Folytatódik a harc az élvonalért: az UTA a megóvott új lebonyolítási rendszerben is kiharcolná a feljutást

Folytatódik a harc az élvonalért: az UTA a megóvott új lebonyolítási rendszerben is kiharcolná a feljutást

Megfelezve, de törve nem. Öt pontra olvadt az éllovas aradiak (világos mezben) előnye üldözőikkel szemben

Fotó: Gábos Albin

Négy hónapos kihagyást követően feléled a másodosztály, igaz, csak hat együttes vesz részt a folytatásban. A tét a feljutás vagy a selejtezőmérkőzésre feljogosító hely megszerzése. Az egyetlen erdélyi csapat, az Aradi UTA az élről indít.

Dobos László

Józsa Csongor

2020. július 01., 17:532020. július 01., 17:53

Pénteken folytatódik a Liga 2-es labdarúgó-bajnokság, ám a járványhelyzet miatt hozott döntések értelmében rendkívüli lebonyolítással: csupán a tavaszi megszakításkor a táblázat első hat helyén álló csapat küzd tovább a feljutásért zárt kapuk mögött. Mint ismeretes, a koronavírus-járvány miatt márciusban leálltak az országban a sporttevékenységek, így a másodosztályban sem rendeztek mérkőzéseket március 8. óta, meghatározatlan időre felfüggesztették a találkozókat. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kivárt, amíg tudott, végül jó néhány komoly döntést hozott. Elsősorban azt, hogy ebben az idényben nem lesz kieső a másodosztályból – kivételt képez az a két klub, amely a bajnokság során állt ki. A szakszövetség a feljutást illetően nem akart meghozni olyan döntéseket, mint tette sok más szövetség Európa-szerte, ezért úgy határozott,

a pontvadászat első hat helyezettje rájátszásban küzdjön tovább.

Mivel nem lett volna elégséges idő arra, hogy ez a mezőny oda-visszavágós rendszerben alakítsa ki a végső rangsort, különleges versenykiírást alkottak: felezték a klubok eddig megszerzett pontjait, és csupán egy ötfordulós playoff lesz, ahol az első három helyezett háromszor hazai környezetben, kétszer pedig idegenben lép pályára. A végső táblázat első két helyezettje feljut az élvonalba, míg a harmadik osztályozót játszik egy élvonalbeli klubbal.

A másodosztály küzdelmeinek félbeszakadásakor a tabella első hat helyén az Aradi UTA (50 ponttal), a CS Mioveni (39), a Turris-Oltul Turnu Măgurele (39), az FC Argeș (38), a Petrolul Ploiești (38) és Bukaresti Rapid (37) állt. Ekkor egyértelmű volt, hogy igazi harc a második pozíció elcsípéséért várható, éppen ezért kijelenthető, hogy az új „felállásban” az aradi klub a rájátszás előtti nagy vesztes, ugyanis a pontszámok felezésekor csak ötpontos előnnyel indít. Jelen állás szerint az UTA 25, a Mioveni és a Turris 20-20, az Argeș, a Rapid és a Petrolul pedig 19-19 ponttal rendelkezik. Az UTA egyébként megfellebbezte a román szakszövetség döntését az új versenykiírásról a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon.

Új lebonyolítás: kérdések és válaszok

A világjárvány következtében menet közben kialakított lebonyolítási rendszert mások is kritizálták, miközben a szakszövetség megpróbált magyarázatokat adni döntésére. Miért ez a hat együttes szerepel a rájátszásban? – egy jó kérdés a sok közül, hiszen a hetedik helyezettnek, a Bukaresti Metaloglobusnak ugyanannyi pontja volt, mint a hatodik Bukaresti Rapidnak. Az FRF válasza erre, hogy

a szövetség csak azon csapatok indulását fogadta el, amelyek megszerezték a licencet a Liga 1-es szerepléshez

– ezt a Metaloglobus nem tette meg. Miért folytatódik csupán július 3-án a másodosztály, figyelembe véve, hogy az élvonal összecsapásai már néhány hete folynak? – a szakszövetség szerint azért ilyen az időzítés, hogy a két kiírás egyszerre fejeződjön be, az osztályozóra pedig ne kelljen a két fél egyiéknek sokat várakoznia, így mindkét együttesnek hasonló feltételeket biztosíthatnak.

A végső sorrend felállításának feltételei ugyanazok, mint az élvonalban. Vagyis ha az öt forduló után két vagy több gárdának azonos pontszáma lesz, a következőket veszik figyelembe: alkalmazták-e a pontok felezésekor a felfelé kerekítést (az UTA-nál, az Argeșnél és a Petrolulnál nem, a másik háromnál igen), a rájátszásban elért egymás elleni eredmények, a rájátszásban elért gólkülönbség, több rúgott gól a rájátszásban, legvégül pedig a bajnokság félbeszakadásakor elfoglalt pozíció.

Bálint bízik az UTA feljutásában

Az éllovas UTA vezetőedzője, a barcasági születésű Bálint László György lapcsaládunknak elmondta, „atipikus” időszakon van túl csapata, különösen az a két hét volt teljesen más, amikor karanténba kellett vonulniuk, és csak négyfős csoportokban végezhették az edzéseket. „Megértettük azonban, hogy ezeket az intézkedéseket a mi érdekünkben hozták, ez volt a garancia arra, hogy újrakezdődhessen a bajnokság. A játékosok erőnlétileg jó állapotban érkeztek.

Idézet
Számunkra nagy hátrányt jelentett azonban a felkészülés szempontjából, hogy nem találtunk edzőpartnert legalább egy felkészülési mérkőzésre.

Nem kaptunk egyetlen olyan bánsági vagy erdélyi csapatot sem, amely teljesítette volna a minisztériumok által előírt feltételeket, így tesztmeccs nélkül vágunk neki a folytatásnak. A felkészülési mérkőzések főleg bizonyos taktikai elképzelések begyakorlása szempontjából lettek volna fontosak” – nyilatkozta a szakember.

Bálint egyetért azzal, hogy a világjárvány miatt a bajnoki rendszert módosítani kellett, de szerinte a pontok megfelezése nem igazságos döntés. „A Európai Labdarúgó-szövetség is azt javasolta minden országnak, hogy olyan megoldást találjanak, melynek során elsősorban a sportérdem érvényesül. Az UTA a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) nyújtott be keresetet a Román Labdarúgó-szövetség döntése ellen,

Idézet
várjuk az ítéletet, de nekem, az edzőnek a jelenleg érvényes szabályhoz kell igazodnom, arra kell felkészítenem a csapatomat, hogy mi a CAS döntésétől függetlenül a pályán harcoljuk ki a feljutást”

– mondta el Bálint László György. Megtudtuk, hogy az új aradi stadion munkálatai a végéhez közelednek, a szakember szerint augusztus közepére befejeződnek. Hátravannak még a különböző átvételek, hatósági jóváhagyások és hitelesítések. „Nagyon remélem, hogy a következő szezon első hazai mérkőzését az új Neuman Ferenc Stadionban játssza az UTA” – közölte az aradiak vezetőedzője.

A piros-fehérek egyébként szombaton 17 órakor kezdenek a playoffban a vendég Petrolul ellen. Ezt megelőzően pénteken Turris-Oltul Turnu Măgurele–FC Argeş mérkőzéssel rajtol a rájátszás, a CS Mioveni–Bukaresti Rapid találkozót kedden rendezik.

Cikkünk eredeti változata a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sport legfrissebb számában látott napvilágot június 30-án.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2022. december 27., kedd

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik

Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik. 

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.

Ünnepi várakozás hajnali misével
Ünnepi várakozás hajnali misével
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

2022. december 18., vasárnap

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek

Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk. 

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek
2022. december 17., szombat

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával

Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban. 

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával
2022. december 11., vasárnap

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász

Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat. 

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász
2022. december 10., szombat

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire

Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét. 

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire
2022. december 03., szombat

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás

Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód. 

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás
2022. december 01., csütörtök

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek

Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe. 

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek
2022. november 30., szerda

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek

Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár. 

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek
2022. november 27., vasárnap

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba

A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is. 

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba