Szép Zoltán 30 óra utazás után érkezett meg Pekingbe. Ő volt az egyetlen romániai magyar újságíró a téli olimpián, egyben az egyetlen romániai is
Fotó: Facebook/Szép Zoltán
Bevallása szerint bizonyos anyagok legyártásához valósággal vért kellett izzadnia, hogy a Marosvásárhelyi Rádió hallgatóit tudósítsa Pekingből. Élményekkel gazdagon tért haza, melyeket már senki sem tud elvenni tőle, például hogy a helyszínen láthatta, miként született meg a magyarok második téli olimpiai aranyérme. Az újságíróként a negyedik olimpián részt vett kollégával, a csíkszeredai Szép Zoltánnal erről a merőben más sporteseményről és az ott megélt tapasztalatairól beszélgettünk.
2022. március 06., 14:022022. március 06., 14:02
2022. március 06., 14:052022. március 06., 14:05
– Bő egy hete tértél haza Pekingből. Valószínűleg sok emlékkel és élménnyel. Nem ez volt az első olimpiád, már rutinosabban mozogtál a helyszínen.
– Jól fogott az, hogy már tapasztaltabban mozogtam ebben a közegben. Elég az már kezdésből, hogy az első napon, amikor megérkeztem, a rövidpályás gyorskorcsolyázók vegyes váltója érmet szerzett. Én délután 3-kor szálltam le a repülőről. Teszt, majd három órát kóválygott a busz, amíg elért az én szállodámig.
Azt nem tudtam, hogy mennyi idő szükséges ahhoz, hogy eljussak a csarnokig. A recepciónál megtudtam, hogy a következő buszra egy órát kell várnom. Közben a tévéből értesültem, hogy a váltó bejutott a döntőbe. Informáltak, hogy vannak olimpiai taxik, egyet foglaltam, 40 perc alatt ki is értem – utólag kiderült, ez az út 40 euróba került. Mire beértem, láttam a jeget, már kezdődött a díjkiosztó ünnepség. Vajon hányadikak lettek a magyarok? – tettem fel magamnak a kérdést. Amikor megjelentek narancssárgában, örvendtem, jól van, éremmel kezdődik számomra ez az olimpia. Tehát négy órával a leszállásom után már dolgoztam is.
– Már a kezdésből kitűnik, hogy nem volt könnyű olimpia. Sok tesztelés, nagy távolságok...
– A távokkal tisztában voltam, de azt nem gondoltam, hogy a logisztika ennyire bonyolult lesz. Nekifutásból azt hittem, hogy mivel kevesebb magyar és román sportoló jutott ki, kevesebb sajtós lesz a helyszínen, így zökkenőmentes lesz minden. Nem éppen így volt. Lehet, hogy kifelé az nem volt érzékelhető, hogy nehézségekkel kellett megküzdenem, de egy-egy anyagért valósággal vért izzadtam.
Három napot követően egy örmény fotós kolléga, akivel aztán összebarátkoztunk, mondta, hogy gyere, üljünk át a vendéglő részlegbe, mert ott van internet. Menet közben belelendül az ember, de amíg felfedeztem a dolgokat, az nehézkes volt.
– Azért ne csak a nehézségekről beszélgessük. Úgy gondolom, nagyon sok pozitív dolgot is megéltél Pekingben.
– Persze. A legnagyobb természetesen Liu Shaoang aranyfutama volt. De ide tehetem Liu Shaolin Sándor futamát is, csak ott a mennyből a pokolba kerültünk. Azt kellett feldolgoznunk. Ugyanúgy nagy élmény volt együtt utazni a mexikói műkorcsolyázóval, Donovan Carillóval.
Értettem, hogy a kínaiaknak meg kellett mutatniuk, hogy ott vannak a topon. Na meg a vonat, 350 km/h-val repesztett, szívesen hazahoztam volna... Az aranyérem átadásának napjára nem terveztem semmi mást, azt mondtam, gondoljunk bele, mekkora nagy tett, téli olimpián másodszor szólt a magyar himnusz.
Az első egyéni aranyérmes magyar sportoló a téli olimpiák történetében, Liu Shaoang és az érdeklődő újságírók
Fotó: Facebook/Szép Zoltán
– Nem csupán a magyarok teljesítményére összpontosítottál, hanem eljutottál az erdélyi magyarokhoz is.
– Egy székelyföldi versenyző volt kinn, háttérszemélyzet viszont nagyon sok. Nem tudtam például, hogy Kelemen Zoltán ott lesz. Aztán több román bobedző más ország válogatottjánál munkálkodik. A helyszínen feltettem a kérdést a romániai sportminiszternek, Novák Eduárdnak, hogy miért van ez, hogy ennyire szét vagyunk szóródva. Elmondta, két szempontból is fájó: egyrészt ezek a szakemberek nem nekünk dolgoznak, másrészt mennyire nehéz lesz majd őket hazahozni. Felkerestem ezeket az embereket. Fontos volt nekem, hogy például Tankó Elemérrel is szóba álljak, mert ő Lillehammerben sportolóként részt vett.
– Neked mit adott a pekingi téli olimpia?
– A helyszínen szembesültem azzal, hogy nem csupán én vagyok az egyetlen romániai magyar újságíró, hanem egyben azzal is, hogy az egyetlen romániai is. Őszintén mondom, nagyon mérges lettem. A köztévé közvetítette az eseményeket, nem voltak képesek senkit sem kiküldeni. Ez nagy szégyen az országnak. Amit adott, az új barátok, új kapcsolatok. Na meg a történelmi magyar aranyérem.
– Tovább üldözöd az újabb olimpiai részvételeket?
– Kacérkodom vele, de ha az is covidos olimpia lesz, akkor nem kérek belőle. Kettő elég volt. Szeretnék ott lenni Párizsban vagy akár Milánóban is. A kérdés inkább az előttem, hogy milyen formában. A francia fővárosban, lehet, szurkolóként lennék ott, hogy megéljem azt az oldalát is, hogy milyen, ha nem dolgozni mész, hanem drukkolni. Sőt, úgy ott lenni, hogy a feleségemmel és a két gyermekemmel üljünk a lelátón, örvendjünk a sikereknek.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot március elsején.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!