A jelenre is kihat a romák múltja – A cigánymisszió és az erdélyi református egyház lehetőségeiről beszélgettünk

Péter Beáta 2019. július 08., 13:24 utolsó módosítás: 2019. július 15., 12:40

Milyen etnikai, lelki örökséget hordoznak a romák? Hová és kikhez tartoznak? Kitől, mitől várják soruk jobbra fordulását? Beszélhetünk-e integrációról? – ezeket a kérdéseket feszegettük a felsősófalvi református lelkipásztorral, aki gyülekezeti szolgálatában is megtapasztalja a gábor-, illetve a kolóniában élő cigányok mindennapjait. Szász Tibor András ugyanakkor korábban az Erdélyi Református Egyházkerület romamissziójának előadójaként széles körű tapasztalatokat gyűjtött a témában.

A 20. század eleje óta nem áll rendelkezésünkre megbízható népszámlálási adat Fotó: Haáz Vince

A 2004-ben készült magyar külügyminisztériumi jelentés szerint világviszonylatban mintegy 12 millió romáról beszélnek, ebből Európában legalább 8 millió főre becsülik a lélekszámot. A legnépesebb roma közösség Romániában él, Bulgáriát és Spanyolországot Magyarország követi – vázolta fel Szász Tibor András.

Országunkban a túlzó becslések jóval kétmillió feletti számot emlegetnek, a mértéktartóbb, reális becslésekre alapuló adatok egymillió-százezerről szólnak. Helyzetük felvázolására külön kell választanunk két csoportot, mert közöttük mély, öndefiniálásbeli szakadás tátong.”
Rabszolgaság, multikulturalitás, érdekvédelem

Mint kifejtette, az ókirályságbeli, azaz havasalföldi és moldvai romák 1877-ig a szó szoros értelmében rabszolgák voltak. A fanarióták idején a hosszas török uralom jelentős populációs űrt hozott létre az említett területen, melynek egyenes következménye a nagyfokú munkaerőhiány volt. A Balkánról felhúzódó és gyorsan szaporodó roma népességet a nagybirtokos nemesi osztály, a bojárok és a megművelt területek egyharmadát birtokló kolostorok erőszakos és mozgáskorlátozó rendelkezésekkel röghöz kötötték: vagyontárgyaknak tekintették, és szabályszerű rabszolgapiacokon adták-vették őket.

Ez a 18–19. században tetőző eljárás mindmáig érződő traumákat és szociális változásokat idézett elő az említett népesség körében:

sok helyen kiszolgáltatottságukban képtelenek voltak megőrizni vérségi vonaluk tisztaságát, klánrendszerük több csoporton belül megtörött, sokan elvesztették anyanyelvüket. Tradicionális foglalkozásaik, melyek addigi mobilitásukon alapultak, elsorvadtak. A parancsszóra végzett (kényszer)munka nem szolgálta az egészséges munkamorál kialakulását.

E szomorú helyzet továbbgyűrűzött: a rabszolgaság eltörlése után a nagybirtokokon, melyek egyeneságú közvetlen örökösei a kommunizmus alatt létrehozott állami gazdaságok voltak – magyarázta a lelkipásztor. „Az ókirályságbeli roma népesség (és már a múlt század harmincas éveiben megjelent érdekvédelmi csoportosulásai) főleg szociális juttatásokért és egyenjogúságának elismertetéséért szállt síkra: gondolkodása jellegzetesen bizánci, mely a központi hatalom intézkedéseitől várja helyzete jobbra fordulását.

Az erdélyi, bánáti és partiumi romák gondolkodásmódjára, szokásaira és nyelvére mélyen rányomta bélyegét e tájegységek multikulturális, többnyelvűséget megélő és elfogadó toleránsabb hangulata, mely jóval több mozgásteret és lehetőséget kínált a tradicionális értékek átmentéséhez.

Ez tükröződik érdekvédelmi szövetségeik célkitűzéseiben: főleg a független mozgástér biztosítását és bővítését tartják fontosnak, nem az állami, egyházi, azaz többségi gyámkodást. Az erdélyi tolerancia (amely, be kell vallanunk, nem teljes és nem felhőtlen) egyik említésre méltó jele, hogy a „cigány” név nem az a pejoratív, mint az ókirályságban (és némely helyeken Magyarországon is): a mindennapi beszédben jórészt az etnikumot jelöli.”

Nehezen tudják megőrizni tradicionális foglalkozásukat Fotó: Gábos Albin

Az erdélyi romák vallásos megoszlása

Míg az ókirályságban a túlnyomó többség ortodoxnak tartja magát (kivételt képeznek a dobrudzsai muszlim romák, akik a bulgáriai populációval mutatnak affinitást), az erdélyiek vallásos megoszlása arányaiban is leképezi az ott honos felekezetek megoszlásának térképét. Az ortodoxok mellett szép számban találunk görögkatolikusokat, római katolikusokat, reformátusokat, unitáriusokat, de még ágostai hitvallású evangélikusokat is. Ezt a képet országszerte tovább árnyalja a számos neoprotestáns szabadegyház, melyek a múlt század hetvenes éveitől kezdődően nem elhanyagolható sikereket értek el körükben – részletezte Szász Tibor András.

Adatok, református becslések

Az erdélyi református egyház roma tagjairól és a vonzáskörről a romaügyek szakértője elmondta, a 20. század eleje óta nem áll rendelkezésünkre megbízható népszámlálási adat. „Történelmi kényszer nyomása alatt nem vallhatták vagy nem vallották magukat romáknak, és e korszak emléke rányomta bélyegét a viszonylag megbízható 1992-es népszámlálás eredményeire is. A közvetlen, azt megelőző népszámlálások nem tartalmaztak felekezeti hovatartozást tükröző adatokat.

Mégis az 1992-es népszámlálás és a részleges, belső egyházmegyei becslés egybevetett adatai felbátorítanak arra, hogy 35–40 ezerre tegyük a református romák számát.

Ez megfelel a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye negyven gyülekezete összlétszámának.
Az Erdélyi Református Egyházkerület több alkalommal szorgalmazta a romák nyilvántartásba vételét. A részleges sikertelenségnek főleg objektív okai vannak. Egyházi kánonjaink szerint minden megkeresztelt személy egyházunk tagja, amíg erről önkéntesen le nem mond vagy el nem halálozik.
Lehetetlen vállalkozás jelenlegi nyilvántartási módszereinkkel nyomon követni évtizedeken át olyanokat, akik a keresztelésen és temetésen kívül más kapcsolatot nem tartanak fenn az egyházzal: elköltöznek, kitérnek bejelentetlenül, egyházi népszámlálás alkalmával letagadják hovatartozásukat. Ugyanezzel a gonddal küzdenek a sokkal jobb infrastruktúrával és nagyobb hatáskörrel bíró világi szervezetek is – például a lakosság-nyilvántartás, egészségügy, helyhatóság, rendőrség.”

A vályogvetők keze munkájára sokan számítanak Fotó: Veres Nándor

Romamisszió?

A református romamisszió helyzetéről, az integráció lehetőségéről – különös tekintettel a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegyére – Szász Tibor András kifejtette, nagy létszámú cigány közösségek a toleránsabb, elfogadóbb református és unitárius közösségekben alakultak ki. Ahol a közösségen belül nem volt egy család sem, mert nem engedték letelepedni vagy barátságtalan volt a viszony, onnan a meglévők is elköltöztek.

Nem helyes a cigánynak a magyarságba való integrációjáról beszélni.

Ez akkor volt vagy lehetett téma, amikor egy hagyományos értékrendet megkövetelő, rendtartó székely közösségben egy-két család volt. Most a kényszerűen törvénytisztelő magyarság, főleg helyhez kötöttsége miatt, halmozottabb hátrányban van, mint a romák. Az Európai Unió a gyors váltásra képes, lehetőségeket agresszíven kihasználó rétegeknek biztosít kiváló életteret. Ebben pedig a romák élen járnak, ami lemérhető látványos vagyoni gyarapodásukon.

A romamisszió célja, ha »integrációban« gondolkodunk, egy értékkonzervatív gyülekezetben nem lehet más, mint a romák megkeresztelése és annak elérése, hogy teljesítsék ugyanazokat a minimális elvárásokat, amelyeknek az egyháztagok is fanyalogva tesznek eleget.

Hogyan akarjuk elérni, hogy a romák száz százalékban éljenek aktív vallásos életet, ha ez a hagyományos egyháztagoknál tíz százalék? Tehát ez nem járható út.”

Rámutatott, a református gyülekezetek messzemenő engedékenységgel, emberséggel és megértéssel viszonyulnak a cigányokhoz. A közeledés legkisebb jelére minden diszkrimináció nélkül nyitottak. Ez megtapasztalható ott, ahol elérhetők: a hitoktatásban és a gyermekekkel való foglalkozásban.
A református egyház nem épített ki az egyházmegyében egységes koncepción alapuló missziót vagy romákat szolgáló diakóniai szervezetet – összegezte. „Nincs meg hozzá sem a logisztikai, sem a pénzügyi háttere. Nem tud és nem is akar konkurálni a szociális intézkedésekkel. Próbálkozások vannak, de ez támogatottság hiányában csak alkalmi lehet, és személyhez, ideiglenes munkacsoporthoz köthető – legyen szó táboroztatásról, délutáni foglalkozások szervezéséről. Ilyenek több helyen is voltak az utóbbi harminc évben, minden látványos eredmény nélkül.”

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap havonta megjelenő kiadványában, a Hit-vallás legfrissebb számában látott napvilágot július 8-án.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat