Ami szavak által ki nem fejezhető – Beszélgetés Vajna László K. festőművésszel

– Jól értelmeztem, hogy tulajdonképpen kétszer döntött a festőművészi pálya mellett, miután néhány év „otthoni” alkotás után állt újra közönség elé műveivel? Milyen mérföldkövek szegélyezik művészi életútját?

– Igen, így is mondhatjuk, volt egy ötéves „kihagyás”, munkahelyi és családi okok miatt nem igazán festettem, vagy csak nagyon ritkán, de azért egy teljesen alkotásmentes periódusról nem lehet beszélni.

Döntenem tehát szerencsére nem kellett, soha nem gondoltam arra, hogy abbahagyom a festészetet, hiszen gyerekkorom óta életem fontos alkotórésze volt.

– Kik fedezték fel először a tehetségét? Hogyan került Jászvásárra?

– Köllő Margit textilművész volt az első szakmabeli, aki felfigyelt rám, egyetemi éveim előtt ő tanított rajzolni. Margit néni volt az is, aki Jászvásár fele irányított. Aztán Ütő Gusztáv műtermében szívtam magamba a képzőművészet alapjait, és innen kerültem Bartos Jenő keze alá, egyetemi éveim idején. Vele mai napig baráti kapcsolatban vagyok, de ugyanakkor e kapcsolatot a mester iránti tisztelet is övezi. Tanításai vizuális nyelvezetemben mély nyomot hagytak.

– Ha ezekben a karanténos időkben, virtuálisan beleshetnének az olvasók a műtermébe, mit látnának, hogyan néz ki egy napja? Mi inspirálja, miből merít ihletet, töltődik fel két kép között?

– Délutánonként szoktam a műterembe járni, hetente általában három-négy alkalommal. Mindig csak egy munkán dolgozom, nagyon ritka esetben kettőn. Ilyenkor csak a folyamatban levő alkotásra tudok koncentrálni, megszűnik a körülöttem levő világ, nem tudok zenét vagy rádiót hallgatni, mert teljesen értelmetlenné válik számomra minden kívülálló dolog. Nem zavarnak a zajok, jelenlevők, csak én vagyok meg a festmény.

Este 8-9 óráig szoktam dolgozni, mielőtt pedig hazamegyek, lefényképezem a folyamatban levő alkotást, és otthon digitális eszközökkel folytatom, változtatom, kísérletezek vele. Majd megint a műteremben történik a következő mozzanat, élesben, és ez a körforgás addig tart, amíg úgy érzem, hogy a munka elkészült. Ugyanakkor sokszor át is festem a képeimet menet közben, vagy olyan is van, hogy késznek hitt munkát teljesen átalakítok, ha egy idő után valami zavarni kezd benne, vagy esetleg nem vagyok megelégedve vele. Olyan festményem is van, hogy a legfelső réteg alatt található még három teljesen más munka.

Sok minden inspirál. Néha csak egy érzés, egy vers vagy egy repedt fal, letűnt korok festményei, szobrai, ugyanakkor modern alkotások is, az egzisztencia, létezésünk értelme és a velejáró tépelődéseim, minden, ami szavak által ki nem fejezhető, de megszólítja az énemet, ezek mind inspirálnak.

A feltöltődés már viszonylag hamar megy, mivel munka közben a maradék festéket egy új vászonra viszem fel, ami majd alapul fog szolgálni a következő alkotásnak. Így nem kell sokat tépelődjek a fehér vászon előtt, egy eleve elkezdett alkotás folytatása, átalakítása a következő lépés.

– Modern vonalú, expresszív munkái egyéni stílussal, erőteljes monumentális hatással bírnak, jellegzetes az anyagkezelése, az akril és olaj különböző száradási tulajdonságainak játéka, a képek textúrája. Dr. Deák Ferenc Lóránd megfogalmazásában „az elfedett festékrétegek – mint jól művelt földtakaró elboronált barázdái – az anyag plaszticitásának lankás domborulatait emelik ki, majd erős karcolatok domináns kézjegyével kontúrokba rendeződnek, így az ecset elrendező gondoskodása mellett a spakli célratörő, nagy gesztusértéke is előlép”. Hogyan talált rá a saját „hangjára”? Melyik a legkedveltebb technikája?

– Emlékszem, még egyetemista voltam, amikor egyik évfolyamtársammal az egyetem mellett egy rakás, kemény kartonra festett munkát találtunk kidobva a szemétbe, teljesen jó állapotban. Ezeket feldarabolva átfestettem, és ezekből készült el a Fák című sorozatom.

Kedvenc technikáim között van a vízfesték is, nagyon szeretem a könnyedségét. Sok éven keresztül, amikor még otthon volt a műtermem, akrillal dolgoztam, aminek a gyors száradási ideje sokban segítette a munkáimon lévő, egymásra rakott festékrétegek megmunkálhatóságát. Mikor pedig Hegedűs Ferenc jóvoltából egy nagy műterembe költöztem, visszatérhettem az olajfestékhez. Most jelenleg is olajfestékkel dolgozom, méhviaszt használva médiumnak.

– Számos visszatérő motívum, „transzcendens” stílusjegy is jellemzi alkotásait (madárszárny, angyal, mitikus lények stb.). Hogyan fordult erre az érdeklődése?

– A plasztikai tér – mint a világmindenség láthatatlan energiái – valamiféle egyensúlyra készteti az alkotót, s ezek az energiák szövik be a felületet, vagy éppen a formát. Visszatérő témáim keretet formálnak a munkáim tudatosan felismerhető részének, teret biztosítva a képzőművészeti kifejezőeszközök szerkezeti hálójának, de ugyanakkor szimbolikus értékkel is rendelkeznek.

Jelen és múlt

– Milyen munkákon dolgozik jelenleg, milyen tervek foglalkoztatják, a közönség legközelebb hol találkozhat a műveivel?

– Jelenleg egy átlagos méretű festményen dolgozom, amelynek a címe A harsona lesz elméletileg, hiszen még sok minden történhet vele. Ugyanakkor Szabó Lőrinc Valami örök című verse foglalkoztat, annak minden egyes sorához egy-egy festményt fogok készíteni, így a mű végeredménye egy 14 munkából álló alkotás-sorozat kellene legyen. Ebből már kettő elkészült, remélem, a többi is meglesz hamarosan. A kérdésre, hogy hol találkozhat a közönség legközelebb a munkáimmal, nem tudok konkrét választ adni, sajnos a jelenlegi járványhelyzet miatt egy tavaszi egyéni tárlatom már el is maradt. Ha a közeljövőben élőben nem is mutatkozom, a közönség a virtuális térben megtalálhatja munkáim jelentős részét.

Bálint Tamás