A hit próbája a cselekedet – vannak bátrak, mások mernek

A hit próbája a cselekedet – vannak bátrak, mások mernek

Fő, hogy a mosoly végig megmaradjon!

Fotó: Barabás Ákos

Hitvallásuk, hogy amíg életünk bakelitlemeze forog és az égi lemezgazda, a DJ nem keveri le a dallamot, addig ne a hangszóró recsegésén merengjünk, és ne is azt várjuk, mikor válik használhatatlanná a korong. Tűzzünk ki célokat, és valósítsuk meg azokat! A máréfalvi idősek mentálhigiénés csoportjának tagjai közös bakancslistájukról eddig mindent kipipáltak, napjainkban újabb tíz évre terveznek.

Molnár Melinda

2018. november 26., 13:322018. november 26., 13:32

Képzeljen el az Olvasó egy hajdani szolgálólányt, aki élete alkonyán úgy tér vissza falubeli társaival Bukarestbe, hogy a város nevezetességeit is megnézheti. Az elnehezedő lábaknak túl magas a Perkő oldala? Sebaj, összekapaszkodva segítik egymást panorámalátványhoz! Az utazást kedvelők tudják, mit jelent az első útlevél, az első határátlépés. De ha erről egy életen át csak álmodhatott a mezőn, gyárban családjáért dolgozó, majd túl a hetvenen egy szép napon a sóvárogva vágyott Anyaországban találja magát…

Több máréfalvi hajlott korú elmondhatja, az emberfiát nem a sok pénz „ülteti fel” a repülőre. És nem is madárszárnyak kellenek ahhoz, hogy legyőzzék a korral járó nehézkedési erőt. Sikerül, és nem potyognak vénasszonyok az égből!

Egyszer volt…

Amikor az idősödő szülők gyermekei kirepülnek, vagy ha a házastárs égi hazába tér, a fizikai erő fogyása, a lelki nehézségek nyomása elmagányosíthatja a harmadik generáció tagjait. Tíz évvel ezelőtt Máréfalva önkormányzata aggódott a falu öregjeinek lelki egészségéért, és szakmai segítséget kért a Gyulafehérvári Caritastól. Nagy énerőt igényelt az ezüsthajúaktól, hogy levessék az otthonkát és túl a szomszédságon-komaságon kortárs falusfeleikkel kezdjenek – szó szerint – új életet. A csoporttá válást segítette a fiatal helybéli önkéntesek ölelő szeretete, és az is, hogy vezetőjük, a Caritas székelyudvarhelyi családsegítő szolgálatának munkatársa, Bartalis Piroska első gyermekét várta. Így pótnagyis és -dédtatás érzésekkel váltak nagycsaláddá.

Galéria

A Hunyadiak vajdahunyadi „sasfészke” történelmi és irodalmi emlékeket hív elő

Fotó: Gyulafehérvári Caritas archívuma

Nem kellett senkit nógatni, ha egyik-másik nótafa dalra fakadt. Együtt fújták a szépséges egyházi és mulatós énekeket, mint fiatal korukban. Bár munkához szokott kezük rég fogott vékony ecsetet, határtalan volt az örömük az első maguk színezte mécsestartó láttán. Szekérnyi fenyőgallyat dolgoztak fel életük talán első adventi ajtó- és asztali díszéhez. Ha Katalin-bálba hívták a falu népét, kakaskukorékolásig ropták, a fiatalokat is lepipálva szaporázták. Visszahallották a pletykát: amióta a mentálhigiénés csoportba járnak az öregek, nem akarnak meghalni.

Mi legyen a mesezáró?

A szakirányító-váltás sem viselte meg az akkoriban kéttucatnyi tagot számláló kisközösséget. Sándor István (Isu) szociális munkás humorérzéke, lendülete és a helybéli önkéntesek lelkesedése új tervekre ihlette az ezüsthajúakat – ma félszáznál is többen vannak. A kalákákon, fonókon nevelkedetteknek nem kellett közösségépítést tanítani, csak abban kellett erősíteni őket, hogy bízzanak képességeikben és tűzzenek ki elérhető célokat. Hitük szerint

amit igazán szeretnének, azt megáldja Isten.

A kezdet kezdetén Isu egy történetet mondott nekik, amelynek két lehetséges befejezése közül választhatott a csoport. Egy ember talált egy tojást az erdőben, hazavitte, és a kotló alá helyezte. Pár hét után a tyúkanyó szárnyai alatt csirketársaival azonos módon nődögélt az erdei fióka. Csibeként kapirgált, csipogott, s ha elszállt fölöttük egy ragadozó madár, ő is fedezékbe rohant. A szomszéd felfigyelt a különleges kakaskára, látván, hogy a jövevény nem háziszárnyas, hanem sasfi. Néha elkérte, és egy magaslatról röptette. A tyúkudvarba visszatérő sasfióka elmesélte a tojóknak, hogy mit látott a magasból, milyen érzés repülni. Egyik-másik tyúk utánozni akarván próbálgatta saját szárnyait…

Galéria

Vallják: húsz évre elegendő élményt szereztek a budapesti úton

Fotó: Gyulafehérvári Caritas archívuma

A történet egyik lehetséges vége, hogy a sas a baromfiudvarban maradt, úgy halt meg, mint egy tyúk. A másik befejezés szerint a magasságot, igazi életterét választotta.

Tíz év után elmondható, hogy a sas sorsával azonosuló szépkorúak melyik végkifejletet választották. Nem a pletykapadon várják a nyugdíjjal havi egyszer érkező postást, se ágyban, párnák közt a valamikor biztosan elérkező véget. Bakancslistát állítottak össze, és kinek-kinek az álmát együtt, szerre megvalósítják.

Nehézségek, sikerélmények

Olyat nem hallott tőlük Isu, hogy nem akarják vagy nem tudják. Azt igen, hogy valami drága, de rögtön hozzátették: ennyit már megspóroltak rá. Távolabbi célok előtt elvégeztettek kisebb műtéteket, például szürkehályog-eltávolítást. Másikuk új személyi kártyát csináltatott vagy fogászati kezelést végeztetett. A tettre kész csapat céljaihoz nem volt nehéz „támogatókat” találni. Ha annyi is a havi jövedelme, mint egy budapesti repülőjegy ára, Bukarestben dolgozó unokája kipótolta a néninek. Diákkorában Ágnes mama zöldségeladásból származó pénzecskéjével segítette, amit nem felejtett el az unoka.

Imre bácsi nem sokkal a budapesti repülőút előtt még kómában volt. Felgyógyulása után betegség miatt megüresedett egy hely – nem habozott.

Soha nem a kirándulásra fordítottak hangsúlyt, hanem a folyamatra, amíg odaértek. A hajókázni vágyó csoporttársaival szállhatott sétahajóra. Másik néni nem cselédként járhatott Bukarestben. Látták a parlamentet, ott ebédeltek, ahol a törvényhozók. Bejárták a régi utcákat is.

Galéria

A perkői élmény feledtette az erőfeszítést

Fotó: Gyulafehérvári Caritas archívuma

Néhány éve egyszerre sokan gyászoltak a csoportból, és tagtársuk elvesztésén is keseregtek. Hogy ne telepedjen rá a gyász a közösség lelkületére és osztozzanak a fájdalomban is, szaksegítséggel dolgozták fel a veszteséget. Az egyszerre megrázó és felemelő nap megélőjeként elmondhatom: egy nagyböjti délutánon együtt sírtunk, imádkoztunk és beszélgettünk. A keresztúti ájtatosságra hívó harangszóra egyszerre mozdultak: vinni akarták Jézus keresztjéhez a maguk fájdalmát.

Falufessön

Szépen énekelnek, átörökítik a hagyományokat, ám másfajta értéket is teremtettek – túl a hetvenen, nyolcvanon. Néhányan statisztálási lehetőséget kaptak a Falufessön című, Simó Ibolya által rendezett kisjátékfilmben. Smink, éjszakai, nappali forgatások – végtelen élménysor. Amikor pedig elkészült a film, szabadtéri éjszakai vetítésen falustársaikkal együtt nézték meg a kultúrotthon melletti parkban.

Azt is elmesélik, hogy a repülésnél, hosszú autóbuszos utazásnál, éjszakázásnál nehezebb akadály a bizonytalanul mozgók számára például a mozgólépcső. Ilyenkor van szükségük a fiatal Caritas-önkéntesek karnyújtására. Ha már túljutottak egy-egy leküzdhetetlennek vélt akadályon, kisimulnak a ráncaik, és szívből nevetnek korábbi félelmeiken. Legyen szó a Tropicariumban tett látogatásról, a segesvári vár óratornyának magasáról vagy a telegondolás hegymenetről. Szállóige köztük, amit egyik néni a repülőúton mondott: „Meg vagyunk állva. De jó nagy hó van!”

Járt utat a járatlanért...

Kéthetente találkoznak, tanulnak, tapasztalnak, beszélgetnek. Lett egy negyedik lába is életasztaluknak – az otthon, a napi feladatok és a templom mellett. Tudják, hogy „a járt utat a járatlanért el ne hagyd” mondás ismételgetése gátja is lehet a személyes fejlődésnek.

Galéria

Nyergestetőn: „ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek”

Fotó: Gyulafehérvári Caritas archívuma

Nem a biztos véget kell várni azzal a legyintéssel, hogy „úgyis meghalunk”. Az a nap csak egy lesz a sokból, abból a sok gazdagítóból, amelyet meg- és átéltünk. Isten mondja meg az időpontot, hogy „most születsz”, és majd azt is, hogy „most jöhetsz”. Az utolsó napra várni egy életen át? Az úgyis eljön, a többivel kell jól sáfárkodnunk. A tízéves jubileumon ki-ki választhatott egyet a mézeskalácsok közül. Felirataik:

Ha esik az eső, keress szivárványt, ha sötét van, keress csillagokat!

A másfél éve megözvegyült Anna nénit lányai is arra biztatják, hogy ne maradjon ki semmiből, menjen el minden rendezvényre. Ő pedig egy-két asszonytársával összefogva nagyobb alkalmaikra ruháskosárnyi tejfölös lepényt süt, s ha úgy szól a kérés, naponta kétszer is bedagaszt egy-egy kemencényi kenyértésztát.

Máréfalvi tejfölös lepény

Ha Budapestre mentek, nemcsak egy fővárost láttak benne, hanem egy nagyon fontos, nemzeti identitást erősítő csomópontot. Kisbaconban mint Elek apó unokái ültek le szobra mellé, de úgy is mint akik meséin már felneveltek két generációt. Tartoznak valahova, hasznosaknak és tettekre képeseknek érzik magukat.

Udvarhelyszéken napjainkban tíz településen van szépkorúaknak létrehozott mentálhigiénés csoport. Évenkénti közös báljukon több százan ropják együtt, mert egyre több falunak fontos, hogy az öregek ne gyógyszerre, hanem élményekre költsenek.

A máréfalvi mint első Caritas-idősklub nem öregedett el, mert mindig jönnek friss nyugdíjasok, akiknek a rangidősek átadhatják a csoportértékeket. Példaképek a később kezdőknek. Mi a titkuk? Isunak meggyőződése, hogy akárcsak a páratlan máréfalvi tejfölös lepény, ez a közösség is „orcájuk verejtékének” eredménye – falujuk határának terményeivel, gyógynövényeivel, a havasok illatával. Legfőképpen pedig hitük a titok nyitja: mindenhez van erejük, amihez Isten egészséget és lehetőséget ad.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2022. december 27., kedd

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik

Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik. 

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.

Ünnepi várakozás hajnali misével
Ünnepi várakozás hajnali misével
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

2022. december 18., vasárnap

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek

Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk. 

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek
2022. december 17., szombat

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával

Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban. 

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával
2022. december 11., vasárnap

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász

Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat. 

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász
2022. december 10., szombat

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire

Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét. 

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire
2022. december 03., szombat

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás

Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód. 

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás
2022. december 01., csütörtök

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek

Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe. 

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek
2022. november 30., szerda

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek

Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár. 

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek
2022. november 27., vasárnap

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba

A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is. 

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM