Akinek a szíve a korcsolyáért dobog

Imre Emil: „Próbálkoztam elszakadni
a gyorskorcsolya világától,
de nem sikerült, visszahúztak” •  Fotó: Veres Nándor

Imre Emil: „Próbálkoztam elszakadni a gyorskorcsolya világától, de nem sikerült, visszahúztak”

Fotó: Veres Nándor

Imre Emil első osztályosként kezdett gyorskorcsolyázni, miután a sportág számára ingyenes edzési lehetőséggel gyerekeket toboroztak az iskolájukban. Akkor az osztályából legalább tíz nebulónak keltette fel az érdeklődést a rövidpályás gyorskorcsolya, de talán Emil volt az egyetlen, aki évekig kitartott mellette. Aztán váratlan fordulatot vett az élete, huszonegy évesen abbahagyta a gyorskorcsolyázást, Csíkszeredából Budapestre költözött.

2020. április 08., 10:002020. április 08., 10:00

2020. április 08., 11:162020. április 08., 11:16

Lépegetni kezdtem a jégen – így indítja történetét az ISK Csíkszereda egykori sportolója, Imre Emil. Aztán a lépegetésből siklás lett és hamarosan megmutatkozott a tehetség is. Kitartására, rátermettségére Bogyó Mária edző is felfigyelt, így hamarosan gyorskorcsolyát kapott és csatlakozhatott a csapathoz.

„Alig telt el két–három év és már a nagypályán versenyeztem” – jegyzi meg büszkén. S bár járt ő korábban focizni és cselgáncsozni is, végül a gyorskorcsolya maradt számára a járható út. „Nem tetszik a csapatsportban, hogy ha nem küzd mindenki, az visszatükröződik az eredményben. Ha csak egyvalaki is lazsál a csapatból, az eredmény ezt megmutatja.

Idézet
A gyorskorcsolyában az ember csak magára számít, amit megcsinál, amit elér, az az övé.

Engem mindig lenyűgözött a sebesség, figyeltem a nagyokat, hogy hogyan korcsolyáznak és ez motiváló volt számomra. Volt akire felnézzek. Tetszett, hogy a befektetett munkának, a komolyságnak megvan az eredménye. Aki szereti az egyéni sportokat, azt hogy magáért küzd, komoly eredményeket tud érni. Az egyéni sport sok mindenre megtanít ” – meséli lelkesen a 24 éves fiatalember, aki három évvel ezelőtt búcsúzott el a gyorskorcsolyától, a versenyek világától. Bár akkor még talán nem tudta, hogy ettől a világtól nem könnyű elszakadni, főleg ha számítanak az emberre.

A törés...

De térjünk vissza az ifjú Imre Emilre, aki nagy reményekkel rótta a köröket a csíkszeredai gyorskorcsolyapályán. S nem csak ő volt tele reményekkel, a fiatal tehetséges sportolóra sokan felfigyeltek. 17 évesen ezüst- és aranyérmet szerzett az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, két év múlva pedig az igencsak jónak számító 21. helyezéssel tért haza a világbajnokságról. És most csak az igazán kimagasló eredményeit említjük, bár mint ő maga is megjegyzi, sportolói karrierje csúcsának egyébként ez utóbbi eredményt tartja.

Kissé maximalista – jegyzi meg mosolyogva – nemcsak a sportban, hanem az életben is.

Például a tanulásban. 21 évesen elkezdte tanulmányait a brassói testnevelési egyetemen, majd Bákóba igazolt, ott is fejezte be. Időközben odalett a csapat, azok a sportolók, akikkel egy időben kezdett korcsolyázni, lassanként feladták. Tíz fiatal sportoló alig néhány hónap leforgása alatt más utat választott magának, volt aki külföldre ment, más itthon maradt. Akad köztük ma már gyógytornász, fotós, pincér. „Volt köztünk országos bajnok, voltak, akik világbajnokságra is kijutottak, de abbahagyták mert nem tudtak megélni a sportból. Mert hiába küzdöttek, dolgoztak eredményesen, mégsem kapták meg a megérdemelt elismerést” – magyarázza. Ő továbbra is tette a dolgát. Egy ideig…

Mivel aktív sportoló volt, az egyetemre havonta egy hétre kellett elutazni, a fennmaradó három hétben pedig keményen edzett és ételfutárként dolgozott Csíkszeredában.

„Sűrű volt a program és anyagilag mégsem jöttem ki. Magyarországon kaptam egy lehetőséget egy barátomnak köszönhetően, aki kihívott Budapestre és a különböző sorozat- és reklámfogatásokon kaptam munkát, mint világosító. Ott négy–öt nap alatt megkerestem azt, amit itthon kemény munkával egy hónap alatt. Közben itthon folyattam az edzéseket és jártam Magyarországra dolgozni. Szerettek, mert keményen dolgoztam és azt akarták volna, ha minél több időt töltök ott. De nekem edzeni kellett, versenyekre készülni, meg tanulni.

