Most kíváncsian várjuk, hogy folytatódik-e az NBA, mikor lesz a draft. Sajnos nagyon sok még a kérdőjel. Egyelőre az a biztos, hogy ebben a szezonban változtatni fognak az NBA rendszerén, azaz rövidített bajnokságban gondolkodnak.

– Székelyföldön, Erdélyben és Magyarországon is a legkedveltebb sportágak közé tartozik a labdarúgás, a jégkorong és a kézilabda, igaz, a kosárlabdát is sokan játsszák. Mi Dávid Kornél sztorija? Nem gondolkodott el azon, hogy beáll jégkorongozónak és célkitűzései között ott szerepel az NHL-be kerülés?

– Annak idején én is fociztam, mindenki labdarúgó akart lenni. De nagyon egyszerű a történetem: kinőttem a mezőnyből.

Volt egy-két év, amikor mindenfélét kipróbáltam, és emiatt elég későn, 15 évesen kerültem közel a kosárlabdázáshoz. Ami a jégkorongot illeti, szerettem korcsolyázni, de ahhoz, hogy valaki versenyszintű jégkorongot űzzön, már gyerekkorban neki kell fogni hokizni, ez pedig nekem kimaradt. Így már akkor tudtam, hogy jó vagy profi jégkorongozó nem lehet belőlem.

– Végül a kosárlabdát választotta, megfordult jó néhány csapatban, sőt anno a Honvédtól el is küldték, mert nem tartották igazán tehetségesnek. Aztán más kluboknál jöttek az egyre jobb teljesítmények, és egyszer csak Amerikában találta magát, az NBA fellegvárában, az akkori Chicago Bullsban, ahol többek között Michael Jordannel edzhetett együtt. Mivel volt másabb az NBA, mint az európai topligák?

– Amikor kikerültem, a sebességgel kellett versenyfutásba kezdenem. Mindenki rendkívül gyors, atletikus volt.

Én öt évre rá kerültem az NBA-be, és nem telt el olyan sok idő az említett olimpiától, hogy én ezt felfogjam, megértsem. Ez a sebesség állított engem nagy kihívások elé, de szerencsére vettem az akadályokat.

Szóval voltak beszólások, újoncként nekem is át kellett esnem a beavatáson, amit minden európai vagy amerikai ligában végigcsináltatnak az újakkal, de nem volt gáz vagy sértő. Ha Jordant vagy akár a többi nagy nevet említem, mindenki normálisan kezelte a csapattársait, ez pedig megtisztelő volt számomra is.

– Emlékszem, hogy amikor a német DSF-en vagy a magyar TV3 televíziós csatornán élőben követtem az akkori NBA-mérkőzéseket, előfordult, hogy Rodman nemes egyszerűséggel egy szál pizsamában megjelent a nézőtéren, és úgy vonult be a pályára, majd átöltözött, és felállt játszani. Dennis rájátszott erre az imidzsre?

– Mondhatnám, hogy igen, de mégsem. Ő ilyen volt. Emlékszem, egy októberi napon, amikor az időjárás abszolút nem indokolta azt, pizsamában, egy kalappal a fején és napszemüvegben érkezett meg az edzésre. Szerencsére Phill Jackson edző nagyon jól tudta kezelni játékosait, a kialakult helyzeteket. Amikor Rodman késve megérkezett, mi már edzettünk, izzadtunk, majd beállt ő is, és keményen folytatta velünk a tréninget. Akkoriban pályán kívül különc és viszonylag zárkózott ember volt Rodman. Amint elkezdődött egy mérkőzés, Dennis teljesen más szintre lépett. Hihetetlenül koncentráltan harcolt, játszott. Ezért is volt ő csapata egyik legjobbja.

– Mi történt, amikor először találkozott Michael Jordannel?

– Amikor még itthon játszottam, én is néztem a televíziós közvetítéseket, és nagyon érdekelt, hogy mit is tud ez a Jordan, amit más nem. Miután a Chicago Bullsba szerződtem, eljött a Media Day (közös csapatbemutató, amin több száz sajtóorgánum jelen van – szerk. megj.), és vártam, hogy Jordan is megérkezzen. Késve jött meg, nagyon lazán, egy melegítőben sétált be. Amint elhaladt mellettem, egyből megjelent bennem az a kutatási vágy, hogy mitől ennyire jó. Onnantól kezdve az öltözőben és a pályán is azt figyeltem, mi kell ahhoz, hogy az ember olyan magasságokba érjen, mint Michael Jordan.

Ugyanúgy köti be a cipőjét, igaz, ő minden edzésen más cipőben lépett pályára, én pedig majdnem egy egész szezont lehúztam egy cipőben. Mindig közvetlen volt a csapattársaival, éppúgy az öltözőben, mint edzéseken, meccseken vagy utána.

 Horváth Gábor