Góga Attila szinte minden csapatánál mezén viselte a C betűt
Fotó: Gergely Imre
Szülővárosa csapatában már nagyon fiatalon, aztán gyergyóiként Csíkszeredában, székelyként Galacon és Románia válogatottjában, majd újra Gyergyószentmiklóson: Góga Attila mindenhol kiérdemelte, hogy mezén viselhette a csapatkapitánynak járó C betűt. Kivívta csapattársai, az ellenfelek, és azok szurkolóinak is a tiszteletét. Most újabb kihívások elé néz.
2020. november 16., 08:312020. november 16., 08:31
– Az elmúlt harminc évben biztosan te vagy a gyergyószentmiklósi jégkorong legsikeresebb karriert elért személyisége, de talán az egész gyergyói hokitörténelemre igaz ez. Kívülről úgy tűnik, egy szépen ívelő, zökkenőktől mentes pályafutás a tiéd, sorban elért sikerekkel. Te is így éled meg ezt?
– Az tény, hogy sok mindent elértem, de zökkenőmentesnek nem mondanám. Gyergyószentmiklósról indulva, és a HC Csíkszeredához kerülve azt éreztem, a legjobb helyen vagyok. MOL Ligát nyertünk, minden esély megvolt, hogy sokáig sikeresek legyünk. Aztán egy év múlva egyik napról a másikra közölték, hogy vége nincs pénz, megszűnik a csapat.
Innen kényszerből mentem Brassóba, amely még nem az a csapat volt ami ma. Pályájuk sem volt, öregfiúk játszottak, akkor sok korábbi HC-játékos kapott ott lehetőséget. Számomra csak egy évet tartott, rendeződtek a viszonyok Csíkszeredában, és visszatérhettem a Sportklubhoz. Akkor következett öt nagyszerű év, egy remek csapatban MOL Liga-győzelemmel, zsinórban nyertük a bajnokságokat, kupákat.
Akkor távozott Vaclav Novak a Ferencvároshoz, Becze Tihamér Miskolcra, én pedig pár társammal együtt Galacra, ami szintén kényszerhelyzet volt, ugyanúgy, mint korábban Brassóban, de lényegesen jobb körülményekkel. Az az igazság, hogy nagyon jó csapat jött ott össze két bajnoki címet nyertünk egymás után. Előtte Galac sosem volt bajnok.
Fotó: Gergely Imre
– Utána hazatértél Gyergyószentmiklósra.
– Kerestem a hazatérést, hiszen közben itthon már családom volt, megszülettek a fiaim, akikkel akkor nagyon kevés időt tudtam együtt tölteni. A galaci MOL Ligás szezon után felröppentek a pletykák, hogy Gyergyószentmiklóson új támogatók érkeznek a csapathoz, javulnak a kilátások. Jött a megkeresés: ha el tudom intézni, hogy szezon közben hazaengedjenek, szívesen látnak a Progymnál.
Az új támogatók nagyobb szerepet vállaltak, létrejött a Gyergyói Hoki Klub, teljesen más lehetőségek nyíltak meg. Erste Ligás csapatunk lett. Érkezett Mikael Tisell edző is, ami kiemelkedően fontos lépés volt, vele olyan teljesítményt tudtunk elérni, ami magasra tette a lécet.
Addigi szezonjaim során egyszer értem el 25 pontot a MOL Ligában, most pedig 36 és 28 pont volt a statisztikám.
A Debrecennel vívott negyeddöntő elvesztése nagyon rosszul érintett, talán még mindig nem tudtuk megemészteni. Nagyon kicsin múlt, és egy év múlva ebből tanulva és jobb kapusteljesítménnyel ez a kicsi különbség a mi oldalunkra állt, legyőztük Brassót, az elődöntőbe jutottunk. Kár, hogy a járvány miatt ekkor lezárult a szezon. A liga döntésével megkaptuk a GYHK első Erste Liga érmét. Elértünk ehhez a szezonhoz, ami rosszul indult a csapat számára és a rossz kezdés után változtatni kellett. Szilassy Zoltán lett az edzőnk és elindult a csapat újjáépítése. Sok munka vár még ránk.
Fotó: Gergely Imre
– Na, meg te másodedző lettél Szilassy mellett, bejelentetted, hogy lezárult a játékos pályafutásod. De még ne szaladjunk ennyire előre. Térjünk vissza a karriered elejére. Miért is távoztál te annak idején Gyergyószentmiklósról?
– Nos, akkoriban a gyergyószentmiklósi körülmények nem voltak jók. Igazból félig, vagy talán nagyobb mértékben amatőr volt a csapat, délelőtt munkába jártak a játékosok, délután edzésre. Így nem lehetett sikereket elérni. Nagy eredmény volt, amikor 2002-ben az elődöntőben le tudtuk győzni a Sportklubot és döntőt játszottunk a Steauával. De ezt nem követték újabb sikerek.
Korábban már volt egy fél szezonom, amikor a Sportklubnál játszottam Gál Csabával együtt kölcsönben, és valóban jól is szerepeltem, nagyon közel álltunk a bajnokság megnyeréséhez. Hívtak, hogy maradjak, de akkor még az itthoni folytatás mellett döntöttem.
Amikor azonban HC Csíkszereda ajánlata megérkezett igent mondtam. Csató Imre hívott elsősorban, neki a későbbiekben is sokat köszönhettem, kifizettek értem egy nagyon tisztességes árat a Progymnak. Emiatt is volt, hogy elfogadtam a lehetőséget, mert nem akartam volna, hogy ingyen „ellopjon” egy klub a nevelőegyesületemtől. Persze, a Progym sorsát továbbra is követtem, tartottam a kapcsolatokat, hiszen Csíkszereda közel volt, amikor szabad időm volt itthon voltam, évente többször játszottam Gyergyó ellen. Sajnos ahogy az ezüstérem után nem lett itthon folytonosság, a MOL Liga első szezonja után is volt itt egy nagy törés amikor minden visszaesett.
– Még korábbra visszalépve, miként emlékszel junior, ifi korodra?
– Amikor elsősök voltunk jöttek a tanárok akkori szokás szerint toborozni. Nekem akkor már volt egy év előnyöm, mert az apám a jégpályán dolgozott, már óvodásként feltettek a jégre. Kémenes Csaba volt az edző akinél kezdtem, és ő végigkísérte a csapatot junior korunkig. Emlékszem, legalább százan kezdtük, a végére két sorunk maradt, azzal nyertünk junior bajnokságot, ami nagy szó volt. Akkor indult újra a felnőtt csapat, és 16 éves koromtól már Basilides Csaba edző felhívott a felnőttekhez valakit pótolni. Onnan pedig már rendszeresen a felnőtt kerethez tartoztam.
Az, hogy már ilyen fiatalon a nagyokkal kellett a ritmust felvennem sokat segített a későbbi pályafutásom során.
Fotó: Gergely Imre
– A karriered során bizonyára voltak olyan emlékezetes meccsek, amiket nem felejtesz sosem.
– Hát a legelső mindenképpen az a sorozat, amikor a Progymmal legyőztük az elődöntőben a Sportklubot és a Steaua elleni döntő hazai meccsei, az telt ház, a hangulat... Az egyik találkozón a legjobb játékosnak járó különdíjat is én kaptam: gólt lőttem Radu Viorelnek.
A következő emlékezetes összecsapás pedig az, amikor az első bajnoki címet nyertük Csíkszeredában. Később még jó pár aranyérmet nyertem, de az első az ami igazán felejthetetlen. Még volt egy döntő mérkőzés, szintén a Sportklubnál, amikor 4–4-nél betaláltam és az én gólommal nyertük meg a trófeát Brassó ellen. Na, és még van egy: 19 éves voltam, amikor behívtak a felnőtt válogatottba, és felkészülési meccset játszottunk itthon, Gyergyószentmiklóson a Progymmal. Az első sorban kaptam helyet Timaru, Cazacu, Nicolescu és Dimache voltak a társaim.
Fotó: Gergely Imre
– Aligha van arra példa a hazai hokiban, hogy egy játékos, ahol csak megfordul mindenhol megkapja a C betűt. Te mindenhol kapitány voltál.
– Igen, ez részben megtiszteltetés, jó érezni, hogy felnéznek rám, de részben komoly felelősség is. Van, ahol a klubvezetés nevezi ki a kapitányt, van, hogy a csapat választ. Nekem mindkettőben volt részem. Itthon is csapatkapitány voltam, később a Sportklubnál szezon közben kaptam meg a kinevezést. Papp Szabolcs viselte addig a C betűt, amikor a vezetőség úgy döntött, hogy egy sikertelenebb időszak után nekem, egy alig egy éve odakerült gyergyóinak adja ezt. Kínos volt Szabival szemben de megbeszéltük, nem volt harag később köztünk.
Megerősített abban, hogy jó amit teszek, ahogy viselkedek. Én mindig arra törekedtem, hogy a jégen vívjam ki a tiszteletet a a játékommal, az odaadásommal. Nem az a típusú csapatkapitány voltam, aki ordít, parancsolgat az öltözőben. Volt olyan, hogy kiborultam, és ennek szót adtam, de ritkán. Az A betűs segédkapitányok segítettek a rendet fenntartani.
Galacon is ugyanígy kivívtam a tiszteletet. Az öltözőben a többség székely volt és légiós, de a vezetők románok és ők így is nekem adták a C betűt. Értékelték, hogy abban a közegben is odatettem magam az edzéseken és a magánéletben sem voltam kicsapongó. Utána ismét itthon is megkaptam a csapatkapitányi tisztséget. Igaz, így mindig jobban megviseltek a kudarcok, de az az öröm, amikor egy nagy siker után a kupát felemelheti az ember az minden problémát elfelejttet.
