A legnépszerűbb olvasmány: a magyar siker – interjú Szöllősi Györggyel, a Nemzeti Sport főszerkesztőjével

Józsa Csongor 2019. március 19., 18:03 utolsó módosítás: 2019. március 19., 18:05

Székelyudvarhely meghívottja volt Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője. Neve összenőtt az Aranycsapattal, könyvet írt Puskás Ferencről. Bármit is kérdezek, a fociból hozza az emlékeit, azokkal példálózik. Beszélt arról, mikor lett a magyar média legolvasottabb honlapja az Nso.hu. A március 15-ei ünnepséget a székely városban tekintette meg, ezt követően beszélgetésre volt hivatalos, könyveit mutatta be a legismertebb magyarról. Neki köszönhető, hogy minden évben egyszer az egész világon leírják Öcsi bácsi nevét.

Szöllősi György nem csupán Puskásról, hanem az Aranycsapat többi tagjáról is írt Fotó: Barabás Ákos

– Volt már olyan, hogy március 15-ét nem Magyarországon ünnepelted?

– Mindenről a foci jut eszembe, a nemzeti ünnepről is. Jó pár éve Madridban voltunk a Puskás Akadémia végzőseivel, az U19-es csapattal, amely ilyenkor mindig megmérkőzik a madridi ifistákkal, a magyar fiatalok megnéznek egy BL-meccset is a Bernabéu Stadionban, bejárják a stadiont, a múzeumot. Akkor épp a nemzeti ünnepre esett a hagyományos madridi túránk, és a Real Madrid elnökségi tárgyalótermében, ahol a legfontosabb tárgyalások, bejelentések zajlanak, ott vannak a BL-serlegek – akkor még kilenc állt –, volt egy rögtönzött ünnepségünk.

Kérésemre még Emilio Butragueno, a Madrid nemzetközi igazgatója, volt kiváló labdarúgó is udvariasan kitűzte a kokárdát.

Egy másik nemzeti ünnepen, kezdő újságíróként huszonkét évvel ezelőtt a párizsi Katolikus Ifjúsági Találkozón voltam. Elzászból mentünk fel a francia fővárosba, én pedig lekérezkedtem a zarándokbuszról Nancy mellett, az autópályán. Stoppal bementem a városba, és alkalmi sofőröm telefonjáról – nekem akkor még nem volt mobilom –

felhívtam Bölöni Lászlót, a zsebemben ott volt a száma. Szinte ismeretlenül is készségesen találkozott velem egy rövid beszélgetésre, én egy üveg, Szent Istvánról elnevezett vörösborral köszöntöttem őt, augusztus 20-a volt.

És ha már futball meg március 15-e… Az akkor még Magyarországon munkanapnak számító 1986-os március 15-e óhatatlanul összefonódott a 3-0-ra megnyert magyar–brazil meccs emlékével – igaz, egy nappal a még félig-meddig tiltott ünnep után, 16-án rendezték, de legalább egymillió ember szeretett volna ott lenni a helyszínen piros-fehér-zöld zászlókkal. Sokan már a jegyárusítás kezdete előtti estén berendezkedtek a jegypénztárak elé, ott aludtak hálózsákokban, hogy belépőhöz jussanak.

Fotó: Székelyföldi Kézilabda Akadémia

– Tényleg a focihoz kötsz mindent. A Bölönivel való találkozó után nagyon sokat elértél. Letettél az asztalra egyet s mást. Mire vagy a legbüszkébb ezek közül?

– Itt talán két szempontot vennék figyelembe, miközben megpróbálom elkerülni a dicsekvést. Az egyik, hogy mivel lehettem mások, kisebb-nagyobb közösségeim segítségére, a másik egy önzőbb szempont, hogy mi az, ami hosszú távon, sok év múlva is méltányolandó, értékes cselekedetnek, maradandó értéknek bizonyul. Ennek alapján két és fél dolgot említenék, azon túl, hogy ha nem is feltétlenül az én sikeremként, de persze a családomra vagyok a legbüszkébb.

