Az idén 830 millió forinttal támogatja a kormányzat pályázat alapján a Kárpát-medencében működő külhoni magyar vállalkozókat – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Összesen 224 202, 9 hónap és 9 év közötti romániai gyermek nincs beoltva kanyaró ellen – derül ki a bukaresti egészségügyi minisztérium által közzétett jelentésből. Gond az is, hogy nem létezik tartalékkészlet oltóanyagból járványok esetére.
Ősztől támogathatóvá válnak az egyházi rendszerben működő lelkészképzők – jelentették ki az RMDSZ honatyái, miután megjelent a Hivatalos Közlönyben az oktatási törvény ez irányú módosítása.
Közösen próbálják megtalálni a módját a magyar–román határ mentén fekvő megyékben a vállalkozók és az önkormányzatok, hogy Magyarország keleti régióiból töltsék be a Románia nyugati megyéiben meghirdetett állásokat.
Több mint száz házkutatást tartottak szerda reggel az ügyészek és rendőrök az aradi Aurel Vlaicu, illetve Vasile Goldiş Egyetem több tanáránál és diákjánál. A legfőbb ügyészség szerint több tanár pénz fejében engedte át a diákokat a vizsgákon.
Kulturális intézményt működtetne a felbecsülhetetlen értékű neoreneszánsz berendezéssel rendelkező válaszúti Bánffy-kastélyban a Kolozs megyei önkormányzat. A szinte biztosra vett uniós támogatásból tavasszal látnának hozzá a műemlék restaurálásához.
Százezer eurós beruházással tatarozza a marosvásárhelyi Szentgyörgy (Forradalom) utcai Művészeti Gimnázium főhomlokzatát a római katolikus egyház. A felekezeti tulajdonban lévő ingatlanért a városháza több mint egyéves házbérrel tartozik.
Hatszáz gyereket azonosítottak a Kovászna megyei hatóságok, akik nincsenek beoltva kanyaró ellen, nagy részük vidéki. A szakemberek úgy döntöttek, hogy számukra hét oltóközpontot hoznak létre a megyében.
A végeredmények alapján a pedagógusok 47,6 százaléka szerzett 7-es vagy annál nagyobb jegyet a két héttel ezelőtt megtartott tanári és tanítói versenyvizsgán, ez 3 százalékkal jobb arány a tavalyinál – közölte kedden az oktatási minisztérium.
Több utcában leállt a közlekedés Kolozsváron, miután kedd délután egy vihar fákat döntött az úttestre.
Kilencnaposra bővül az augusztus 18–27. között zajló Vásárhelyi Forgatag, a helyi magyarság ötödik alkalommal megrendezett kulturális rendezvénye, melynek idei díszvendége Nyíregyháza lesz.
Nem tetszik az erdélyi megyéknek a Bukarestben kidolgozott országos hulladékgazdálkodási terv, mindenki szeretné a saját igényeihez alakítani a megye hulladékgazdálkodását, és senki sem akarja több mint száz kilométerre vinni a szemetét.
Egymásnak passzolja a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat a római katolikus egyháztól elperelt pénzügyi palotát. Mivel a megyei tanácsnak nincs pénze a felújításra, felkínálná megvételre a városnak, de a polgármestert nem érdekli az üzlet.
Egy ember meghalt, többen súlyosan megsérültek a Bihar megyei Csarnóházán (Bulz) vasárnap este végigsöprő viharban. A hatóságok két kempinget kiürítettek, miután az erős szél fákat döntött a sátrakra, gépkocsikra.
Az év első felében 1800 személy ellen indult eljárás erdészeti bűncselekmény miatt. Januártól júniusig 8500 ellenőrzést tartottak és csaknem 35 000 köbméter olyan faanyagot koboztak el, amelynek eredetét nem tudták iratokkal igazolni.
Kikerült a román, magyar és német megnevezést tartalmazó többnyelvű helységnévtábla Kolozsvár apahidai – reptér felőli – be- és kijáratához.
A román határrendészek 2474 határsértőt tartóztattak fel az idei év első hat hónapjában az ország határain, közülük 1437-en illegálisan érkeztek Romániába, 1037-en pedig illegálisán próbálták elhagyni az országot.
Kósa Lajos provokációnak nevezte, hogy Orbán Viktor előadása alatt egy nő sípolni kezdett a hallgatóságban, és köszönetet mondott azért, hogy a rendezők a sípolót „kimentették a tömegből”.