Bedarált pénzmagok: Románia élen jár az agrártermelésben, mégis importálja az alapélelmiszerek 70 százalékát

Az egész ország gazdaságára nézve súlyos következményekkel jár, hogy hiányzik a feldolgozóipar, azaz, hogy Románia olcsón eladja külföldre a nyersanyagot, majd a félkész és készterméket drágán vásárolja vissza. Holott látszólag semmi nem gátolja, hogy a hazai valóban hazai legyen, sőt. Romániának megvannak a szükséges mezőgazdasági adottságai, és a földrajzi elhelyezkedése is kiváló, így az ország a mostaninál jóval nagyobb ütemben tudna fejlődni, ha megfelelő feldolgozóipara lenne – mutatott rá Miklós Zoltán közgazdász, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője.

Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, alapvetően három dologra lenne szükség: tőkeerős cégekre, amelyek be tudnak fektetni a legújabb technológiába, az árumozgatáshoz szükséges infrastruktúrára és képzett szakemberekre. Csakhogy Románia jelenleg mindhárom téren meglehetősen rosszul áll.

Mindez oda vezetett, hogy már-már hiába vesződnek és bajlódnak a gazdák: ha rossz a termés, veszteségesek lesznek, de ha jó a termés, akkor is ki kell találniuk, hogy mihez kezdenek vele.

Ha létezne az országban feldolgozóipar, a mostaninál eleve magasabb áron tudnák értékesíteni az alapanyagot, ugyanakkor rengeteg új munkahely létesülne, több hozzáadott érték termelődne – egyszóval jobban és hatékonyabban fejlődne az ország gazdasága. Miklós Zoltán rámutatott: Románia nagy nyersanyagtermelő, ugyanakkor egy hatalmas piac is, ahol jelentős mennyiségű, belföldön megtermelt és feldolgozott készterméket lehetne értékesíteni. Ehelyett az történik, hogy a külföldi piac használja a mi nyersanyagunkat, majd annak feldolgozását követően learatja a nagy profitot, magyarázta a gazdasági szakpolitikus.

Gazdasági szempontból annak, hogy Románia alapanyagot exportál és készárut importál, a legfontosabb következménye, hogy óriási a külkereskedelmi mérleg hiánya, és egyre csak növekszik.

Miklós Zoltán rámutatott: 2012-ben az ország 45 milliárd euróra exportált és 55 milliárd euróra importált, vagyis tíz évvel ezelőtt 10 milliárd euró volt a deficit. A külkereskedelmi mérleg hiánya 2021-re erről a 10 milliárd euróról 24 milliárd euróra növekedett, és a becslések szerint az idei évet már 32 milliárdos deficittel zárjuk, a hiány ugyanis már az első félévben elérte a 15,3 milliárd eurót.

„Azt látjuk, hogy egyre csak nyílik az olló. Nemcsak a hiány növekszik, hanem volumenében is növekszik az export és az import értéke, vagyis többet adunk el külföldre, de többet is hozunk be. Tíz évvel ezelőtt 45 milliárd euró volt az export és 55 milliárd euró az import. Egy évtized alatt az export megkétszereződött, idén 90 milliárd euró körül lesz, ám az import még nagyobb mértékben növekedett, 123 milliárd euróra vásárolunk idén árut és szolgáltatásokat külföldről” – részletezte a képviselőház pénzügyi és költségvetési bizottságának tagja. Az erre az évre előrevetített 32 milliárd eurós deficit egyébként GDP-arányosan 13–14 százalékot jelent.

A külkereskedelmi mérleg hiánya gyakorlatilag azt jelenti, hogy ez a pénz kimegy az országból, kifizetjük behozott termékekért és szolgáltatásokért.

Közép- és hosszú távon mindez komoly gazdasági nehézségeket idéz elő, illetve árfolyamgondokat eredményez, hiszen az importot euróban fizetjük ki, amit folyamatosan meg kell vásárolni.

Másrészt importáljuk magát az inflációt, miközben a másik oldalon próbáljuk azt valamiképpen kordában tartani – igaz, nem nagy sikerrel. „Ha Németországban magas energiaráfordítással drágán állítják elő a terméket, amit mi behozunk, akkor annak magasabb az ára, és növeli az inflációt” – magyarázta Miklós Zoltán.

Az egyensúlytalanság tehát egyáltalán nem kedvez a romániai gazdaságnak, éppen ellenkezőleg. Mindezt úgy lehetne helyrebillenteni, ha növelnénk az export értékét, ami viszont lehetetlen, ha továbbra is az alacsony értékű nyersanyagot értékesítjük. Miklós Zoltán példaként azt hozta fel, hogy ha a gabonát és a napraforgómagot, vagyis az alapanyagot adjuk el, azért sokkal kevesebb pénzt kapunk, mint ha a lisztet vagy az olajat értékesítenénk.

Az óriási hiány annak is a következménye, hogy sokkal többet fogyasztunk, mint amennyit termelünk: az alapélelmiszerek 70 százaléka Romániában importtermék, vagyis a romániai fogyasztás élelmiszerimport-függő. Mindez azért is paradox helyzet, mert az Európai Unióban Románia élen jár a megművelt termőföld nagysága, illetve a megtermelt gabonamennyiség tekintetében.

De hiába bővelkedünk a napraforgómagban és a kukoricában, ha ezt nagyjából mind olcsón exportáljuk, majd feldolgozva, drágán visszavásároljuk. De ugyanitt lehetne említeni a tejet, tejtermékeket vagy az élőállatokat, illetve a feldolgozott húst is.

Félő, hogy a továbbiakban még tovább romlik a helyzet, hiszen a mezőgazdasági termeléssel is gondok lehetnek: csökkenhet a megtermelt nyersanyag mennyisége. Egyrészt azért, mert elszabadultak az üzemanyagárak, a földek megműveléséhez pedig elengedhetetlen a gázolaj. A marosvásárhelyi Azomureș műtrágyagyár a magas energiaárak miatt állt le, a műtrágyahiány pedig szintén visszavetheti a mezőgazdasági termelést. Továbbá az is problémás lehet, hogy Románia 14 millió hektáros mezőgazdasági területéből csak egymillió hektár öntözhető.

Miklós Zoltán úgy látja, ezekre a problémákra mielőbb megoldást kell találni állami stratégiák, finanszírozási programok, pályázatok által. Szerinte egyrészt arra kell összpontosítani, hogy a nyersanyag-termelés ne essen vissza, a következő két év pedig hatalmas kihívást fog jelenteni ebből a szempontból. A következő lépés pedig a feldolgozóipar megerősítése kell legyen. „Ezt a hazai vállalkozások önerőből nem tudják megtenni, mert nem elég tőkeerősek. Mindenképpen szükség van állami támogatásokra, pályázati forrásokra.

– hangsúlyozta a közgazdász.

A feldolgozóipar fejlesztéséhez technológia kell, hogy versenyképes áron tudjanak nagy mennyiségű terméket előállítani. A technológiát meg kell vásárolni, amit egy tőkeerős cég tud megtenni – a sérülékeny kis- és középvállalkozások számára ez lehetetlen küldetés.

„Székelyföldön sokan már a föld széléről eladják a pityókát, mert nincs megfelelő tárolókapacitás, és egy hónap múlva már veszít a krumpli az értékéből, ha nem tárolják megfelelő hőmérsékleten” – mutatott rá Miklós Zoltán. A gazdák ugyanakkor sokkal több pénzt kapnának a krumpliért, ha megmosnák, csomagolnák és feldolgoznák.

A közgazdász felidézte, néhány évvel ezelőtt a háromszéki tejtermelők a prefektúra előtt öntötték ki a tejet, mert a külföldi kézben lévő feldolgozó egyszer csak nem volt hajlandó felvásárolni az alapanyagot.

A székelyföldi kistermelők ki voltak szolgáltatva egy-két felvásárlónak, nem volt valós ármeghatározás, a feldolgozó diktálta az árakat, és ha annyiért nem akarták eladni a terméket, akkor egyszerűen nem vették meg.

Ez a kényszer szülte a Kézdi Lacto Coop szövetkezet megalakulását, melynek feldolgozó gyára ha elindul, mindannyian megtapasztalhatjuk, hogy az a nyersanyag, ami évekkel ezelőtt az utcán végezte, miként kerül piacra sajtként, vajként és más termékként. Egy liter tej pedig már nem 1–2 lejt fog jelenteni a gazdaságban, hanem annál sokkal többet.

Székelyföldön valamikor komoly hagyománya volt a feldolgozásnak az élelmiszeriparban, de mára a régi nagy feldolgozók egy részét eladták, külföldi tulajdonba kerültek

– erre már Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke hívja fel a figyelmet. Mint rámutatott, a külföldi befektetők egy része nem azért vásárolta meg ezeket a gyárakat, hogy a termelést folytassa, hanem hogy saját termékét akadály nélkül behozza. A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete ezért is fektet nagy hangsúlyt arra, hogy a feldolgozóipar lehetőleg a gazdák tulajdonába kerüljön, hiszen így lehet megvédeni a termelőket attól, hogy kényszerből áron alul értékesítsék a terményt vagy az értékesítés teljes mértékben ki legyen szolgáltatva a piaci viszonyoknak.

A piac mindenképpen alakítja az árakat, az eladást, de ha a feldolgozásért is a gazdák felelnek, könnyebben át tudják vészelni a különböző kihívásokat.

A termékpályán a nyersanyagtól a készáruig minden szereplő arra törekszik, hogy a profitból minél többet le tudjon csippenteni magának, ám ha egy kézben összpontosul a lánc, a nyereség is egy helyre csapódik le.

Becze István pozitív példaként a szépvízi Csengő tejszövetkezetet, a gyimesközéploki Tatros tejszövetkezetet és a csíkjenőfalvi húsfeldolgozót említette. Ezek kisebb létesítmények, szerinte ennél merészebbet is lehet álmodni, akár úgy, hogy több kisebb szövetkezet létrehoz egy nagyobbat, amely feldolgozót működtet és értékesítéssel is foglalkozik.

Az egyesület elnökének meggyőződése, hogy csak akkor lehet a Székelyföldön megtermelt magas minőségű nyersanyagot az árakban érvényesíteni, ha a gazdák végigviszik a folyamatot, és tőlük kerül ki a kész termék a piacra.

A tejet, a húst, a gyümölcsöt el lehet adni, de a hegyvidéki alapanyag értékét, amelyre esetleg biotanúsítványt is kivált a gazda, a végtermékben jobban lehet érvényesíteni.

Székelyföldön ugyanis jellemzően más áron és más minőségben állítják elő a nyersanyagot, mint a konvencionális, intenzív farmokon. Ha pedig elindul a folyamat és egyre több feldolgozó jön létre a térségben, akkor nemcsak minőséget, hanem mennyiséget is elő lehet állítani, hiszen ez az egyik feltétele annak, hogy a különböző piacokra be lehessen törni.

Becze István rámutatott, jelenleg éppen a mennyiségi korlát gátolja, hogy a székelyföldi termékek bejussanak a nagy piacokra. Ők egyébként figyelemmel követik a magyarországi folyamatokat, Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt arról, nehéz áttörni a falat, hogy magyar tulajdonba kerüljön vissza a kiskereskedelem.

Székelyföldi, romániai viszonylatban is ugyanez történik: jönnek a nagy üzlethálózatok, amelyek a falvakba, a lakónegyedekbe is betelepednek, majd olyan feltételeket szabnak a beszállítóknak, amelyeket nehezen tudnak teljesíteni a helyi termelők,

magyarázta Becze István.

„Örülünk annak, ha jön egy nagybefektető és létrehoz egy feldolgozót, de előbb-utóbb, a nap végén, amikor meghúzzuk a vonalat, a profiton való osztozkodás során újra az látszik, hogy a székelyföldi gazda ki van szolgáltatva, kénytelen olcsón odaadni a termését. Félő, hogy ha nem jutnak tisztes nyereséghez, sokan abbahagyják a gazdálkodást” – fogalmazta meg aggodalmait az egyesület elnöke. Megoldásnak azt látja, ha a termelőket bevonják a feldolgozásba és értékesítésbe.

Becze István abban bízik, hogy a következő vidékfejlesztési pályázati kiírásig létre tudnak hozni több olyan szövetkezetet, amelyek külön-külön vagy összefogva feldolgozókat, értékesítési rendszereket alakítanak ki.

Ugyanakkor a magyar állam és a Pro Economica Alapítvány támogatásával már sok feldolgozó alakult, ezek versenyhelyzetet teremtenek a térségben, ami oda vezet, hogy növekednek a nyersanyagárak. Ideális állapot lehet, ha két-három közbirtokosság megfinanszíroz egy integrációt, ami, mivel közösségi pénzből jön létre, közösségi tulajdonban van, így ebben a kisebb gazdák is részt tudnak venni.

A Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke pozitívumként említette, hogy Romániában 90 százalékos a szövetkezeti támogatási arány, így önrészként csak 10 százalékot kell előteremteni. „Hangsúlyosan népszerűsítjük az integrátorok létrehozását, egyesületünk ingyen ad tanácsot, a három székely megyében ingyen végezzük a szövetkezetek bejegyzését. Ezt folyamatosan támogatjuk, mert ez a jövő” – fogalmazott Becze István.

Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy látja, az élelmiszerpiacon eléggé szűk az a mozgástér, ahol a helyi termelőknek lehetőségük van a kibontakozásra, ezt a piacot ugyanis a globalizált tőke uralja. Szerinte az infláció, a romló gazdasági helyzet is a globális árunak, a dömpingáraknak kedvez. Ilyen körülmények között ugyanis egyre kevesebben tudják megengedni maguknak a minőségi, nem génmanipulált, természetes élelmiszereket, melyek egy egészen más árkategóriát képviselnek, és amit Székelyföldön elő lehet állítani.

Mint hangsúlyozta, a magyar állam székelyföldi gazdaságfejlesztő programja kiváló stratégiára épül.

Első lépésben a termelőket – mezőgazdászokat, állattenyésztőket – támogatták, a következő szakaszban pedig a feldolgozóipar létrejöttét segítették. A körkoncepció zárásaként a turizmus fejlesztésére nyújtottak finanszírozást, hiszen ezzel bővül a helyi termékek felvásárlópiaca.

Ez a folyamat biztosít ugyan kitörési lehetőséget a térségnek, viszont Balási Csaba szerint nagy probléma, hogy a román állam részéről eközben nem körvonalazódik ilyen jellegű fejlesztési stratégia, holott ezek az emberek, a gazdák, a vállalkozói réteg, ebben az országban fizetik az adót. „Romániában kevés a gazdaságfejlesztő program, és ami van, az sem feltétlenül a kistermelőket segíti. Nem lehet csak a folyamat részeiben gondolkodni, különválasztva a termelést, a feldolgozást és az értékesítést. Csak úgy lehet fennmaradni, ha ezt egyben kezeljük” – összegezte Balási Csaba.