„Emelt fővel álltam tovább” – Interjú Miklós Edittel, a Magyar Síszövetség leváltott elnökével

Dobos László 2020. december 12., 15:59

A csíkszeredai születésű, olimpián hetedik, világkupán dobogós Miklós Edit alpesi síző 2018-ban került a Magyar Síszövetség élére, ahol Bajai Andrást váltotta. Két évvel később a tagság újra „változást akart”, Fürstner Józsefet választották a szövetség elnökévé. Miklós Edittel Csíksomlyón beszélgettünk élményeiről, arról, hogy miként látja a magyar sízés jelenét, valamint hogy a vezetői munkát követően milyen jövőképre számít.

„Emelt fővel álltam tovább” – Interjú Miklós Edittel, a Magyar Síszövetség leváltott elnökével
galéria
Itthoni havon. Miklós Edit a csíksomlyói pályán Fotó: Pinti Attila

– Miként értékeli azt a periódust, amelyet a Magyar Síszövetség élén töltött? Mit ért el, mit nem sikerült megvalósítania ebben az időszakban? Pénzügyileg mennyire volt stabil a szövetség?

– Mindenképpen sikeresnek mondanám az elmúlt két évet, amit a magyar síszövetség élén töltöttem el. Nehézségekkel indultunk, a régi elnök nem akarta elfogadni, hogy én vagyok az új elnök. Eltelt egy jó fél év, amíg bejegyzett a bíróság, utána kezdődhetett el a munka. Azt kell mondjam, hogy az a szezon, a 2018–2019-es idény ahogy kezdődött, a közgyűlés után egy so lala (a német nyelvben úgy-ahogy/éppen csak – szerk. megj.) szezon volt.

De a 2019–2020-as idény, ami teljes volt, sikeresnek mondható, elsősorban azért, mert sok magyar edző – akik külföldre távoztak – hazajött.

Például Stark Márton, aki egy holland lányt készített fel, de a szövetségi kapitány is az én kérésemre tért vissza. Nagy dolog volt például az is, hogy egy olasz világkupás edzőt tudtunk szerződtetni, és ő is azért érkezett, mert én kértem fel. Ez volt az alpesi síben.

A biatlonban is elindult egy komoly program, ami szezon végén már az eredményekben is megmutatkozott, hiszen három sportolónk jutott ki a világbajnokságra. Síugrásban a meglévő szlovén edzővel folytattuk a munkát, mert meg voltunk vele elégedve. Ott is jött az eredmény, hiszen Vörös Virág világkupapontokat szerzett, de sífutásban is aránylag össze tudtunk rakni egy profi programot.

Kijelenthetem, hogy a 2019–2020-as szezon jól össze volt rakva, az más kérdés, hogy 2020 tavaszán megjelent a koronavírus, ezért nem lehetett megfelelően befejezni az évadot. A támogatás is megcsappant, de én azt látom, hogy

az alatt a szűk két év alatt, amíg én voltam a vezető, nagy fejlődésen ment át a Magyar Síszövetség, és szerintem az elnökség jól végezte a dolgát.

Ami a pénzügyeket illeti, stabil volt, de be kell látni, hogy amikor én abbahagytam a sízést, rengeteg szponzor elment, ebből is kitűnik, hogy számos támogató csak azért állt a síszövetség mellé, mert én világszintű eredményeket értem el. Sikerült azonban még egy-két szponzort behozni, kaptunk 2–3 kocsit használatra, sikerült plusz 20 millió forintot lobbizni a költségvetésbe, amely eredetileg 80 millió volt, de végül felvitték 100 millióra.

Volt a szövetségnek egy stabil anyagi háttere, de a költségvetés ezelőtt három évvel is kevés volt, tavaly is kevés volt, és idén is kevés arra, hogy profi sportot lehessen csinálni.
Világkupaversenyen aktív sízőként

– Hogyan áll Magyarország sípályák, illetve a sísportokat versenyszerűen űzők szempontjából?

– Két komolyabb sípálya van Magyarországon az alpesi sízők számára, az egyik az eplényi, a másik a mátraszentistváni, mindkettőn lehetne FIS-versenyt (FIS – nemzetközi síszövetség, szerk. megj.) rendezni, tavaly majdnem sikerült megszervezni az elsőt, de sajnos két nap alatt elolvadt a hó…

Az vicces, hogy ezeken a pályákon tavalyig nem is edzettek magyarok, de mi addig jártunk oda, amíg meg tudtunk állapodni, és voltak ott is edzések.

Sportolók szempontjából elmondható, hogy egy jó ifjúsági korosztály állt össze, sajnos azt hallottam, hogy ezekből a versenyzőkből sokan abba szeretnék hagyni a sízést.

Függetlenül attól, hogy leváltották a régi elnökséget, nem változott semmi, nem lett jobb semmi, a feszültség nagyobb, mint amilyen volt, a pandémia mindenkinél nehézséget okoz,

de összességében azt mondhatom, hogy sok gyerek kijön a műanyag pályás oktatásból, és a klubok, főleg a privát klubok foglalkoznak síoktatással. Lenne utánpótlás, csak kellene őket támogatni.

Fotó: Facebook/Miklós Edit

– Szinte minden síszövetségi ágban találunk erdélyi sízőt. Ők azért szerettek volna magyar színekben versenyezni, mert Miklós Edit volt a síszövetség elnöke?

– Nem tudom konkrétan.

Azt kijelenthetem, hogy az Erdélyből érkezett sízők ugyanolyan támogatásban részesültek, mint az anyaországiak. Nem volt se előnyük, se hátrányuk, viszont úgy érzem, hogy Magyarországon valamivel jobb a támogatottság, professzionális programok voltak.

Hogy jövőre mi lesz, azt nehéz megmondani.

– Kényes téma a leváltása a síszövetség éléről. Úgy érzi, hogy elbántak önnel? A jelenlegi kormánypárt ön mellett állt, a politikának volt szerepe a síszövetség vezetőségének menesztésében?

– Nem mondanám, hogy elbántak velem. Ők egy más vezetőre, egy más vezetőségre tartottak igényt, és mi ezt elfogadtuk.

Hogy konkrétan miért döntöttek így, azt szerintem ők sem tudják. Gondolom, sokan már meg is bánták ezt.

Én úgy vagyok vele, az élet történéseivel, hogy valami valamiért történik. Úgy éreztem, hogy ha a tagság nagyobb része nem kívánta, hogy mi folytassuk az elkezdett építkezést, akkor mi nem fogunk ellenállni. Mi emelt fővel távoztunk.

Miután megtörtént a menesztésünk, többen megkerestek, hogy menjek vissza újra elnöknek egy új elnökséggel dolgozni, de határozottam megmondtam, hogy ezt nem teszem. Mi elindultunk egy úton, elkezdődött az építkezés egy csapattal, nem engedték meg, hogy befejeződjön.

Egy négyéves ciklus mindenképpen kellett volna a fejlődésre, a látványos előrehaladásra, de ezt nem engedték meg, én pedig a csapatomhoz hű vagyok. Amit elkezdtünk, azt együtt szerettem volna befejezni.

Úgy érzem, hogy a politika nem szólt bele a Magyar Síszövetségnél történtekbe. Hiába volt mellettem a politikum nagy része, ha a tagság nincs velem, és ők valami egészen másat szeretnének. Nem tudom, mit, mert ők sem tudták megfogalmazni. Demokrácia van...

Fotó: Skihungary.hu

– Egy példátlanul szép, igaz, rengeteg buktatóval, sok sérüléssel teli pályafutás áll ön mögött. Mire emlékszik vissza aktív sízői pályafutásából a legszívesebben?

– Nehéz egyetlen dolgot kiemelni. Természetes, hogy az olimpiai szereplés egy kedves emlék számomra, de azt gondolom, hogy az évek során rengeteg pozitívum ért, ezért nehéz valamit kiemelni, mindamellett hogy súlyos sérüléssel ért véget a pályafutásom, mert az sem volt egy egyszerű dolog.

Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, de az biztos, hogy a rengeteg munkának köszönhetem az eredményeimet. Sokat beleraktam.

– Honnan jött az az erő, hogy minden sérülés után, minden nehézség után vissza tudott térni, újra tudta kezdeni az edzéseket?

– Mindig megvolt a célom. A phjongcshangi olimpián az éremszerzés volt a vágyam, az aranyérem volt a célkitűzésem, azért tudtam minden egyes alkalommal visszatérni. Az lebegett előttem, azért tudtam mindent megtenni a célért, sok mindenről lemondani.

– Gondolom, vannak olyan edzők, akik meghatározó szerepet játszottak pályafutásában. Kiket emelne ki közülük?

– Nehéz, de mindenképpen az itthoni trénerek közül a néhai Bónis Ferencet kell megemlíteni, ő olyan volt, mint a második apám. A kinti edzők közül meghatározó szerepet játszott pályafutásomban Stark Márton, először mint szervizember, majd mint segédedző, aztán következett Dietmar Thöni és Stefan Abplanalp. Nélkülük nem juthattam volna el oda, ahova eljutottam, a világkupás mezőny élvonalába.

– Érdekes projektebe kezdtek Csíksomlyón. Műanyag borítású pályát létesítettek a gyerekek oktatásra, illetve beindult egy elég komoly oktatási program. Ezek mellett más tervei is vannak a közeljövőben?

– Nyitott vagyok minden megkeresésre, és nem csak a téli sportokkal, illetve az alpesi sível kapcsolatosan.

A sport az életem része volt mindig. A szövetségben elvállalt feladatot, a közért való munkát azért tettem, mert tudtam, hogy lehet tenni.

Szeretnék közreműködni abban is, hogy fejlesszük a székelyföldi sísportot, a téli turizmust, másrészt nyáron a különböző sportágakat segíteni, sporteseményeket idehozni Székelyföldre. Nincsenek konkrét tervek a következő hetekre, de többen több helyről kerestek meg különböző projektekben.

Fotó: Pinti Attila

Román, majd magyar színekben versenyzett

Miklós Edit alpesi síző 1988. március 31-én született Csíkszeredában. Román színekben kezdett versenyezni, az ifjúsági világbajnokságokon lesiklásban 2007-ben hatodik, 2008-ban pedig ötödik volt. Világkupaversenyen 2005 decemberében szerepelt először, felnőtt világbajnokságon pedig 2009-ben indult első alkalommal, lesiklásban és Super G-ben is a 18. helyen ért célba. 2010-ben szerepelt az olimpián, de a lesiklásban kiesett és meg is sérült. Román színekben három alkalommal szerzett vk-pontot.

Minden idők legjobb magyar sízője 2010. november 3-án magyar állampolgárságot kapott, és ezzel a Nemzetközi Síszövetség (FIS) szabályzata szerint a legfontosabb feltétel már teljesítve volt ahhoz, hogy az alpesi síző országot válthasson. Hosszabb huzavona után Miklós Edit engedélyt kapott a FIS-től az országváltásra. Ez azzal is járt, hogy Miklós addig elért eredményeit törölték, nulláról kellett kezdenie a FIS-pontok összegyűjtését ahhoz, hogy rajthoz állhasson a 2011-es világbajnokságon. A 2012. január végén St. Moritzban megtartott világkupaversenyen 30. helyen végzett kombinációban. Ezzel ő lett a magyar alpesi szakág első női világkupa-pontszerzője.

Számos világkupapontot érő helyezése mellett a 2014. évi téli olimpián 7. helyezést ért el lesiklásban, ami az alpesi számokban, illetve az összes síszakágat tekintve is minden idők legjobb magyar olimpiai eredménye. Egy évvel később, 2015. január 24-én lesiklásban St. Moritzban megszerezte saját és a magyar alpesi sísport első dobogós helyezését világkupaversenyen, harmadik helyen végzett. 2017. január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseében tartott lesiklóedzésen súlyos térdsérülést szenvedett, aminek következtében sokkos állapotban szállították kórházba. Felépülése után újra versenyezni kezdett, és célja az volt, hogy elinduljon az olimpián. Ezt azonban egy újabb sérülés akadályozta meg 2018 januárjában, amikor a Kleinkirchheimben rendezett szuper-óriásműlesikló futamon a célba érkezés után elesett és súlyosan megsérült. Térdszalagszakadást szenvedett, így az olimpián nem tudott indulni. 2018. április 12-én bejelentette, hogy visszavonul az aktív versenyzéstől. Visszavonulása okaként nem a sérülését, hanem a síszövetségen belüli állapotokat jelölte meg. Egyidejűleg bejelentette, hogy indulni akar a Magyar Síszövetség elnöki posztjáért. Néhány nap múlva megválasztották a szervezet elnökének.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot december 8-án.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport