Emberé a munka, Istené az áldás – tudja Bágyi Éva
Ha fél év alatt kétszer lenne „uborkaszezon”, azaz hírszegény a kisvárosi lét, az újságírónak felkopna az álla. Ám ha a háztájiban nyáron, majd ősszel is jó az uborkahozam, úgy a termelőnek, mint az ecetes illetve a sós tartósítást kedvelőknek bőséges lesz a piaci-kamrai uborkaszezon – hasonlóképpen a gasztró-újságírónak is. Mi a nagygalambfalvi Bágyi Évával egy tőről indultunk, osztálytársak voltunk. Aztán mindketten álmaink nyomába eredtünk. Éva kerti növényeket dédelget, jómagam szavakat. Mivel ez az írásom a 100. az Erdélyi Gasztróban, együtt kínáljuk.
2020. augusztus 30., 19:542020. augusztus 30., 19:54
Ha Bágyi Évával Székelyudvarhelyen a gömbölyű, színes és gyönyörű, saját termelésű zöldségekkel teli asztalánál találkoztunk volna a nagypiacon, akkor is hamar összebarátkoztunk volna. Mindketten szeretünk beszélgetni, tapasztalatokat, recepteket megosztani, belekóstolni a másik készítményeiben. Éva a klasszikus befőzést műveli, nekem jó esetben gyorsfagyasztásra, ha marad időm.
A sárga, rózsaszín vagy piros paradicsomért sorba is állnak a vásárlók, és néhány éve még hitetlenkedtek, hogy a fényes, húsos paprikafajták, a valahai ízű, szinte magmentes padlizsánt maguk termelik a nagygalambfalvi háztájiban.
Sok év telt el diákkorunk óta, és hogy újra találkoztunk, az az almapaprikának, valamint az Éva férjének, Gyuszinak köszönhető. Csak olyankor indulok piacra, ha ráérek beszélgetni a termelőkkel, hogy megtárgyalhassuk, honnan érkeztek, társalogjunk az idény kérdéseiről, a kerti veteményekről.
Noha már korábban is rácsodálkoztam a Bágyi Gyula által kínált zöldségekre, főleg a kaliforniai sárgapaprikára és gyermekkorom bő szoknyájú, délről érkezett kofáitól vásároltra emlékeztető, valahai ízű padlizsán városombéli jelenvalóságára, a Galambfalván termelt almapaprika látványa emlékidézésre indított, amit meg is osztottam Gyuszival. Korábban csak külföldi piacokon tudtam beszerezni kedvenc savanyúságnak-valómat. Szó szót hozott, és kiderült: felesége két évig osztálytársam volt. Kíváncsi voltam, miként alakult életük, és arra is, hol termelik azt a sok, ránézésre is kívánatos zöldséget.
Gyuszi néha megszemléli, Zsolt fiáék nagyra növő sütőtök parcelláját
Első, a Kőházkert nevű termőhelyükön tett látogatásomkor kiderült: Éva mezőgazdasági szakközépiskolát végzett Csombordon. Hogy a paradicsomtermesztésből írta a diplomamunkáját.
Történetéhez hozzátartozik, hogy pedagógus szüleinek alig volt kertje. Soha nem volt rákényszerítve, hogy kapáljon, gyomláljon. Gyuszi szakmája szerint asztalos: harminc évig bútorgyárban dolgozott. Családjában mezőgazdasággal foglalkoztak. ’90 után Éva szülei adtak egy darabocska földet, hogy termeljenek: egy-egy ágyás murok, petrezselyem, hagyma, karalábé – egy árnyi földön. Aztán jónak látták megművelni azt, amin a szülők kukoricát termesztettek, majd béreltek is területeket. Kezdetben annyi eladható termett, amit kosárban, tasakban, vonaton vittek a piacra. Ma „kisparadicsom” látványa fogadja az érkezőt, a sógorék családjáéval szomszédos a szépséges zöldséges.
Amit majd’ tíz éve megéltem ott, azonos volt a minap fotós kollégám számára is. Pedig nehéz a 2020-as zöldségszezon. A vírusjárvány, a piacozás kezdeti bizonytalanságai sok fejtörést okoztak: nyakukon, azaz parcelláikon marad-e a sok palánta? – emlékezett vissza Éva. Épp annak szezonjára nyílt meg újra a lehetőség – szusszantak fel.
Hozzájárulhatott ehhez az otthonlét, a karanténidőszak tapasztalata: mi lesz, ha megismétlődik a kijárási tilalom, nem lesz árukínálat? Sőt az is, hogy ha már otthon vannak, elfoglalkozva a veteményessel, egészséges, saját termesztésű zöldséget fogyaszthatnak a gyermekek. Vissza is járnak a piacra, hogy elújságolják: terem a korai- vagy a koktélparadicsom!
Nem a legnagyobb paradicsomot szakítottam le!
A Bágyi család kertje, saját bevallásuk szerint szebb szokott lenni, de a szabadföldi haszonnövények megérezték a hideg májust. Szinte minden reggel hóharmat volt – merengett el Gyuszi. A padlizsán és a paprikafélék virágai nem úgy kötöttek, ahogy szoktak. A máskor vállig érő tövek most alacsonyak, az alsó kocsányok jelzik: ott volt a virág. Gondolatban, a szikkasztó nyárban biztattuk őket. És lám, pár nap elteltével meg is kóstolhattuk az első fényes, lila héjú valódi tojásgyümölcsöket.
Későn emberelte meg magát a hegyes sárga, a tölteni való paprika, de már mutatja fürtjeit. A csípősek se maradnak le tőlük. A pritamin-típusú, általunk gogosként ismert töveken már piroslik a termés. Fontos, hogy a csepegtetés módszerével juttatják a vizet igen takarékosan és hatékonyan a tövekhez. A vizet az öntözéshez és a zöldségeknek a piacra történő előkészítéséhez a saját csőkútból nyerik motorpumpával. Szakszerűen megtervezett öntözőrendszeren jut el a növényekhez. Ennek fiuk, Zsolt a mestere. Mezőgazdasági szakemberré képezte magát. Hasonló érdeklődésű párjával, Ibolyával maguk is termelnek – kedvencük a krumpli és sikernövényük a sütőtök.
A termelő első fizetése a látvány – vallja Gyuszi. A kert mindig szép: tavasszal a palánta, később a buja zöld növénytenger, aztán a termőre fordulás. Noha az időjárás nem olyan, mint régebb, kert legfőbb gondviselője mindenkor a Jóisten. Idén a paradicsom és uborka mellett a gyökérzöldégek, a paszuly, a karfiol mutatták meg. És még hátra van a szeptember!
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztró legfrissebb számában látott napvilágot augusztus 26-án.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!