Még nincs döntés a hogyan továbbról – Interjú Bölöni László labdarúgóedzővel

Ülök az antwerpeni lakásomban, olvasok, telefonálgatok, régebbi meccseket nézek, edzésterveket készítek, elmélkedem. Izomlázam van már, annyit szaladtam a lakhelyünkhöz tartozó bekerített parkban.

– A továbblépésén elmélkedik, mint ahogy nyilatkozta a bukaresti és budapesti sajtónak?

– Nyilatkoztam? Vagy inkább valakik úgy értelmezték. Mert ilyenek az újságírók, a minél nagyobb olvasottság kedvéért kiforgatják az ember szavait, keresik a bombahírt. Tisztelet a kivételnek. Márciusban, amikor meg kellett volna beszélnünk a jövőbeli terveket, beütött a vírus, és félbeszakadt a bajnokság, megállt a normális élet. Ez a kérdés teljesen háttérbe szorult.

Az újságíró ebből következtethet egy csomó marhaságot, vagy tisztelve a nyilatkozót, ennyit ír le, és megáll. Pont. Sajnos, akiknek nyilatkoztam, fantáziálgattak, hidakat kezdtek építgetni, és így jutottak el arra a következtetésre, hogy nekem mehetnékem van.

– Hogy mi lesz, nem tudja. De mit szeretne, hogy legyen?

– Nyugodt lenni. Mert így, hogy én itt, a családom többi tagja pedig szanaszét, képtelen vagyok nyugodt lenni. Természetesen a szakmai pályám is foglalkoztat, de erről nem akarok beszélni.

– A berekesztett bajnokság után, a Brugge elleni esetleges kupadöntőre, gondolom, csak készül valamilyen formában…

– Miért zárták le a bajnokságot? A fokozott veszély miatt. És akkor miért kellene kupadöntőt játszanunk? A vírus csak a bajnokságba „látogathat”, a kupadöntőre nem jöhet el?

– A kupadöntőt el lehetne halasztani akár szeptemberre is.

– Hát épp ez az! De erről még nem született döntés. A sportvezetők fejében csak feltételezések vannak, de konkrétumot még senki nem tud. Az UEFA is csak latolgatja a szeptemberi időpontot.

– Az Antwerpen akár többet is elérhetett volna a 4. helynél?

– Maximalista lévén, mindig az első szeretnék lenni. Az, hogy nem mindig sikerül, más lapra tartozik. Körülményeinkhez képest viszont úgy érzem, a lehető legtöbbet sikerült kihoznunk magunkból. A bajnokságot uraló Brugge csapatával lehetetlen felvenni a versenyt, nem hiába vezet lóhosszal. A harmadik helyezett Charleroi-tól egyetlen pontra, a Genttől kettőre maradtunk le, úgy, hogy egy fordulóval a lefújás előtt még dobogósok voltunk. Szurkolóink – akik óriási tömegekbe verődve, mindenüvé elkísérik a csapatot – így is nagyon boldogak, hisz idén is elcsíptük az Európa Liga selejtező körét.

– Visszatérve az eredeti kérdésre: miként edzenek?

– Heti programot szoktunk kiadni a játékosoknak, akik a leírtaknak megfelelő egyéni edzést végeznek. Ezt a testükre illesztett számítógépes rendszer, a Polar segítségével ellenőrizzük és elemezzük. Pontosan tudjuk, ki, mikor, mennyit és milyen intenzitással szaladt. Ezelőtt két héttel rendőrségi és orvosi hatósági jóváhagyással elkezdtük a labdás edzéseket is.

Nem mindegy ki, hol parkolja az autóját, miként használja az öltözőt, hol ihat vizet, a pályán hány méterre áll a csapattársától… Az első edzésen mindezt hatósági ellenőrzés mellett csináltuk végig. Pár nap után már lehetett adogatni is. Én már akkor úgy éreztem, mindaz, amit csinálunk, nem több a pótcselekvésnél. Jelenleg viszont nem edzünk, hisz egyre inkább úgy tűnik, hogy a 2019–20-as évadnak nem lesz folytatása.

– A dekázáson kívül mit lehetett csinálni a labdával, ha tilos volt passzolni?

– Sokat nem. Legfeljebb a labdavezetést lehetett gyakorolni. Az volt a szerencsénk, hogy az edzőpályánk egyik végében van egy fal, annak lehetett rúgni a labdát. A másik gond az volt, hogy a játékosoknak mindössze egy része járt el az edzésekre.

– Ezek szerint mégiscsak a második, rosszabb esetben a harmadik hely megszerzése lett volna a cél?

– Természetesen. Erre hajtottunk volna.