Nem csitul a járvány, közelít a tízezerhez a kanyarós megbetegedések száma

Négyszáz új kanyarós esetet jegyeztek az elmúlt hónapban, a megbetegedett páciensek fele Brassó megyében él.

Kőrössy Andrea

2017. október 16., 19:062017. október 16., 19:06

Úgy tűnik, nem csitul a kanyarójárvány, országos szinten ugyanis az elmúlt egy hónap során négyszáz új kanyarós esetet regisztráltak a hatóságok – tájékoztatott az Adevărul napilap.

A közegészségügyi igazgatóság adatai szerint

a megbetegedések felét Brassó megyében jegyezték, ahol egyébként a gyermekek oltottsági aránya csak 70 százalékos,

ezzel jócskán elmarad az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a járványok megfékezése érdekében minimálisan ajánlott 95 százalékos arányt.

A fertőző betegségek ellenőrzésével és felügyeletével megbízott országos központ statisztikája szerint a kanyarós megbetegedések száma elérte a 9626-ot, ez 393-mal haladja meg az egy hónappal korábbi adatokat. Az elmúlt hetekben Brassó megyén kívül Kolozs, Szatmár és Hargita megyében is emelkedett a kanyarós betegek száma.

A járvány kitörése óta Romániában 34 személy halt bele a kanyarófertőzésbe, illetve ennek szövődményeibe – legtöbben, kilencen Temes megyében.

Hatan Arad megyében, heten Dolj megyében, hárman Krassó-Szörény megyében, illetve egy-egy áldozatot követelt a kór Bukarestben, Bihar, Kolozs, Szatmár, Maros, Călăraşi, Neamţ, Vaslui és Galac megyében hunyt el.

A hatóságok tájékoztatása szerint a Brassó megyében az elmúlt hónapban megbetegedett gyermekek egyike sem volt beoltva. A háziorvosok továbbra is arra kérik a szülőket, hogy adassák be gyermekeiknek a megadott vakcinákat, hiszen csak így lehet eredményesen felvenni a harcot a fertőző kórokkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban