Ágyúdörgéssel született székely csapat: Háromszék visszatért a jégkorong térképére

Egy igazi összefogással jött létre az új hokiklub, a Háromszéki Ágyúsok •  Fotó: Háromszéki Ágyúsok

Egy igazi összefogással jött létre az új hokiklub, a Háromszéki Ágyúsok

Fotó: Háromszéki Ágyúsok

Történelmi pillanatokat élt át múlt héten a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpálya: bemutatkozott és lejátszotta első mérkőzését az újonnan alakult háromszéki jégkorongcsapat. Az Ágyúsok még nem tűztek ki egy fix időpontot erre, de néhány év múlva ők is az Erste Ligában szeretnének játszani.

Gergely Imre

2021. augusztus 24., 14:232021. augusztus 24., 14:23

A Háromszéki Ágyúsok–Sapientia U23 mérkőzés volt az első olyan összecsapás a kézdivásárhelyi csarnokban, ahol egy hazai felnőtt csapat szerepelt. Az augusztus 19-ei, csütörtök esti esemény tehát mindenképpen megmarad a céhes város sporttörténelmében. A hazai jeges létesítmények között az egyik legszebb telt meg egy alkalomra, és remélhetőleg hasonló érdeklődés várja majd az Ágyúsok következő bajnoki mérkőzéseit is. Egy fiatal együttest láthattak a nézők kék-narancssárga mezben játszani, amely 3–4 év múlva fog igazán beérni, de a még érkező légiósokkal megerősítve akár már most is megnehezítheti a találkozókon a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi vagy akár a brassói csapat életét is.

Miért éppen Ágyúsok?

Ez a csapat Kézdivásárhelyen ugyanúgy a székelyföldi jégkorongot képviseli, mint ahogyan a Hargita megyei gárdák, de az azonosságokat felvállalva a névválasztás során igyekeztek megtalálni azokat a jellegzetességeket is, amelyek megkülönböztetik Háromszéket a többi székely tájegységtől.

Nem is kell magyarázni, első látásra nyilvánvaló, hogy az 1848–49-es szabadságharc Gábor Áron által öntött ágyúira utal a névválasztás. Ez jelenik meg a csapat címerében is, és a bemutatkozó eseményre az egyetlen máig fennmaradt ágyú másolata is megérkezett a jégre.

Mint Miklós Ervin, a klub elnöke elmondta, a Háromszéki Ágyúsok létrejötte egy igazi háromszéki összefogás eredménye. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely jégkorongos társadalma „dobta össze” erejét, energiáit, pénzügyi forrásait, hogy létrehozzanak egy olyan csapatot, amely helyt tud állni a hazai jégkorongbajnokságban. Ezt a közös elképzelést terjesztették elő a két város és Kovászna megye vezetőinek, Antal Árpádnak, Bokor Tibornak és Tamás Sándornak, s ezt támogatja egyenlő arányban a három önkormányzat. Közösen teszik vissza Háromszéket a jégkorong térképére.

A színválasztás sem véletlen: az eddig utánpótlás-nevelésben érdekelt két klub közül a Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek együtteseinek mezén a narancssárga az alapszín, míg a Kézdivásárhelyi Bikák általában kékben játszanak: ezek kombinálásából állnak össze az Ágyúsok színei: kék-narancssárga.

2021. augusztus 19-ei dátum mindenképpenmegmarad a céhes város sporttörténelmében •  Fotó: Háromszéki Ágyúsok Galéria

2021. augusztus 19-ei dátum mindenképpenmegmarad a céhes város sporttörténelmében

Fotó: Háromszéki Ágyúsok

Több lépcsőben megvalósítandó vízió

A Miklós Ervin klubelnök, Kernászt Huba és Máthé Zsolt alelnökök által a meccs első harmada alatt tartott sajtótájékoztatót hirtelen örömujjongás szakította félbe: Márton Koppány gólt lőtt, vagyis a Háromszéki Ágyúsok megszerezték történelmük első találatát. Az első meccs, az első gól természetesen fontos pillanatokat jelentenek, de ez csak a kezdet.

Kézdivásárhelyen egy gyönyörű – jelenleg talán a legszebb az országban – műjégpályán játszhatnak, már dolgoznak azon, hogy Sepsiszentgyörgyön is épüljön egy, ezúttal már nagyobb, nemzetközi szintű sportlétesítmény.

Addig is az a cél, hogy a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál folytatott tevékenységet felkarolják és továbbvigyék. További játéklehetőséget adnak a Sapientia U23-ból kinővő fiataloknak, akik a csíkszeredai, illetve gyergyószentmiklósi csapatba még nem férnek be, és a saját nevelésű jégkorongozókkal kiegészítve olyan gárdát építenek, amely 3–5 év távlatában az Erste Liga szintjén is versenyképes lehet – vázolták a klubvezetők.

Nyilván szándék az is, hogy idővel az Erste Ligában is induljanak a Háromszéki Ágyúsok. Erre azonban nem jelöltek ki konkrét időpontot. Pénzügyi kérdés is ez – jelenleg a Gyergyói Hoki Klub, a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona költségvetésének mintegy feléből gazdálkodhatnak a háromszékiek –, de a keretnek is megfelelő módon kell fejlődnie ehhez.

Idézet
A két város és a megye megadta az alapot, most a vezetőkön, játékosokon és a nézőkön múlik, hogy feljebb tudjunk zárkózni és újabb támogatókat vonzani a csapat mellé, hogy hosszú távon is eredményesek legyünk”

– jelentette ki Miklós Ervin.

Nagy célokkal indul az új szezon: a negyedik helyen zárnák a romániai hokibajnokságot •  Fotó: Háromszéki Ágyúsok Galéria

Nagy célokkal indul az új szezon: a negyedik helyen zárnák a romániai hokibajnokságot

Fotó: Háromszéki Ágyúsok

Megcélozzák a bajnokság felsőházát

Az első mérkőzést látva és a játékosállomány bemutatása alapján elmondható, hogy a tavalyi romániai mezőnyben az ötödik helyre lett volna képes az együttes, nagy valószínűséggel megelőzték volna a Bukaresti Steauát.

Első szezonjukban magasabb a cél: a legjobb négy közé szeretnének bejutni.

„Úgy gondolom, a Sportklub, a GYHK és a Corona szintje még messze van számunkra, de évről évre azon fogunk dolgozni, hogy ez a távolság csökkenjen. Nehéz megjósolni, hogy hányadikak lehetünk a végén, hiszen nem ismerjük még minden ellenfelünk keretét, de a jelenlegi állománnyal és a még érkező légiósokkal a negyedik pozíció elérhetőnek látszik” – állapítja meg Kernászt Huba.

Megjegyzik, úgy értesültek, Galac idén nem lesz olyan erős, amilyen az elmúlt években volt, ezért bíznak a fent említett trió utáni hely megszerzésében. Leszögezi, ha a negyedik pozícióért folyó küzdelemben sikeresek lesznek, megelőzik a Steauát, a Galacot, a Sapientia U23 és a Sportul csapatát, ez pedig egy szép eredmény lesz. Optimista cél, de miért tűzzünk ki kisebbet? – fogalmaznak.

Az Ágyúsok eddig ismertetett kerete

Kapusok: László Arnold, Moré Szabolcs, Pál Bence Norbert.
Hátvédek: Ferencz Szilárd, Antal Előd, Józsa Artúr, László Hunor, Márk Róbert, Szabó Zsolt Ákos, Moré Valter.
Támadók: Bíró Mátyás, Márton Koppány, Danalizi Gergő, Sándor Zoltán, Róth Zoltán László, Fetés Róbert, Fetés Norbert, Horváth Pál, Ilyés Tamás, Gecse Olivér, Antal Alfréd, Kernászt Máté, Solymosi Tamás, Szergei Pajor (orosz).
Szakmai stáb: Pelle Torstensson (vezetőedző), Kertész Zoltán (másodedző), Rajz Tamás (csapatmenedzser), Szász Ágnes (gyógytornász).
Klubvezetés: Miklós Ervin (elnök), Kernászt Huba és Máthé Zsolt (alelnökök).

Svéd edző, székely gerinc és orosz légiósok

Az elmúlt évben a sepsiszentgyörgyi hoki eddigi legnagyobb eredményét érte el a Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek csapata azzal, hogy az U18-as bajnokságban ezüstérmes lett. „Beérett addigi munkánk gyümölcse, eljött az idő, hogy feljebb lépjünk” – hangzott el a sajtótájékoztatón. Abból a társaságból négy mezőnyjátékos és egy kapus került az Ágyúsok keretébe, majd a kézdivásárhelyi utánpótlásban felnevelkedett játékosokat keresték meg sorra. Közülük hatan csatlakoztak az új együtteshez. Voltak, akiket még szívesen láttak volna itt, de például a Gajdó testvérek úgy döntöttek, továbbra is magasabb szinten, az Erste Ligában folytatnák és a Coronánál maradtak, Márton Hunort pedig edzőként várták haza, de ő miután elvégezte a finnországi Vierumaki hokiegyetemet, a szlovákiai jégkorongban kapott ajánlatot.

Edzőt a svéd Pelle Torstensson személyében találtak, aki a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kapcsolatrendszere folytán érkezett Háromszékre.

