Ínycsiklandozó albán konyha – Egyre több külföldi turista keresi fel a balkáni országot

Albániáról pár évtizede jót nem lehett hallani. Az 1985-ben meghalt kommunista diktátor, Enver Hodzsa négy évtizedes rémuralmának emlékeibe botlik ma is lépten-nyomon a látogató. Az 1990-es évek eleji rendszerváltó igyekezet káoszba és gazdasági összeomlásba torkollt, akárcsak Románia és több más kelet-európai ország esetében. Mindez ma már múltidő: a három évtizeddel ezelőtti mélyszegénységből talpra álló Albánia Európa legelmaradottabb közúti és vasúti infrastruktúrájával vágott neki a turistacsalogató fejlesztéseknek.

Aminek meglett a hozadéka, hiszen bármerre jár a turista ebben a gyönyörű mediterrán tengerparttal és páratlanul gazdag és szép hegyvidékkel megáldott országban mindenhol magyar, német, francia, angol vagy szláv nyelveken elhangzó szavakat hall.

Meglepően sok a magyar turista nemcsak az albán tengerparti üdülőkben, de összefutottam magyarországi vendégekkel az észak-albániai nagyváros, Skhodra turisztikai nevezetességeként számon tartott Rozafa várában, és az ország legnagyobb római katolikus templomában, a Szent István-székesegyházban is. A katedrális valami csoda folytán menekült meg a „tökéletes” ateista államot célul kitűző kommunista diktátor pusztításai elől.

Albánia településein a korszerűsödő városrészek a bő negyven évnyi kommunista tömegnyomor emlékeivel keverednek. Mindez egy romániai ember számára nem jelent újdonságot, hiszen hasonló jelenségnek vagyunk idehaza is tanúi. Akárcsak az elhanyagolt, szemetes külvárosok látványa, ahol sok helyen állandósult ócskapiacok és kóbor kutyák társaságában élik mindennapjaikat a helybéliek.

Ezzel együtt Albánia kedvelt balkáni turisztikai célponttá vált, ahol nem csak a remek tengerpart – a Vlorei öböltől délre elkeskenyedő síkságon kiépített Albán Riviéra – és a festői vad hegyvidék vonzza a turistákat, hanem páratlanul gazdag és olcsó konyhája is.

Ma már ötcsillagos szállodák és elitvendéglők sokasága várja a külföldi turistákat – amelyek árban a kelet-európai felhozatalhoz mérve is olcsóbbak –, de ha megelégszünk egy családi vállalkozásként működő kisebb panzió és étterem kínálatával, a remek vendéglátásért jóval kevesebbet fizetünk, mint bárhol Európában.

Albánia egyik turisztikai vonzóereje, hogy a rendszerváltás után kiosztott mezőgazdasági területeken több tízezer kisgazdaság alakult, és az országban mindenhol friss zöldséggel, gyümölccsel, kecske- és juhsajttal, túróval találkozik a vásárló:

sok mezőgazdasági termelő saját vállalkozásként fenntartott kisvendéglőben, panzióban értékesíti termelvényeit.

Nem csak a nagyvárosok utcáin gyakori látvány a zöldség- és gyümölcskereskedés, hanem a kisebb településeken is sokszor lehet találkozni út menti piacokkal, ahol nyáron görög- és sárgadinnyét, szárított fügét és számtalan zöldséget kínálnak a gazdák.

Az albán konyha számos gasztronómia ötvözete. Közelsége miatt nagy hatást gyakorolt rá az olasz konyha, de lépten-nyomon találkozik az ember a török konyhára jellemző ételekkel – főleg édességekkel –, amelyek a több évszázados török hódoltság korából származnak. Válogathatunk itt a Balkánon mindenhol elterjedt csórékolbászokból – a Romániában közismert miccsekből is –, amelyek az eredeti recept szerint juh- és marhahúsból készülnek. Bármilyen húsfélét rendeljen a vendég, hozzák mellé a nagy adag vegyes salátát, amiben főleg paradicsom, paprika és túró van.

Annyi salátát sehol nem ettem, mint Albániában. Ez lehetne a vegetáriánusok paradicsoma, hiszen a friss és sült zöldségek végtelen kombinációja sajttal, túróval vagy anélkül a legtöbb étteremben önálló menüként is rendelhető.

A spagettik és pizzák széles választéka a legtöbb vendéghez Albániában is közel áll, akárcsak szerte Európában. Az általam kipróbált carbonara azonban albán jellegzetességnek bizonyult: füstölt házisonkával, bőséges tejföllel és összetört kecskesajttal készült.

Jellegzetes albán étel a töltött paprika. Nem bő paradicsomos levessel készül, mint mifelénk, hanem kevesebb lével, zafttal. A marha-, juh- vagy kecskehússal töltött paprikának természetesen más az íze, mint a disznóhússal készített erdélyi változaté. Ahogyan az albán fasírtként ismert sevabcsicsának vagy miccsnek is, amelyben kevés fokhagyma van és jóval több más fűszer. Az albánok is használják az őrölt fűszerpaprikát: mérlegen kimért „paprikaport” sokfele vásárolhatunk. Nem annyira erős, mint a magyar, de jellegzetes ízét megkedveljük az itthoni konyhán is.

A mediterrán országokban – így Albániában is – egymást érik a remek halételek. A hajnalban kifogott tengeri halakat a halászok már a reggeli órákban a halpiacokon értékesítik, így az éttermekben mindig van friss tengeri süllő, tintahal, merluc, különböző rákok és megannyi más választék, amelyeket rendszerint frissen sütve kínálnak.

Sok élelmiszerhez viszonyítva a hal azonban nem olcsó, elegánsabb vendéglőkben minden más ételnél drágább.

Én inkább az albán halászleveket kedveltem meg, ami ugyan nem hasonlítható a fűszerpaprikával készülő magyar halászléhez, de a paradicsomdarabkákkal ízesített „fehér” levesük remek ízű.

Röviden nehéz méltatni az albán konyhát, amelynek elengedehetetlen tartozékai a messze földön híres péksütemények is. Az albán pékségek nem csak az országban közkedveltek, hanem a szomszédos Montenegróban, Szerbiában, Koszovóban és Észak-Macedóniában is.

Frissen sült aprócska cipóik az éttermi kínálat elengedhetetlen tartozékai. Sós vagy édes péksüteményeikkel az ember akkor is jóllakik, ha nincs ideje ebédelni.

Az ember a bőség zavarában szenved, amikor megáll egy-egy albán pékség előtt, hiszen nehéz eldöntenie, hogy a rengeteg finomságból mit ízleljen meg mindössze pár lekért, amely a hazai pékáruk árának a töredéke.