Örömünnep a kolozsvári Pietati evangélikus templomban: a kolozsvári Bach-maraton előestéjén, pénteken este került sor a Hahn-barokkorgona szentelési ünnepségére és az azt követő ünnepi hangversenyre.
Az írásbeli házi feladatok okafogyottá váltak a mesterséges intelligencia térhódítása miatt – szögezte le Daniel David oktatási és kutatási miniszter.
Sok a szabálytalanság a fakitermelés és a faáru-forgalmazás terén, de a rendőrségi tájékoztató szerint az esetek többségében nem súlyos kihágásokról van szó.
Nem elég ismerni a múltunkat, azt meg is kell ismertetni a más nemzetiségűekkel is – vallja Román Gábor, aki az Araddal kapcsolatos magyar helytörténeti kiadványokat fordítja le románra, és jelenteti meg a saját internetes naplóin.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken egy pedagógust Bánffyhunyadon, aki a gyanú szerint szexuálisan zaklatta a diákjait.
A romániai magyar elemisták számára összeállított anyanyelvi kommunikáció tankönyvekben jelenleg jóval kevesebb klasszikus irodalmi mű szerepel, mint korábban.
Mintegy 260 ezer lej értékű csempészcigarettát és a járművet is lefoglalta a rendőrség egy Szatmár megyei rutinellenőrzés során. A zárjegy nélküli cigarettát szállító sofőrt őrizetbe vették.
Nyílnak már a különleges tavaszi virágok a kolozsvári botanikus kertben: többek közt a tavaszi tőzike és a kárpáti sáfrány.
Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.
Kétszázezer euró értékű dizájnerdrogot foglaltak le a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság munkatársai egy szatmárnémeti kábítószerdíler kocsijában.
Jogerős börtönbüntetésének letöltése elől Magyarországra akart menekülni egy zágoni férfi, akit egy rutinellenőrzésen a román–magyar határ közelében vettek őrizetbe a rendőrök.
Végső búcsút vettek a szatmárnémeti színházban a tavaly novemberben elhunyt Paulovics László képzőművésztől, a város díszpolgárától, a Harag György Társulat örökös tagjától.
Emberkereskedelem miatt került előzetes letartóztatásba egy kolozsvári élelmiszerbolt két tulajdonosa, miután kényszerrel vettek rá két személyt, hogy nekik dolgozzanak.
A 2025-ös próbaérettségit a tanév 4. oktatási moduljában szervezik, március 24-től kezdődően.
Megóvnák a pusztulástól a Szilágy megyei Drág településen található Bethlen−Wesselényi-kastélyt. A szebb napokat látott nemesi lakot egy műemlékvédelmi egyesület állítaná helyre a helyi közösség segítségével.
Csaknem 30 kilométernyi új autópálya-szakaszt adhatnának át idén az észak-erdélyi sztrádán, ha megfelelően mozgósítanak az építők és a hatóságok.
A Kovászna megyei törvényszék csütörtökön 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte annak a hét hónapos csecsemőnek az anyját, akit a nő élettársa halálra vert; a férfi esetében 30 nappal meghosszabbították a vizsgálati fogságot.
A bukaresti kormány csütörtöki ülésén frissítette azt az összeget, amelyet az oktatási intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák) kapnak fejkvótaként a gyermeklétszámuk alapján – jelentette be a kormányszóvivő.