Fotó: Gergely Imre
– Erős váltás lehetett amikor Gyergyóból Csíkba kerültél, onnan Galacra, és ellenfélként kellett szembenézni a korábban neked szurkolókkal.
– Sohasem éreztem ellenséges hangulatot. Mindig próbáltam úgy játszani, hogy ilyenekre ne adjak okot.
Napjainkban is sok csíkszeredai szurkolóval vagyok nagyon jó, baráti kapcsolatban, és amikor ott játszottam, ugyancsak jó viszonyban voltam a gyergyóiakkal is. Azért is volt könnyű a hazatérés.
– Sokáig meghatározó játékosa voltál a Románia válogatottjának. Mit jelentett számodra ez?
– Nos, az elején rengeteg tapasztalatszerzési lehetőséget, eljuthattam a világ számos tájára, ahová másként nem. Kétszer voltam U18-as világbajnokságon, háromszor U20-ason, majd jöttek a felnőtt vébék. Tom Skinner szövetségi kapitánysága idején fejlődtünk a legtöbbet, de aztán a szövetségnél történt váltás után ő sem maradhatott, és visszaesés következett.
Közben, amint említettem, megszülettek a gyerekeim, és úgy döntöttem, lemondom a válogatottságot, Galacon élve nem hiányzott még évente egy hónap távol a családtól. Később aztán Julius Pénzes hívott vissza.
A bajnokság kihúzódott, egyszer sem tudtunk itthon együtt edzeni, és úgy mentünk Észtországba. Azelőtt egy évvel még egy osztállyal lennebb játszott a válogatott, semmi nagy elvárás nem lehetett, így teher nélkül játszhattunk.
A nyitónapon nyertünk büntetőkkel a házigazda észtek ellen, majd jött egy olyan sorozat amit senki nem hitt volna. Sorban Japánt, Lengyelországot és Ukrajnát is legyőztük. Ezek ellen korábban többször is játszottam, és ritkán úsztuk meg tíz kapott gól alatt. Végül a hollandokat is felülmúltuk és feljutottunk. Ezért sajnálom, hogy elmaradt az idei vébé, szerettem volna azon a szinten is játszani. Korábban az elit közelében, a Divizió I/A -ban játszó válogatottak ellen szerepeltem még különböző tornákon de világbajnokságon sosem. Ez már kimarad az életemből. Mostmár játékosként ezt nem érem el, nem érzem úgy, hogy jövőre fel tudnék készülni olyan szinten, ahogy az ott szükséges lenne.
Egy újabb feladatkör: elkezdte edzői pályafutását
Fotó: Beliczay László
– Innentől már az edzői karrier következik számodra. Most kezdetben Szilassy Zoltán mellett.
– Az tény, hogy már lassan készültem a váltásra, de ebben a formában hirtelen jött. Megsérültem, nem játszhattam, Zoli pedig a karantén miatt nem lehetett a csapattal így engem kértek, hogy ugorjak be helyette. Az volt az egyetlen kérés, hogy mindegy milyen eredménnyel, csak tudjuk le a romániai bajnoki meccseket. Persze nem ilyen mentalitással játszott a csapat, a fiúk jól kezelték a helyzetet, és behúztuk az első négy meccset, majd a Galac ellen is nyertünk, és a második találkozón is megvolt az esélyünk.
Közben folyamatosan konzultáltam Zolival, láthattam, milyen munkát végez úgy is, hogy nem lehet a csapattal, és ő is érzékelte, hogy én mit tudok hozzátenni. Ő kért fel, hogy legyek a segédje.
Amikor össze kellett csomagolnom a felszerelésemet – nem titkolom – kiesett a könny a szememből. Azonban most ez egy nagy lehetőség számomra. Úgy kezdhetem az edzői pályafutást, hogy egy kiválóan felkészült szakembertől tanulhatok, de úgy érzem, van annyi tapasztalatom, hogy már most is tudok segíteni a csapatnak. Segített a döntésben, hogy rajtam kívül nyolc hátvédünk van, így nem érzi meg hiányomat a csapat. Rengeteget kell tanulnom, egy polcnyi könyv és sok más anyag várja, hogy nekikezdjek.
Többször játszott a magyarok ellen,most bánja, hogy ilyen szintűvb-meccsen nem tud a jégen lenni
Fotó: iihf.com
– Mik az első feladatai a Szilassy–Góga edzőpárosnak?
– A napokban csatlakoznak a GYHK-hoz a távozó játékosok helyére érkezők, visszatér hamarosan Fejes Nándor is a sérüléséből, és újra kell építenünk a játékunkat. Erről Zolinak megvannak a pontos elképzelései, amit közösen kell megvalósítsunk. Azt kapásból mindenki tudja, hogy az emberelőnyökön változtatnunk kell. Veszélyesnek kell lennünk az ellenfél kapujára. Van munka bőven, de keményen fogunk dolgozni, hogy eredményesek legyünk.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot november 10-én.
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
szóljon hozzá!