A Hargitán kezdődik a raliszezon

Zátyi Tibor 2019. december 03., 12:32 utolsó módosítás: 2019. december 03., 12:33

Jövőre is nyolc versenyt rendeznek a romániai ralibajnokságban. Bár korábban az a hír járta be a szaksajtót, hogy két hagyományos helyszín, Bákó és Brassó is kikerült a versenynaptárból, a Román Autósportszövetség (Federația Română de Automobilism Sportiv, FRAS) legutóbbi döntése szerint nem. A Hargita Gyöngye Rali is ott van a versenyhelyszínek között, és a 2020-as bajnokság egyik legfontosabb versenye lesz, mivel május 1–2-án Székelyudvarhelyen kezdődik majd a harc a pontokért. Ferencz Csaba főszervezővel beszélgettünk.

Május elején Székelyudvarhelyen gyűl össze a ralimezőny Fotó: Veres Nándor

– Korábban késő ősszel, majd jó pár éven át nyáron rendezték a Hargita Gyöngye Ralit, most viszont a bajnokság első versenye lesz. Milyen feladatokkal jár ez?

– Volt szezonzáró a Hargita Rali, majd többször a bajnokság közepén, mindig nagy érdeklődés övezte, jövőre viszont szezonnyitó lesz. Érdekes a szövetség hozzáállása, hiszen a versenyek szervezőinek megkérdezése nélkül döntött akkor, amikor nyilvánosságra hozta a 2020-as versenynaptárt,

a Hargita Ralit pedig önkényesen a startpozícióba állította.

A korábbi évekhez hasonlóan nyári időpontra kértük a versenyt, ahogy már megszokta a közönség, ám végül ezt a drasztikus döntést hozták, nekünk pedig ehhez kell viszonyulnunk. Így két hónappal lerövidült a felkészülési idő, már gőzerővel tervezünk, hogy milyen pályarendszer legyen a májusi versenyen.

– Számíthatunk változásra?

– Szerintem lesz. Több helyről is hallottam – bár konkrét jelzést a szövetség részéről nem kaptam –, hogy szeretnék, ha a bucsini szakasz kikerülne a versenyből, mert szerintük igen gyors. Van, akinek tetszik, van, akinek nem. Szerintem nem volt gond vele, mivel a bucsini gyorssal is megfelelő volt a verseny átlagsebessége.

Mindezek ellenére úgy döntöttünk, hogy új helyszíneket, pályákat próbálunk keresni.

80 százalékban már megvan a rali összetétele, a második nap konfigurációja ugyanaz lesz, mint júliusban, azaz a Patakfalva, a Szentpál és a Lövéte gyorsasági szakaszokat fogja teljesíteni a mezőny. Még nem biztos, hogy ki fog kerülni Bucsin, de ha igen, akkor keresünk 35–40 kilométernyi gyorsaságit a környéken, akár Csíkszereda is szóba jöhet. Kérdés, hogy hol találunk az időtervnek is megfelelő pályarendszert.

A versenyfelület nem változik, aszfalton fognak száguldozni Fotó: Pinti Attila

– Október végén már megjelent egy versenynaptár, amelyben hat verseny szerepelt, két hagyományos helyszín, Brassó és Bákó nem volt benne.

– Ezek voltak az első hírek. A szövetség önkényes döntése az egész ralis közösséget meglepetésként érte. Régi, neves versenyeket húztak ki egy egyszerű tollvonással. A hat verseny között így is ott volt a Hargita Gyöngye Rali.

Minket nehezebben tudnak félreállítani, mivel nem hagyjuk magunkat.

Továbbá technikailag olyan versenyünk van évről évre, amibe nem tudnak belekötni. Természetesen vannak apróbb kellemetlenségek, az, aki ekkora embertömeget mozgat és rendezvényt csinál, ejt kisebb hibákat. De eddig is sikerült jól összeraknunk a Hargita Ralit. Ezen hibák többsége pedig idézőjelesen értendő, mivel nagy a részrehajlás a versenyek pontozói részéről.

Szúrja pár ember szemét, zavarja őket, hogy ennyire népszerű a versenyünk és sokkal kisebb költségvetésből tudunk olyan színvonalat képviselni, mint a tízszer annyi pénzből gazdálkodók.

Nehéz feladat előtt állunk, mivel a bajnokság első versenye lesz, az újdonságok, a friss szabályok itt fognak először életbe lépni. A csapatom fel van készülve a feladatra, azonban most sokkal kevesebb időnk van. A támogatóinkkal már tárgyalunk, megkötöttük az első szerződéseket. Igyekszünk összerakni a költségvetést, mivel a verseny előtt két hónappal már a szövetség asztalán kell legyen a Hargita Gyöngye Rali teljes dokumentációja, nincs időnk késlekedésre.

Fotó: Pinti Attila

– Mit jelent egy nyitóverseny?

– Előnyt és hátrányt is. A felkészülés során, ha normális mederben zajlik, nem érhet meglepetés.

Szeretnénk jövőre is újítani, a pályarendszerrel és a közvetítésekkel is szintet akarunk lépni.

Az első verseny mindig meghatározza az egész szezont. Mert mindenki igyekszik legalább elérni vagy túlszárnyalni azt a szintet, amit az első verseny elért. Több mint fél év szünet után lesz ismét rali, ennek pedig mindenki frissen, maximális gőzerővel vág majd neki, új csapatok és arcok jelenthetnek meg a szervizparkban. Egy első verseny mindig sokkal nagyobb érdeklődést generál, mint egy év közbeni vagy a végén lévő.

– A Hargita Ralit mindig is nagy érdeklődés övezte.

– Szerencsénkre minden évben megtisztelnek minket a román és a magyar versenyzők egyaránt. A május 1–2-ai időpont nem esik egybe magyar bajnoki futammal, így reményeim szerint a magyarországi ralisok jövőre is szép számban jönnek el hozzánk.

A 2020-as román ralibajnokság
             
             Név           Koefficiens      Dátum               Felület
1. Hargita Rali                 1        május 1–2.              aszfalt
2. Arad Rali                   1,2       május 22–23.         makadám
3. Argeș Rali                  1,2       június 26–27.         aszfalt
4. Nagyszeben Rali          1        július 17–18.         makadám
5. Bákó Rali                     1        augusztus 7–8.      makadám
6. Jászvásár Rali             1,2      szeptember 4–5.    makadám
7. Kolozsvár Rali            1,2      szeptember 25–26. aszfalt
8. Brassó Rali                   1       október 23–24.      makadám
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő nyolcoldalas sportkiadványában, az Erdélyi Sport legfrissebb számában látott napvilágot december 3-án.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat