Újsághirdetéstől az Európa Liga küszöbéig – interjú Diószegi Lászlóval, a Sepsi OSK elnökével

Az orvos nagyon ráijesztett édesanyámra, és azt javasolta, hogy néhány évig feltétlenül hagyjam abba az aktív sportolást. Osztálymeccseken, minifoci-mérkőzéséken még pályára álltam, de az edzéseket kénytelen voltam abbahagyni. Így a karrierem ezen a téren le is zárult, még mielőtt igazán elindult volna.

– Ha labdarúgói pályafutása itt be is fejeződött, milyen módon maradt mégis közel a futballhoz?

Mintegy ötven kiszállást tudhatok magam mögött, megfordultam az ország legtávolabbi városaiban is, ami az akkori viszonyok között nem kis teljesítmény, ráadásul ebbe nem is számoltam bele a brassói meccseket, hiszen akkoriban Brassónak több képviselője is volt az alsóbb osztályokban.

– Miután Sepsiszentgyörgy hosszú évekig labdarúgás nélkül maradt, gondolt egy merészet, és életre hívta a Sepsi OSK-t. Hogyan született meg a klub megalapításának ötlete?

– Ez nagyon érdekesen indult, mert

Azokban az években voltak ugyan próbálkozások a szentgyörgyi labdarúgás felélesztésére, de ezek sorra kudarcba fulladtak, így évekig üresen maradt a stadion. Közben nekem is megromlott az egészségi állapotom, és amikor 2011-ben már másodszor műtöttek meg gerincsérvvel, egy ideget is megsértettek, ami miatt két hónapig ágyba kerültem.

Volt tehát időm elmélkedni, és ekkor támadt az a gondolatom, hogy valamit most már nekem is kellene alkotnom, és visszaadnom ennek a városnak abból, amit addig kaptam tőle. Ekkor ugyanis már jól működött a pékségem, az emberek pedig megszerették az általunk sütött kenyeret, így megnőttek az eladásaim. Úgy éreztem tehát, hogy vissza kell adnom valamit nemcsak a városnak, hanem magamnak is, mert már nagyon hiányzott a foci.

mert a zöld-fehérben játszó női kosárlabdacsapat akkor már jelentős sikereket ért el, és kézenfekvő lett volna nekünk is ezt választani. Végül Dávid javaslatára megegyeztünk a piros-fehérben, hiszen a szentgyörgyi csapatok mindig is ezekben a színekben játszottak, így ebben a tekintetben lényegében visszatértünk a gyökerekhez. Két nappal később megkerestük az ötlettel Pozna Dávidot, az Ariadne Kft. tulajdonosát, valamint Kovács Attilát, akik rögtön csatlakoztak hozzánk, és végül négyen hoztuk létre az egyesületet.

 – Az induláskor milyen célkitűzést fogalmaztak meg? Csak rövid távban gondolkodtak, vagy már akkor hosszabb távú terveket is szövögettek?

– Kezdetben csak a pillanatnyi nehézségekre tudtunk koncentrálni, mert úgy indultunk, hogy se pályánk, se csapatunk, se edzőnk nem volt. Be kellett jegyeztetünk az egyesületet, aztán be kellett neveznünk az 5. Ligába, ám ekkor szóltak a labdarúgó-szövetségnél, hogy kötelező módon ifjúsági csapatot is kell indítani. Megkerestük Siklódi Ferenc tanár urat, akinek szerencsére volt egy csoportja, amelyet ő is éppen be akart nevezni a felnőtt bajnokságba. Meggyőztük, hogy a fiatalokat hagyja meg az ificsapatunk számára, és vállalja el a felnőtt csapat irányítását is. Csak ezek után kezdtük el összeszedni a labdarúgókat, és

Ezzel párhuzamosan aztán csatlakoztak hozzánk tapasztaltabb labdarúgók is. A célunk az volt, hogy már az első évben egy osztállyal fennebb lépjünk, és ezt sikerült is megvalósítanunk.

– Még ha kissé döcögve is, de a kezdeti nehézségek ellenére elindult a szekér, és haladt a maga útján. Mikor jutottak el odáig, hogy már a jövőt is megtervezzék, és hogyan alakult a csapat sorsa a továbbiakban?

– Nagyon hamar, már a legelső idény felénél megfogalmaztuk azt a gondolatot, hogy milyen jó lenne, ha hosszabb időre nem is, de legalább egy évig a másodosztályban szerepelne a csapat. Nem titkolom, hogy személyes ambíció is közrejátszott ebben, ugyanis volt Szentgyörgyön egy régi klubelnök, aki később Brassóban vállalt vezetői szerepet, és

És lám, néhány év alatt fel is jutottunk a másodosztályba, ahol az első meccsünket éppen a Brassói FC ellen játszottuk, hazai pályán, háromezer néző előtt. Kikaptunk 3-2-re egy olyan csapattól, amely egy héttel azelőtt állt össze, és mondanom sem kell, óriási pofoncsapást jelentett számomra, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy miképpen kerülhetnénk el a kiesést.

 – Egy első osztályos csapat fenntartásához már jelentős anyagi háttérre van szükség. Hogyan sikerült ezt kialakítani?

– Egyértelmű volt, hogy stratégiát kell váltanunk és naponta azon kell dolgoznunk, hogy olyan szponzorokat találjunk, amelyek hajlandók támogatni bennünket azért, hogy meg is kapaszkodjunk az élvonalban.

Egy évvel korábban két cég is mellénk állt, és az általuk nyújtott segítség pont elég volt arra, hogy Törökországban edzőtáborozhassunk és három játékossal megerősítsük a keretet, amivel végül is bebiztosítottuk a feljutásunkat. Az első osztályhoz viszont ennél többre volt szükség, és nagy munka volt magunk köré vonzani több szponzort is. Ehhez adódott a televíziós közvetítési jogokból származó bevétel, ami jelentős összegnek bizonyult, hiszen fedezi egy 1. ligás klub költségvetésének mintegy 30–35 százalékát.

– Hogyan tudná összefoglalni az élvonalban töltött első év tapasztalatát?

– Nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre, és nem tudtunk kellőképpen felkészülni az 1. Liga küzdelmeire. Az elején összejött néhány győzelem, és azt is gondoltam, hogy minden rendben lesz, hiszen négy mérkőzés után hat ponttal a 7. helyen álltunk, de aztán beállt a rövidzárlat, és sokáig csak elvétve tudtunk pontot szerezni. Ekkor következett az edzőváltás, és

A téli szünetben egy vérfrissítésen is átesett a játékoskeret, hiszen egy fél csapatra való új játékost igazoltunk le, akiknek többségét Neagoe jól ismerte. Persze azon is elmélkedhetnénk, hogy ha ezek a labdarúgók már a nyáron rendelkezésünkre álltak volna, akkor Valentin Suciuval a kispadon is eredményesebbek lettünk volna. Ezt már soha nem fogjuk megtudni, de úgy gondolom, hogy akkor nagy szükség volt a váltásra.

De optimista vagyok abban a tekintetben, hogy az első hat között fogunk végezni, még akkor is, ha öt nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Az első három hely már ki van adva, és lényegében hét csapat pályázik a fennmaradó másik háromra. Lépéselőnyben vagyunk, de óriási lesz a harc a felsőházi rájátszást érő pozíciókért.

 – Ehhez viszont már az UEFA által támasztott követelményeknek kell megfelelni, aminek jelenleg aligha tudnak eleget tenni. Meddig jutottak az infrastrukturális beruházások terén? Hogyan halad az új stadion építése?

– Ha már idén annyira szerencsések leszünk, hogy eljutunk erre a szintre, akkor ez azt jelenti, hogy már júliusban selejtezőt kellene játszanunk. Addig fizikai lehetetlenség megépíteni a stadiont, legfeljebb az alapozással készülnénk el.

Ha viszont erre csak két-három év múlva kerülne sor, akkor már egészen más lenne a helyzet. Jelenleg három edzőpálya készen áll, közülük kettő esti megvilágítással is rendelkezik, tehát bármikor használható. Ehhez a két pályához hamarosan lelátókat is fogunk építeni, és szeretnénk hitelesíteni is ezeket, hogy az utánpótláscsapataink ott játszhassanak, mert azért ne felejtsük el, hogy ez a beruházás elsősorban értük történik. A stadion építkezési engedélyének kibocsátása számításom szerint március közepére várható, ezt követően pedig elkezdődhet a lényegi munka.

Ez pontosan azért történt így, hogy a gyanú legkisebb árnyéka se vetülhessen ránk, de a sajtó még így is nagy hűhót csinált belőle, anélkül hogy minket is megkérdezett volna erről. Mi már a kezdet kezdetén úgy indultunk, hogy átláthatóságot és tisztességet akarunk. Ezt be is tartottuk mind a mai napig, nincsenek titkaink, és nem is akarunk titkolózni. A teljes beruházást a Sepsi OSK Rt. végzi, minden dokumentálva van, bármikor ellenőrizhető.

Sokan viszont azt hitték, hogy a csapat kiváló szereplése ennek a támogatásnak köszönhető. Erről persze szó sincs, mert egyetlen lejt sem lehet átirányítani az egyesület felé, hiszen elszámolási kötelezettséggel is tartozunk, háromhavonta küldjük a jelentéseket a támogató felé.

Az állami szervek tavaly márciusban éppen a részvénytársaság könyvvitelét vizsgálták meg, és mindent rendben találtak. Jó, ha ezt is tudja a közvélemény, csak eddig ezt nem is tartottuk szükségesnek tisztázni, mert nem szorulunk arra, hogy magyarázkodjunk. Az volt a célunk, hogy mindent átláthatóan, tisztességesen és becsületesen csináljunk, és ehhez tartjuk is magunkat. 

– Minek tulajdonítja azt, hogy tavaly év végén önnek ítélték oda a román labdarúgás legjobb klubelnökének járó díjat?

– Ez elsősorban nem az én érdemem, ebben inkább a csapat szereplése volt a döntő tényező.

Azt viszont elmondhatom, hogy mind a labdarúgó-szövetségnél, mind a ligánál értékelik azt a munkát, amit mi itt közösen végzünk, és aminek köszönhetően az idei bajnokság meglepetéscsapatának számítunk.