Idézet
Zsúfolttá vállt a program és... jött a törés.

Abban az évben az országos bajnokság előtt májproblémával a kórházba kerültem, a versenyen éppen csak jégre tudtam állni, bár az orvos ezt is megtiltotta. Dobogós lettem, de nem első. Volt, aki kifogásolta ezt az eredményt, ekkor úgy döntöttem, jobb ha elválnak útjaink. A jó emberekkel megmaradt a jó kapcsolatom” – eleveníti fel a három évvel ezelőtt történteket Emil. 21 éves volt.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Az újrakezdés...

A csíkszeredai fiatalember Budapestre költözött. Amikor nem volt forgatás, nem pihent, hanem belsőépítészeti munkálatokat vállalt. Ha kellett, betonozott, parkettázott, szigetelt, bútorokat szerelt össze. Megbízható munkaerő volt, sokfelé hívták és így telt el egy éve. Ingázott két világ között. Budapest–Csíkszereda. Munka–egyetem.

Aztán egy újabb, váratlan fordulat következett be az életében. Mint meséli, a magyar olimpiai gyorskorcsolya-válogatott edzője, személyes jó barátja kereste meg őt és állást ajánlott. „Nagy volt a dilemma. Egy éve, hogy elszakadtam a sporttól, alakult az életem. Edzői munkát ajánlottak, illetve azt, hogy az olimpiai keretben technikusi munkát is végezzek egy dél-koreai születésű mester mellett. Ez nekem nagyon tetszett, mert ezzel itthon is foglalkoztam. Itthon autodidakta módon megtanultam, a Közösségért Alapítványhoz benyújtott pályázatomnak köszönhetően vásárolhattam eszközöket is.

Idézet
Megtanultam, hogyan kell régi, rossz korcsolyából használható korcsolyát csinálni.

Még korcsolyáztam, amikor már olyan jól haladtam ezekkel az eszközökkel és a tudásommal, hogy már mások korcsolyájával is dolgoztam. Versenyek alatt, amíg más sportoló két futam között pihent, én megcsináltam néhány sportoló korcsolyáját, sok esetben még az ellenfélét is. Két hét gondolkodási idő után elfogadtam az ajánlatot és belevágtam” – meséli. Eleinte az MTK-nál kapott edzői állást és az olimpiai kerettel dolgozó Jae Su Chun mellett volt technikus tanonc. „Azóta az MTK-ból Fradi lett, ott maradtam edzőnek, az olimpiai válogatottnál pedig tanoncból teljes állású technikus lettem” – mondja derűsen.

Azóta is folyamatosan dolgozik, közben itthon a szakedzői egyetemet is elvégezte, és hálás, hogy ami a technikusi munkát illeti, a szakma legnagyobb tekintélyétől lesheti el a fortélyokat. Mert ezt nem tanítják – fűzi hozzá –, ezt el kell lesni. És ha a technikus jól végzi a munkáját, az az eredményen is látszik.

Idézet
Én próbálkoztam elszakadni a gyorskorcsolya világától, de nem sikerült, visszahúztak. De jobb is így.

Mindenkit ismerek, aki ma Magyarországon gyorskorcsolyázik, azt is mondhatnám, hogy együtt nőttünk fel, ez olyan mint egy nagy család. Amikor a nagy csapattal vagyok, izgulok, hogy a korcsolyák jók legyenek. Technikusként sokkal nagyobb az izgalom és a felelősség. Amikor 15–17 éves sportolóimmal vagyok, akkor is nagy felelősség hárul rám, de örömmel teszem a dolgom” – mondja. Már kisgyerek kora óta sokat utazik, így már ezt is megszokta. Nevetve mondja, több utazótáskája van és mindig tiszták a ruhái, hogy ha indulni kell, tudjon gyorsan pakolni.

Persze, vannak tervei, szeretné továbbfejleszteni magát, tanulni, a legjobbak között lenni. S nem csak mint edző vagy technikus. Szeretné kipróbálni magát nagypályán. Versenyezni akar.

Tudja, hogy még sokat kell dolgoznia. Azt mondja, előtte van egy létra és ő most az első fokára lépett. A feladat megvan: haladni kell felfele.

Imre Emil amolyan magányos harcos típus, aki mindig arra törekszik, hogy lépéselőnyben legyen másokkal szemben. A székelyekre jellemző makacssággal küzd, dolgozik, mert hosszú az a létra.

 D. Balázs Ildikó

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sport legfrissebb számában látott napvilágot április 7-én.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei