Meglepően sok a magyar turista nemcsak az albán tengerparti üdülőkben, de összefutottam magyarországi vendégekkel az észak-albániai nagyváros, Skhodra turisztikai nevezetességeként számon tartott Rozafa várában, és az ország legnagyobb római katolikus templomában, a Szent István-székesegyházban is. A katedrális valami csoda folytán menekült meg a „tökéletes” ateista államot célul kitűző kommunista diktátor pusztításai elől.

Ma már ötcsillagos szállodák és elitvendéglők sokasága várja a külföldi turistákat – amelyek árban a kelet-európai felhozatalhoz mérve is olcsóbbak –, de ha megelégszünk egy családi vállalkozásként működő kisebb panzió és étterem kínálatával, a remek vendéglátásért jóval kevesebbet fizetünk, mint bárhol Európában.

Albánia egyik turisztikai vonzóereje, hogy a rendszerváltás után kiosztott mezőgazdasági területeken több tízezer kisgazdaság alakult, és az országban mindenhol friss zöldséggel, gyümölccsel, kecske- és juhsajttal, túróval találkozik a vásárló:

Nem csak a nagyvárosok utcáin gyakori látvány a zöldség- és gyümölcskereskedés, hanem a kisebb településeken is sokszor lehet találkozni út menti piacokkal, ahol nyáron görög- és sárgadinnyét, szárított fügét és számtalan zöldséget kínálnak a gazdák.

A spagettik és pizzák széles választéka a legtöbb vendéghez Albániában is közel áll, akárcsak szerte Európában. Az általam kipróbált carbonara azonban albán jellegzetességnek bizonyult: füstölt házisonkával, bőséges tejföllel és összetört kecskesajttal készült.

Jellegzetes albán étel a töltött paprika. Nem bő paradicsomos levessel készül, mint mifelénk, hanem kevesebb lével, zafttal. A marha-, juh- vagy kecskehússal töltött paprikának természetesen más az íze, mint a disznóhússal készített erdélyi változaté. Ahogyan az albán fasírtként ismert sevabcsicsának vagy miccsnek is, amelyben kevés fokhagyma van és jóval több más fűszer. Az albánok is használják az őrölt fűszerpaprikát: mérlegen kimért „paprikaport” sokfele vásárolhatunk. Nem annyira erős, mint a magyar, de jellegzetes ízét megkedveljük az itthoni konyhán is.

A mediterrán országokban – így Albániában is – egymást érik a remek halételek. A hajnalban kifogott tengeri halakat a halászok már a reggeli órákban a halpiacokon értékesítik, így az éttermekben mindig van friss tengeri süllő, tintahal, merluc, különböző rákok és megannyi más választék, amelyeket rendszerint frissen sütve kínálnak.

Én inkább az albán halászleveket kedveltem meg, ami ugyan nem hasonlítható a fűszerpaprikával készülő magyar halászléhez, de a paradicsomdarabkákkal ízesített „fehér” levesük remek ízű.

Az ember a bőség zavarában szenved, amikor megáll egy-egy albán pékség előtt, hiszen nehéz eldöntenie, hogy a rengeteg finomságból mit ízleljen meg mindössze pár lekért, amely a hazai pékáruk árának a töredéke.