „sóscsobánban”, amelynek a „káváját” (abroncsát) általában „magyarófából” (mogyorófából) készítették, mert azt nem „eszi meg” a só.
Lakat alatt tartják az almási sós forrást
Fotó: Veres Nándor
Beszélhetnénk még a sós víznek az állattartásban játszott szerepéről és gyógyászati hasznosításáról, de ezek túllépik a gasztronómiai tematikát. Vannak még az ásványi nyersanyaghoz tartozó mesterségek és népi foglalkozások is – ilyen volt a korondiak sóvízhordása, az ehhez szükséges cserépkorsók korongozása, égetése és forgalmazása. Érdekességképpen megemlítjük, hogy a korondiak sókereskedelemmel is foglalkoztak: a magas koncentrátumú sós vizet cserépfazakakban főzték, párologtatták, majd a megkövesedett „sósonkolyt” a szomszédos falvakban gabonára cserélték.
Disznóvágások után, január-februárban leapad a sós kút vízszintje, mélyről kell kimerni
Fotó: Veres Nándor
Lakat alatt
Mindkét településen régi a forrás fölé emelt kis épület. A homoródalmási ajtó feletti gerendáján az Anno 1801 felirat olvasható, a lövétei 1866. július 3-án leégett, utána építették a ma is álló sóházat. Almáson Deák Mózes bácsi a kulcsár. Elmesélte, hogy a sós kút épülete először a Sósmart alatti forrásra volt építve, egy tragédia miatt költöztették mai helyére.
Már nem fakupával mérik ki az vízsóadagokat, de Lövétén fából készült kártyákkal merítenek a kútból. Mint megtudtuk, a vízszint soha nem emelkedik a káva fölé, és nem is folyik túl. Ugyanakkor láthattuk, hogy ezekben az építményekben nem használtak fémet, még a szögek is fából készültek, mert a sópárás levegő „megette” volna. Hogy a kút oldalát merítéskor ne kopolják, és ne hulljon bele a sós föld, a köblük vagy gárdjuk bélletét egy odvas farönkből vájták, képezték ki.
A sós lé a zöldségsavanyítás alapanyaga
Fotó: Barabás Ákos
Merítés, szállítás, felhasználás
A sós vizet fa-, Almáson pedig bádogvederrel, hosszú farúd vagy meregetőkankó segítségével mentik ki, de előtte a mélyben megkavarják a vizet, hogy a leülepedett só összevegyüljön. Régen a sóvíz szállítása és tárolása sós vizes korsókban történt. A fadugóval lezárt korsókat a szekérderékban szalma közé helyezték. Ma már ritka, hogy „sóscsobánban” vinnék haza a vízsót, inkább műanyagból készült „bidont” használnak.
Disznóvágáskor fogy a legtöbb sós víz a kutakból. A húsokat, csontokat pár órára, a szalonnát másféltől három hétig hagyják benne. Miután kiveszik a sós vízből, egy napig rúdra akasztva szárítják, majd füstre teszik. Hallottuk, hogy a sós kúttal rendelkező falvakban a disznók moslékjába is csurrantanak sós vizet, de a szénát is meglocsolják vele.
A környező falvakba is jut Isten ajándékából. Felvételünk homoródújfalvi szalonnapácolást mutat
Fotó: Barabás Ákos
A helyi sóvízhasználat hagyományának megismerésében Mihály János történész és a lövétei, valamint homoródalmási lakosok voltak segítségünkre. Köszönet érte!
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
1 hozzászólás