Csoknyai István nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy már kétszer is felkérték, legyen a válogatott kapitánya
Fotó: Haáz Sándor
Húsz évvel ezelőtt kézilabdázóként, pár nappal korábban edzőként lépett a székelyudvarhelyi sportcsarnok parkettjére Csoknyai István. A kézilabda szerelmeseinek nem szorul nagy bemutatásra: sportolóként 170-szeres válogatott, többszörös magyar bajnok. Szövetségi kapitányként kétszer is ült a nemzeti válogatott kispadján. Székelyföldön szakmai napon vett részt, ennek egyik szünetében osztotta meg meglátásait, véleményét a sportágról, amelyben már évtizedek óta tevékenykedik.
2021. november 14., 19:512021. november 14., 19:51
– Két ízben is volt a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, ült a Veszprém kispadján másodedzőként, aztán következett hat év Balatonfüreden, most pedig Budakalász gárdáját készíti fel az élvonalban. Mi célból érkezett Székelyföldre?
– Jelenleg amellett, hogy Budakalászon dolgozom, a Magyar Kézilabda-szövetségnél egy olyan szakmai programot bonyolítunk le, viszünk, amely a határon túli központokat célozza meg: szakmai napokat, edzőtovábbképzőket tartunk. Ennek vagyok én is a részese, szívesen jöttem. Nagyon régen voltam Székelyföldön, mint megtudtam. Azt hittem, hogy nem volt ennyire távoli az, de pontosan húsz évvel ezelőtt játszottam Udvarhelyen egy barátságos meccsen a Veszprémmel.
– Jelenleg klubcsapatot irányít, de nem idegen önnek a szövetségi kapitányi cím sem. A kettő közötti különbséget miben látja?
– Ha rövidre akarnám fogni a válaszom, akkor csak annyit mondanék: ég és föld a különbség. A válogatottat úgy szoktam jellemezni, hogy az a pillanat művészete. Ott van öt edzésed, néhány meccsed. Igaz, hogy az ország legjobb játékosaival dolgozhatsz, de sok időd nincsen, hogy a saját elképzelésedre átalakítsd mind a kézilabdázókat, mind pedig magát a játékot. Ez nagyon nehéz, van, amikor gördülékenyen megy, van, amikor nem.
Ezzel szemben a klubmunka sokkal szerencsésebb: ott már a bajnoki rajt előtt szinte két hónappal elkezded a felkészülést. Még ha új játékosaid is vannak – nálunk hatan voltak –, van idő a beépítésükre. Egy hosszabb folyamat az egész, talán nyugodtabb is. Ha választanom kell: klubedzőnek sokkal könnyebb lenni.
– Ez azt jelenti, hogy sokkal szívesebben bólint rá a klubnál való edzősködésre, mint a szövetségire?
– Egy nemzetnek a legjobbjait vezetni óriási dicsőség. Kétszer már letették mellettem a voksot, erre büszke vagyok. Amit most csinálok, az a feladatom, most erre koncentrálok.
– Szereti a kihívásokat, hiszen miután a Veszprémnél másodedző volt, következett hat év Balatonfüreden, most pedig Budakalászon. Kis csapatok, nagy célokkal.
– A Veszprémnél mindig magasan volt a léc. Bárki is volt az edző, rendre a bajnokság megnyerése, illetve a Bajnokok Ligájában való jó szereplés volt a célkitűzés. Sokat tanultam ezekből, illetve az edzőktől, akik mellett dolgoztam. Füreden már mások voltak a célkitűzések, ott az európai kupaszereplésre hajtottunk. Kétszer sikerült bejutni az EHF Kupa csoportkörébe. Most Budakalászon ismét mások a célok, amikor tavaly átvettem az együttest, akkor öt pontunk volt, aztán sikerült tizedikként végezni. Idén elkaptuk a rajtot, ha jól tudom, hetedikek vagyunk, megnyertük azokat a meccseket, amelyek számunkra fontosak voltak. Az első nyolcban zárnánk.
Fotó: Haáz Sándor
– Megütötte a fülemet, hogy pontosan nem tudja, hányadik helyen áll a csapata. Több edzőtől is hallom, hogy számukra nem érdekes, épp melyik pozíciót foglalják el a tabellán.
– Ez részben azért is van, mert nem egy időpontban van az adott forduló összes mérkőzése, így nehéz pontosan követni, hogy hányadikak vagyunk. Volt, hogy ránéztem a tabellára, ötödikek voltunk, pár napra rá rápillantottam, már hetedikeknek írtak.
Lépésről lépésre haladunk. Egyébként ha nem is tudom, hányadikak vagyunk, akkor a játékosok rendre mondják, ők számolnak, naprakészek. Ilyen szempontból nem hagynak lankadni, hogy ki ellen nyerhetünk, kiket tudunk megelőzni.
– A magyar férfiválogatott a legutóbbi vébén az ötödik helyet szerezte meg. Mi a meglátása, valóban itt van a helye a nemzeti gárdának?
– Részben hazai rendezésű Európa-bajnokság következik januárban, ahol a válogatott minden mérkőzését a budapesti új arénában játszhatja. Hogy hol a helye a mai magyar válogatottnak, azt nehéz megmondani. Van 8–10 olyan nemzet, akik nagyon komoly játékerőt képviselnek. Nehéz bekerülni férfivonalon a nyolcba. Így hatalmas eredmény volt az ötödik pozíció. Ez a válogatott nagyon egységes, nagyon jó a kohézió a tapasztalt és a fiatal kézilabdázók között, titkon az első négybe várom őket az Eb-n. Lehet, nem csupán jómagam vagyok így ezzel, hanem minden olyan ember, aki szereti a kézilabdát és a magyar csapatot. Az éremszerzés jó lenne, sőt csoda lenne saját szurkolótáborunk előtt.
– A magyar szövetség odafigyel a határon túli fiatalokra is, jó példa erre a Székelyföldi Kézilabda Akadémia támogatása, létrehozása. Épp egy szakmai nappal segíti most az edzőket, hogy fejlődhessenek. Ennek az lenne a filozófiája, hogy kerülhessenek ki innen Ilyés Ferenchez hasonló kézilabdázók?
– Feri példája, hogy innen elindulva egészen a magyar válogatott csapatkapitányi címéig lehet eljutni. De nem csupán ő, több székely játszott és játszik az NB1-ben.
Öregbítsék a magyar kézilabda hírnevét. Persze mindenkiből nem lesz válogatott játékos, de az már nagy eredmény, ha élvonalbeli játékossá, jó kézilabdázóvá válik. Sőt már az is, ha egészséges embereket nevelünk ki. Mert akkor elérte minden a célját.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot november 9-én.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!