Az első ezek közül a FIFA Puskás-díj létrehozása, az ennek elősegítésében játszott szerepem. Most már tíz éve ítélik oda az Év góljáért, általában szupersztároknak.

Néha vita kíséri a döntést, vagy nem értünk egyet vele, de mindenképpen fantasztikus, hogy a díjnak köszönhetően évente legalább egyszer a világ minden országában leírják Puskás Ferenc nevét, és a legújabb generációk már innen ismerik Öcsi bácsit, Cristiano Ronaldo, Neymar, Zlatan Ibrahimovic vagy Mohamed Salah Puskás-díja révén.

A másik, amire büszkén tekintek vissza, hogy Puskás Ferenc gazdag tárgyi örökségét haza tudtuk hozni Magyarországra.

Az örökösök nagyon sokáig egyetlen forgatókönyvet tartottak elképzelhetőnek, azt, hogy a Real Madridhoz kerülnek ezek a kincsek, trófeák. Amikor látták, hogy milyen elkötelezett munkát végez a Puskás Akadémia, pedig sokévnyi könyörgés után már-már le is mondtunk arról, hogy ezeket a tárgyakat láthassuk, nemhogy kutathassuk, akkor derült ki, hogy Puskás Ferenc lánya, Anikó úgy határozott, az édesapja relikviái nálunk lesznek a legjobb helyen. Így sikerült a húsz vasládányi örökséget hazahozni, és ennek a bázisán a Puskás Akadémia létrehozhatta az azóta a Grosics- és a Buzánszky-hagyatékkal is gazdagodó Puskás Intézetet.

Szöllősi György jónak tartja, hogy van saját médiája a magyar sportnak Fotó: Barabás Ákos

– Na és mi az a fél?

– Hogy kis részben, sajtófőnökként benne lehettem a Puskás Akadémia elindulásában, hagyományainak, kereteinek kialakításában.

Mára a felcsúti létesítmény Közép-Európa legnagyobb és legjobban felszerelt futballközpontja.

Gyönyörű feladat volt, ahogy az első kollégiumi osztály 2006-os beköltözése, majd Puskás Ferenc nevének ünnepélyes felvétele után elindult a honlapunk, elkészíthettük az első évkönyvet, létrehoztuk az idén már tizenkettedik alkalommal megrendezendő Puskás-Suzuki Kupát, lettek korosztályos, majd felnőtt válogatottjaink, bajnokaink, külföldön sikeres légiósaink, megnyitottuk az akadémia saját középiskoláját, majd a világ legszebb stadionjának választott Pancho Arénát, és így tovább.

Fotó: Székelyföldi Kézilabda Akadémia

– És ami az újságírói tevékenységedet illeti?

– Az újságírás a mindennapok közelharcának műfaja, itt nehezebb maradandót, később is érdekeset, érvényeset alkotni, ami persze nem jelenti azt, hogy ne vállalnám a felelősséget minden leírt szóért.

Itt talán a Puskásról szóló életrajzi könyvem állhatja ki leginkább az idő próbáját.

Ezt még mindig újságírói műfajnak tekintem, de bizonyos szempontból történészként, sőt kutatóként kellett dolgoznom, amikor sikerült bemutatnom olyan fotókat, dokumentumokat, nyilatkozatokat, amelyek korábban nem jelentek meg, és amelyekből talán figyelemre méltó következtetésekre is jutottam itt-ott.

Szeretném, ha mások is, fiatalabbak is minél többen részt vennének annak a hatalmas adósságnak a törlesztésében, amely a huszadik századi magyar kultúrtörténetben megkerülhetetlenül fontos sport- és futballsikereink évtizedekig elhanyagolt feldolgozását jelenti. Ezért is indítottuk el a Magyar Sportújságírók Szövetségével, a kormány jóvoltából a Nagy Béla-programot, hogy most, amikor a magyar sport végre már nem egyszerűen a túlélésért küzd, hanem megkezdődött az infrastruktúra és általában a sportkultúra újjáépítése, a kellő tisztelet és figyelem irányuljon a rendkívül gazdag, de mostanáig inkább csak pusztuló örökségünkre is.

Érdemes klubszobákat, múzeumokat berendezni, évkönyveket, honlapokat, műsorfüzeteket, jubileumi kiadványokat szerkeszteni, archívumokat létesíteni.

Fantasztikusan gazdag a múltunk, ameddig ezt nem rakjuk rendbe, a jövőt sincs mire építeni.

Fotó: Barabás Ákos

– A magyar sport nem napról napra él. Mi a helyzet a magyar sportújságírással?

– Attól, hogy a magyar sport helyzete javul, sportújságírónak is jobb lenni, de jogainkért, jobb munkakörülményeinkért, megbecsülésünkért helyettünk senki sem fog küzdeni. Ezért is hoztuk létre más kezdeményezéseink mellett a Csillag Imre-ösztöndíjat, amely a külföldi magyar sikerekről való tudósításban segíti azokat a sportújságírókat, akik másképp nem tudnának eljutni a helyszínre, és a lehetőség immár határon túli tagjainknak is adott. Vagy itt van a már említett Nagy Béla-program, amely könyveket, honlapokat, konferenciákat, kiállításokat, emléktáblákat támogat.

A testnevelési egyetemmel együtt elindítottuk képzési programunkat is, amely a teljes átalakulásban lévő szakmánkat igyekszik gyakorlati szempontok szerint, de magas színvonalon oktatni.

A mai technológia lehetővé teszi, hogy minden klubnak legyen saját médiája: honlapja, tévéje, közösségimédia-felületei. Ez önmagában rengeteg új lehetőséget jelent a sportújságíróknak, ugyanakkor a hagyományos, független médiának nagy kihívás, hogy miként lehet megakadályozni a legjobb kollégák elcsábítását a sportszervezetekhez.

Mi például már több neves újságírót visszacsalogattunk kluboktól, szövetségektől a Nemzeti Sporthoz. Ez annak is köszönhető, hogy a két évtizedig külföldi kézben lévő Nemzeti Sport ismét magyar tulajdonban van, és ugyancsak jó hír a szakmának, hogy a korábbi helyzettel szemben, amikor minden tematikus televíziós sportcsatorna külföldi kézben volt – tehát náluk a magyar sport ügye, a magyar szurkolók kiszolgálása helyett, jobb esetben mellett, a profit volt a prioritás –,

ma már létezik és általánosan, többé-kevésbé a határon túl is hozzáférhető a közszolgálati média sportcsatornája. Van tehát végre saját médiája a magyar sportnak.

Fotó: Barabás Ákos

– Mit olvas a magyar sportkedvelő, milyen a fogyasztói szokás?

– Manapság a nemzetközi foci, illetve az egyes sztárok kultusza szinte mindent visz.

Ezen lehet szörnyülködni, de ne feledjük, hogy volt, amikor Puskás volt Cristiano Ronaldo, vagy Kubala László volt Messi, és akkor ők voltak az első számú sportkedvencek.

Legnépszerűbb tartalmaink azonban, ahogy ma mondják, a magyar sportsikerekről szóló beszámolók. Ha a magyar sportoló nemzetközi sikert ér el, akkor lehet az junior kézilabda-világbajnokság vagy hajnalban zajló Australian Open-teniszmérkőzés, lázba jönnek az olvasóink. A legnépszerűbb olvasmány a magyar siker. Az persze semmi máshoz nem hasonlítható, amikor a magyar futballválogatott ér el sikereket. Amióta pedig az internet kinyitotta számunkra a világot, immár az összes magyarhoz elér a Nemzeti Sport, és akármilyen messze is él valaki Magyarországtól, kedvenc csapata, szülővárosa eredményeit a távolból is követi. Nem beszélve arról, hogy

a magyar siker akkor is népszerű minden magyar körében, ha a dunaszerdahelyi vagy a sepsiszentgyörgyi futballisták érik el, és a példák itt is egyre hosszabban sorolhatók.

– Ezért is kerülhetett a Nemzeti Sport címlapjára az FK Csíkszereda?

– Igen, ebben az esetben a hírértéket egyrészt az jelentette, hogy a kis csapat kiverte a nagy Bukaresti Dinamót, másrészt a bravúrt a színmagyar, szívünknek kedves Csíkszereda csapata érte el, ami négyzetre emelte a hírértéket, és címlapra követelte a Székelyföld-akadémistákat.

Büszke vagyok a döntésünkre, és jó látni a bekeretezett NS-címlapokat Székelyföldön.

Fotó: Barabás Ákos

– A magyar foci mindent visz. Hogyan látod, megéljük azt, hogy ezen a téren legalább akkora sikerekről számolhassunk be, mint az Aranycsapatról tette Szepesi György?

– Sokszor mondtuk azt, hogy a mi sportújságírói generációnk soha nem tapasztalja meg, milyen lehet világeseményen elért magyar futballgyőzelmekről beszámolni. De aztán jött a 2016-os Európa-bajnokság. Franciaországból mi is tudósíthattunk, megélhettük, megtapasztalhattuk, hogy milyen iszonyú erejük van a futballsikereknek. A Nemzeti Sport Online-nak akkor is volt mintegy 180 ezer egyedi olvasója naponta, ez most már 230 ezer körül van. Amikor futball-Eb vagy -vb zajlik, akkor ez a szám rögtön felszökik 300 ezerre.

Amikor az Eb-n jól szerepeltek a magyarok, akkor lett 400 ezer. Aztán amikor egyik jól sikerült meccs után jött a másik, nagyszerűen helytálltunk a csoportban, akkor a portugálok elleni meccsre felkúszott 700 ezerre. Itt látható, hogy a szurkoló pillanatok alatt rajongani képes a magyar fociért.

Ezek a számok hasonlók ahhoz, mint amikor hajdanán a csak négy-, majd nyolcoldalas Népsportot kapkodták el nagy futballgyőzelmek után. Ez a sok százezres rajongótábor most is létezik, amikor jól szerepeltünk az Eb-n, olyan is volt, hogy rövid ideig az egész magyar média legolvasottabb oldala volt az Nso.hu. Ami meg a jövőt illeti, talán az is megadatik nekünk, ami az elődöknek nem, hogy hazai rendezésű foci Eb-ről tudósíthatunk.

2020-ban ugyanis Budapesten is játszanak mérkőzéseket, legszebb vágyaink szerint a magyarok részvételével.
Szöllősi György

Született: 1977. augusztus 5-én, Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán diplomázott 2005-ben. Már 1995–98 között a Nemzeti Sport külsős munkatársa lett. 1998–2002 között pedig a Nemzeti Sport labdarúgás rovatának újságírója volt. 2000-től a Magyar Labdarúgó-szövetség sajtómunkatársa, 2002–2003 között a sajtóosztály vezetője és a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke volt. 2006-tól 2014-ig a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatójaként dolgozott. 2014-ben nevezték ki a megalakuló Puskás Intézet igazgatójává. 2007 óta a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökségi tagja, 2015 óta elnöke.
2016. november 21-én nevezték ki a Nemzeti Sport főszerkesztőjévé. 2017-ben a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség európai tagszövetségének tagjává, 2019 januárjában alelnökévé választották.

Művei:

Czibor. Dribli az égig – Print City, Sárbogárd, 1997
Puskás – Ringier, Budapest 2005, további két kiadást élt meg
Puskás Ferenc. A legismertebb magyar. Fényképes életrajz minden idők talán legjobb futballistájáról – Rézbong, Göd, 2015. Azóta az angol, lengyel, orosz, német, francia és spanyol változat is megjelent.
Puskás, Madrid, Magyars and Amazing Adventures of the Worldʼs Greatest Goal¬scorer, BackPage Press, Glasgow 2015
Az Aranycsapat Kincseskönyve – TWISTER MÉDIA KFT. 2015 (Bodnár Zalánnal és Szepesi Györggyel).

 

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat