Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre esett a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis ez a két világ találkozása mindmáig kiapadhatatlan ihletforrása, egyik nélkül sem tudná elképzelni az életét. Bányász Anna gyergyói fotóművésszel beszélgettünk.
2022. november 19., 21:262022. november 19., 21:26
– Mikor fordult komolyra a fotózás, mikor ért be az elhatározás, hogy ezzel foglalkozna, és milyen kanyarokon át vezetett az út a közelmúltban több kiállításon is látható diplomamunkához?
– Igazán csak akkor vettem komolyan a fotográfiát, amikor már felvettek az egyetemre. Kissé naivan vágtam bele, nem igazán volt tapasztalatom és rálátásom arra, hogy mire vállalkozom, de tudtam, hogy izgalmas lesz, és nem fogom megbánni. Majd szépen, az évek előrehaladtával lett világos minden.
Az egyetemen több témát kaptunk, amelyekre egy-egy sorozatot kellett készítenünk félévenként. Én akarva-akaratlanul mindig valahogy a vidéken, falun kötöttem ki, vagy valamilyen erre hajazó témát választottam. Közben pedig, elsősorban saját fotózási elképzeléseim megvalósítására elkezdtem fényképezni itthon a gazdaságot. Nyaranként mindig itthon voltam, segíteni kellett az állatok körül, így igazán más témám nem is akadt, de fotózni nagyon akartam. Szóval a kellemeset a hasznossal kötöttem össze. Az itthonlét nem egy kényszer volt, szabadon választhattam.
– Hogyan írná le ezt a méltán nagy hírverést kapott fotósorozatot?
– Ez lett az a sorozat, mely végül a diplomamunkámmá nőtte ki magát, de más mellékszálakon is futottak hasonló képek, amelyek végül csak Instagramon kötöttek ki mint egyfajta online portfólió.
A fotóprojektem alapját az emlékek és a nosztalgia inspirálta. A nosztalgia egyfajta akaratlan emlékezet, és benne a lényeg tárul fel. A lényegben pedig ott az eszme, az ideál. A nosztalgikus emlékezetben a dolgok nem úgy jelennek meg, ahogyan egykor jelen voltak, hanem ahogy sosem éltük meg: lényegi formájukban. Sorozatomban ennek a meghatározatlan lényegnek a megragadása a cél, és annak tudatosítása a jelenben.
Ilyen módon egy olyan múltat idézek fel, amely sosem történt meg úgy teljes mivoltában, ahogyan most emlékszem rá, ezért lehetőséget kínál arra, hogy a jövőben olyanná váljon, amilyennek szerettem volna.
Tömören erről is szól, vagy főként erről szól az anyag, de részemről lehet mindenkinek saját értelmezése is. Szerintem elég sikeresek a képek abban, hogy azt a hangulatot idézzék meg, amelyre én törekedtem.
– Mikor döntötte el, hogy a nagyvárosból mindenképp hazajönne, és továbbra is a képein bemutatott világot szeretné nap mint nap megélni?
– Számomra ez nem volt kérdés, úgy mentem ki Budapestre, hogy tanulni akarok, azt a pár évet kiélvezem, kihasználom, és utána mindenképp hazajövök. Fenntartottam a lehetőséget, hogy ez változhat a kintlétem alatt, de nem történt meg.
– „Már a jövő sem a régi”, „Az emlékezés, a múlt és a jövő viszonya”, vagy a korábbi munkacím és az előző válaszokban taglaltak, a „Nosztalgia” arra utal, mintha féltené az éppen dokumentált világot. A fényképek, valamint a kétkezi munkája által is annak a megmentésén, továbbvitelén dolgozik?
– Talán az előbb erre adtam egy rövid értelmezést. Mondhatjuk, igen. Kicsit része ennek a projektnek az is, hogy már most gyártok magamnak előre, tudatosan olyan képeket, amelyeken majd nosztalgiázhatok. Nem gondolom, hogy ez a világ eltűnne, nyilván más formát ölt, meg alakul, változik. Ahhoz képest, hogy nagyanyáink idejében hogyan gazdálkodtak, milyen volt a természetközeli életmód, biztosan átalakul, de nem gondolom, hogy eltűnne.
A gazdálkodásból is igyekszem lehetőségemhez mérten kivenni a részem, de nem vagyok mindennap itt, és nem is lehetek. A tapasztalatért és tudásért, amit kaptam, mindig hálás leszek, és megfelelően értékelni fogom. Még azt sem tartom kizártnak, hogy majd nekem is lesz egy kis gazdaságom.
– Hat-e a családja – akikkel a fotótáborokat kezdte – a munkásságára? Megbeszélik a képeit? A támogatás mindvégig töretlen volt úgy a fotózás, a művészeti pálya, mint a gazdaságban való részvétel tekintetében?
– A családom minden tagjának, és mindegyikük hozzáállásáért is csak hálás lehetek. A támogatás egyértelmű és állandó volt és lesz, mindkét témában.
– Nálunkfele még sokakat foglalkoztat az is, hogy mit szól a falu. Ez esetben mit szólt?
– A faluban nincs túl nagy visszhangja ennek, de alapvetően egy jó közösség van itt. Így, ha szóba is kerül, mindig elismerő szavakat kapok.
– Mennyire könnyen kezelhető modellek a tehenek?
– Ha megismerjük őket, és kiismerjük a természetüket, akkor tudjuk, mire számíthatunk. Nyilván nem tudom megmondani nekik, hogy épp mit tegyenek, hova nézzenek, hogyan álljanak. De elnyerhetem a bizalmukat, és attól kezdve olyan közel engednek magukhoz, amennyire csak közel lehet férkőzni. Ez megenged, lehetővé tesz olyan szögeket, amilyeneket lehet, hogy egy külső szemlélő nem tapasztalna meg, vagy sosem merne ilyen közel menni, így közelíteni hozzájuk.
– Ugyanakkor az idilli képek mellett a kendőzetlen valóság, a nehézségek is tudatosan jelennek meg a munkákon. Mit tart fontosnak megmutatni, a közönség figyelmét merre irányítaná?
– A valóságot tartom fontosnak.
A munkamódszeremnek is a folyamatos jelent tartom, aminek köszönhetően mindent megmutathatok. Részese vagyok én is, így folyamatosan, a teljes valóságában tudom megjeleníteni az egészet. És sokszor a szomorú dolgok ugyanúgy szépek tudnak lenni esztétikailag, ez sem mellékes.
– Mit bírnak el a képek, mennyi utómunka megengedett? Mi a technika, munkamódszer?
– Technikailag nagyon vegyes, a kisfilmes géptől középformátumig és digitálisig mindennel fotózom. Sőt, sokszor telefonnal is. Utómunka minimális van a képeken, talán vágás, színbeli egymáshoz hangolás. Ritka, amikor belenyúlok a képekbe, talán egy-két eltévedt szőrszálat, legyet például kiszedek, de ez sem jellemző.
– Mi a következő terv, sorozat, milyen folyamatban levő munkák, kiállítások vannak láthatáron?
– Ezt a témát, úgy érzem, még nem merítettem ki, még látok benne lehetőséget, talán egy picit más hozzáállással, de azt sem feltétlen tartom szükségesnek. Reménykedem abban, hogy lesznek még dolgok, amelyek ennyire magukkal tudnak ragadni. Nem fog a polcon porosodni a fényképezőgép, azt megígérhetem.
Bányász Anna 1996-ban született Gyergyószentmiklóson. Mindvégig művészeti iskolákba járt, noha eleinte zenét tanult, majd a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában grafika szakon diplomázott. Fotókiállításain Erdélyben és Magyarországon láthatók a képei. Mesteri tanulmányait a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán végezte, jelenleg Gyergyóújfaluban él és alkot.
Bálint Tamás
Cikkünk eredetileg a Brassói Lapok, a Háromszék, a Krónika, a Nyugati Jelen, a Székely Hírmondó és a Székelyhon 16 oldalas irodalmi-kulturális mellékletének, az Előretolt Helyőrségnek legfrissebb számában látott napvilágot november 14-én.
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
szóljon hozzá!