Gál Sándor 1848-as ezredes emlékének őrzése a csíkszentgyörgyi római katolikus közösségben

Hogy egyáltalán mit jelent Pál Vilmos Barna főesperes-plébánosnak, hogy egy olyan településen teljesíthet papi szolgálatot, ahol a magyar szabadságharc kiemelkedő alakjának nevét és emlékét őrzik, első kérdésünkre kiderül.

„Amikor 2009 júliusában megkaptam a kinevezésemet Csíkszentgyörgyre plébánosként, még nem sokat tudtam a településről. Annyi kapcsolódásom volt ehhez az egyházközséghez, hogy amikor felszenteltek 1992. április 25-én Csíksomlyón, néhány nappal később behívtak az érsekségre, hogy érseki titkárhelyettesi minőségben kísérjem el az akkori segédpüspököt, dr. Jakubinyi Györgyöt, valamint az akkori érseket, Bálint Lajost a bérmautakon. Abban az évben május és június közötti időszakban Alcsík-Kászon és a marosi főesperesi kerületek voltak soron.

– elevenítette fel emlékeit. 

Az egyházi elöljáró visszatekintett emlékeiben, ugyanis jelenlegi szolgálati helyét megelőzően 16 évig a szórványban tevékenykedett, ahol elmondása szerint naponta meg kellett harcolni az anyanyelvért.

„Négy évet Brassó belvárosában segédlelkészként, újabb négyet Óradnán, Beszterce-Naszód megyében plébános, nyolc évet a nagyszebeni Terezianum külvárosi plébánián, ahol gyakorlatilag csak »házon belül« volt természetes a magyar anyanyelv használata. Kapun kívül pedig a többségi nemzet nyelvén lehetett érdemben kommunikálni. Ebből a szemszögből 17 év papi szolgálat után nagy előrelépésnek tűnt egy tiszta magyar anyanyelvű és tiszta katolikus közösségben gyakorolni a papi szolgálatot. Ebből adódtak a csalódások is. Most ezt csak Gál Sándor ezredes tisztelete irányában hegyezném ki” – jegyezte meg.

Ennek apropóján Pál Vilmos Barna azt tapasztalja, hogy nagyjainkat nem igazán illeti meg az a tisztelet, ami egyébként természetes kellene legyen.

„Népünk sajnos hajlamos elfeledni nagyjait. Itt, Csíkszentgyörgy vonatkozásában említhetném akár községünk egy másik nagy szülöttét és Erdély püspökét, Illyés Andrást is, aki abban a korban volt püspök, amikor egyébként az erdélyi katolikusoknak hivatalosan nem lehetett püspökük, vagyis 1710 előtt. Ő Nagyszombatban, a mai Szlovákia területén halt meg, de ennél többet nem tudni róla, sírja is ismeretlen. Annyit tettünk emléke fennmaradásáért, hogy egyházi vegyes kórusunk felvette a nevét. De említhetem akár Márton Ferenc festőt, akiről szintén keveset tud a helyi közösség. Emlékét azzal próbáljuk ápolni, hogy a csíkbánkfalvi általános iskola felvette az ő nevét és nyitottunk egy emlékszobát, melyben néhány munkája és életpályája megtekinthető. Az elmúlt években felkutattuk a sírját a Kerepesi temetőben, ahová szeretnénk egy kopjafát állítani” – állította párhuzamba a térség további nagyjaival a szabadságharcos alakját.

Megjegyezte, szerinte hasonló a sorsa Gál Sándor ezredes emlékének is. „Talán a történelem is mostoha volt vele szemben, ő egy méltatlanul elfeledett hősünk. Annyi biztos, hogy külsőségekben nem nagyon mutatkozott meg a tisztelete. Egy március 15-ei megemlékezésen túlmenően nem sok szó esett róla. Legalábbis az eltelt 13 év alatt, mióta itt vagyok, csak ezek a hagyományos protokolláris megemlékezések voltak azok a pillanatok, amikor felvillant néhány pillanatra emléke, munkássága, alakja.

 – egészítette ki az elmúlt évek előrelépéseit.

A főesperes-plébános a feledés okát kutatva és az elmondottak ellenére is úgy értékeli, nem feltétlenül az emberek a hibásak, amiért emléke ködbe vész. „A maguk módján az emberek azért emlékeznek rá. De maga a történetírás is adós nevének. Az, hogy hazájától távol halt meg, sokatmondó. Olaszországban, Nuterinában halt meg 1866-ban, sírja pedig egyelőre ismeretlen. Itt fontos megemlíteni azt a törekvést, miszerint a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnökének feltett szándéka, hogy próbáljuk meg felkutatni sírját és bár egy emlékkel, egy kopjafával adózzunk tiszteletének” – mutatott rá.

Mint ahogy korábban megemlítette, az elmúlt években kicsit sikerült jobban ráirányítani a figyelmet az ezredes emlékére.

„A csíkszentgyörgyi egyházközségbe való jövetelemtől napjainkig erősödött az érdeklődés iránta. Az, hogy beszélünk róla, talán a történészeket is sarkallni fogja, hogy kutassák munkásságát, jelentőségét az 1848-as forradalomban, mert szerintem valóban egy meghatározó és eseményeket befolyásoló személyiségről van szó, a székelyföldi alakulását illetőleg mindenképpen. Magam is csak azokra a forrásokra tudok hagyatkozni megítélésében, amit a világhálón felleltem” – emelte ki.

Az egyházi elöljáró aláhúzta, az egyházközség régi anyakönyvei és domus historiája (plébánia évkönyve, annales) az állami levéltárban vannak, ezért ezekre nem tud hivatkozni, mivel nincs betekintése ezekbe a dokumentumokba.

„Az mindenképpen reményre ad okot, hogy a szülőházát felújították, amely így újra az érdeklődés látószögébe került.

Ha sikerül még a sírhelyét is megtalálnunk, akkor kerekké válik a róla való megemlékezés” – foglalta össze. A plébános ezen túlmenően reméli, hogy talán akad a közösségükből egy fiatal, aki történészként felkutatja és írásba foglalja Gál Sándor ezredes életművét.

Korpos Attila