A 44 éves tréner hazájában 2009 óta dolgozott a Linköping U18-as csapatánál, majd a norvég felnőtt bajnokságban a Lillehammert irányította. Az eddigi tapasztalatok szerint nagyon ért a fiatalok nyelvén, és remek munkát végez velük. Őt Kertész Zoltán, az ezüstérmes Királypingvinek edzője segíti.

A csapatépítés a Sapientia U23 együtteséből kinővő fiatalok megkeresésével folytatódott, de érkezett László Arnold és Sándor Zoltán a Sportklubtól, Bíró Mátyás Galacról, a Steauától pedig Antal Előd és Antal Alfréd. Öt légiósa lesz a 2021–2022-es keretnek, közülük a Galacról már megismert kiváló csatár, Szergej Pajor pályára is lépett a kék-narancssárgák első meccsén. A további négy külföldivel is megkötötték már a szerződést, de még nem árulták el, hogy kikről van szó. Annyit közöltek, hogy 28–29 éves orosz, illetve kazah hokisokról van szó, akiknek megfelelő a karakterük, és akik segíteni tudnak a fiataloknak a fejlődésben.

A hazai mag már júniustól együtt edz, és megfelelően felkészülten vágnak majd neki első szezonjuknak. „Mi igyekszünk mindent megadni a csapatnak, ami a legmodernebb és legjobb, modern hokit fogunk játszani, ami tetszeni fog a közönségnek” – mondja Miklós Ervin. A mérkőzéseket pedig bárki követheti, hiszen minden meccset élőben fognak közvetíteni online.

 

Egy kis háromszéki hokitörténelem

Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy neve az utóbbi időben nem igazán szerepelt a hokis hírekben, de a Háromszéki Ágyúsok létrejötte nem születés, hanem újjászületés. Mindkét városban van múltja ennek a sportágnak. Sepsiszentgyörgyön már az 1900-as években létezett korcsolyapálya, felnőtt hokicsapatot pedig 1974-ben indítottak az ott élő gyergyói Köcher János kezdeményezésére Unirea Sepsiszentgyörgy néven, amelyben sok csíkszeredai és gyergyószentmiklósi születésű játékos is játszott, mint például Bogyán János, Sárosi Vilmos, Tódor András, Tódor József, Baka András, Tamás Sándor, Csedő Péter, Kémenes Balázs.
2003-ig felnőtt A divíziós csapata is volt a városnak, IMASA v. ISAMA néven vettek részt a román jégkorongbajnokságban, a csapat főtámogatója a városban működő IMASA RT. (fémmegmunkáló vállalat) volt, amely a rendszerváltást követően megszűnt, így a jégkorong is elkezdett hanyatlani Sepsiszentgyörgyön.
A sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub (sportiskola) 1977-től 2006-ig működtetett külön jégkorongszakosztályt, ahol a többszörös román válogatott Fogarasi Zoltán, Baka András, Bogyán János dolgoztak edzőkként. A 2008–2009-es idénytől indult újra a sepsiszentgyörgyi jégkorongélet. Támogatásként kaptak egy csapatra való felszerelést, sor került toborzásra, és megalakult a hokicsapat a 2001–2002-ben született gyerekekből Királypingvinek néven. Az évek alatt részt vettek az U8, U10, U12, U14 korosztályos bajnokságokon, tornákon, és az ő nagy sikerük a tavalyi ezüstérem.

Kézdivásárhelyen Györfi Gyula ügyvéd alapította 1953-ban az első jégkorongcsapatot, amely 1967-ig sorban mindig jelen volt az országos bajnokságok mezőnyében. Az 1971/72-es tanévben megalakult a sportiskola, melynek keretében jégkorongszakosztály is indult. A kézdivásárhelyi hoki 1991-ben támogatás hiányában megszűnt.
A 2002-ben újrakezdődött hokiélet 2004-től indult be igazán, amikor a HC Bikák nagylelkű támogatóra találtak az Amerikai Egyesült Államokban élő Mátyás Attila személyében, aki rengeteg felszereléssel támogatta a csapatot, és a jégpálya berendezését is tőle kapták. Ekkor indították újra a szakosztályt, melynek elnöke Máthé Zsolt, alelnöke Márton Sándor és ifj. Deme László. A pálya névadója, id. Deme László is kivette részét az újjászervezésből. A HC Bikák csapatai azóta is rendszeres résztvevői az utánpótlás-bajnokságoknak, több válogatottig eljutó játékost is kineveltek. 2005-ben elkezdték a műjégpálya építését, ami 2008-ban abbamaradt, és egészen 2016-ig nyitott műjégpályaként működött, míg 2017 végén megtörténhetett a fedett, modern csarnok átadása. (Forrás: SZJA.ro)

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot augusztus 24-én.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei