Hargita megye - Elfogadták a pótköltségvetést.
A Hargita megyei tanácsnak pénteki rendkívüli ülésén kisebb vita után sikerült elfogadnia az idei pótköltségvetést. A január elsejével életbe lépett új adótörvény az eddigi 15-ről 20 százalékra emelte a tanács saját döntése alapján szétosztható pénz arányát, ez az idei évre 71 millió lejt jelent a megyében. Az összegből – a tanács szakemberei által kidolgozott algoritmus értelmében –...
Kolozsvár – Szükségesnek tartják a BBTE vezetésében való képviseletet.
Egy héten belül a tisztségükről lemondott Salat Levente és Nagy László rektorhelyettes helyébe új személyt jelölnek a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar rektorhelyettesi tisztségébe – döntötték el legutóbbi találkozójukon az egyetem magyar tagozatvezetői. Az oktatóknak lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint erre azért van szükség, mivel a...
Autósoknak szánt hidat terveznek az Olt folyó fölé Sepsiszentgyörgyön, ahol a várost elkerülő terelőút építését is tervezi a helyi önkormányzat. Albert Álmos polgármester szerint a tervezett hidat a 2005-ös áradásokkor összeomlott, csendőrkaszárnya melletti gyalogos híd – amelyet hajdanán a gyárnegyedbe tartók használtak – helyébe építik. Az új híd azért szükséges, mert jelenleg a városból Brassó fele kivezető útszakaszon egyetlen...
Bihar megye – Hírességek parádéja Ion Þiriac harmadik bályoki „céllövészetén.”
Több állatvédő szervezet is tiltakozott a Bihar megyei Bályokon szervezett vadászat ellen, embertelennek nevezve a fogságban nevelt vadak kilövésének gyakorlatát. A Ion Þiriac üzletember által működtetett vadászbirodalomban idén szervezték meg harmadik alkalommal az eseményt, amelyen számos dúsgazdag külföldi üzletember is részt vett. A Þiriac által 49...
Szatmár megye – AZ Erdélyi Kárpát-Egyesületnek kedvez az alapfokú ítélet a legelőperben.
Alapfokon az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szatmárnémeti fiókjának adott igazat a bíróság a Szatmár Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatósággal szembeni perben, amelynek tárgya a Kányaháza község határában kezdeményezett terület-lecsapolás.
Maros megye – súlyos baleset történt tegnap hajnalban Kerelőszentpálon.
Hat halálos áldozatot követelt egy tegnap hajnalban történt közúti baleset. A Maros megyei Kerelőszentpál térségében az E60-as országúton egy régi típusú Dacia átsodródott az út másik sávjára, ahol frontálisan összeütközött egy Budapestről hazatérő marosvásárhelyi autóbusszal.
Háromszék – Télen i s használhatók lesznek a diáküdülők.
Háromszék első, télen is működtethető táborhelyét adták át pénteken Sepsibesenyőn, ahol februártól már elkezdődhet a táborozás. „A felújítás révén az ország legkorszerűbb táborai közé tartozó háromszéki létesítmény hamarosan bekerül a nemzetközi Youth Hostel rendszerbe is” – mondta Borbély Károly államtitkár. Az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke szerint...
Nézeteltérést szül a rohammentő-szolgálat fejlesztése.
A megyei mentőszolgálatok leépülésével járhat a Hargita megyei mentősök szerint egy új rohammentő-szolgálat létrehozása. A 7-es számú Központi Fejlesztési Régiót alkotó hat megye (Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros és Szeben) tanácsai tavaly társulási szerződést kötöttek egy regionális mentőhálózat létrehozására, amelyben a műszaki mentést végző tűzoltók mellett kapna helyet a...
Több mint félmilliót embert vonz a sóra épülő gyógyturizmus.
Az ingatlanpiachoz, a mobiltelefóniához és a számítástechnikához hasonló ugrásszerű fejlődés tapasztalható a hazai sóbányászatban. A sómennyiség jelentős részét a hazai bányák az európai piacon értékesíti – Magyarország jelenlegi sószükségletének 90 százalékát a romániai bányák fedezik –, néhány éve azonban arra törekednek, hogy minél több látogatót vonzzanak a...
Kolozsvár – Üléseztek a BBTE magyar tanszékvezetői.
A kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatvezetőinek csütörtök délután elkezdődött és lapzártánkkor még zajló ülésének első napirendi pontja a magyar tagozat működési szabályzat-tervezetének véglegesítése volt. Ez a szabályzat alapozná meg a magyar tagozat döntési, illetve működési önállóságát a jelenlegi keretek között, mivel önálló magyar karok még nem...
Kolozs megye – Emberi mulasztás okozta a kisbácsi vonatbalesetet.
A Kolozs megyei Méra és Kisbács között december 11-én éjszaka bekövetkezett vasúti balesetet emberi mulasztás okozta – állapították meg a Román Vasúti Hatóság (AFER) és az ügyészség szakértői. Összegzésük szerint a szerencsétlenséget az okozta, hogy a kisbácsi vasúti megállóban szolgálatot teljesítő forgalmista elaludt, és nem engedte tovább a Kolozsvárra tartó tehervonatot.
Autonómia-törvényjavaslatot dolgoz ki az RMDSZ
Az RMDSZ a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet kidolgozására készül, és ennek érdekében konzultál az erdélyi magyar szervezetekkel – jelentette be Puskás Bálint háromszéki RMDSZ-szenátor. Hozzáfűzte, bár leszögezett időpontokról nincs tudomása, idén valószínűleg megállapítják a törvényjavaslat alapelveit. A szenátor szerint első lépésként a parlamentnek kell elismernie az...
Dicsőszentmárton – Senkinek sem kell a vegyi üzem.
„Ha nem sikerül végleges megoldást találni a dicsőszentmártoni vegyipari üzem ülepítőjének felszámolására, bármikor fennáll a Kis-Küküllő, és ezáltal a Maros valamint a Tisza szennyezésének veszélye” – jelentette ki Dãnuþ ªtefãnescu. A Maros megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója szerint az ülepítő környezetbaráttá tétele mintegy 5–6 millió euróba kerül, a...
Precedens értékű eredményre számít Tőkés László.
A román állam által elkobzott és közel 50 éven át bitorolt ingatlanok jogtalan használatáért indít pert a a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Tőkés László. A püspök elmondta, az elmúlt 17 évben rengeteg vitás jogi ügylet miatt járatta képviselőiket „Ponciustól Pilátusig” az állam, és felháborodva tette hozzá: ráadásul...
Székelyudvarhely – Elfogadták az MPSZ választási jelét.
Hat politikai szervezet választási jelét iktatta a tegnap lezárult leadási határidőig a székelyudvarhelyi körzeti választási iroda. Az RMDSZ, a Roma Szociáldemokrata Párt, a Német Demokrata Fórum, a D.A Szövetség, a Szociáldemokrata Párt mellett a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) választási jelét is elfogadták. Az MPSZ választási indulására az Állandó Választási Hatóság (AEP) tegnapi...
Egyelőre bizonytalan, elfogadják-e a 2007-es keretszerződés feltételeit a háziorvosok.
A háziorvosok és az Országos Egészségbiztosító Pénztár közötti megállapodást rögzítő 2007-re kidolgozott keretszerződés, bár megjelent ugyan a 2006 december 28-i Hivatalos Közlönyben, egyelőre nem alkalmazható, mivel az erre vonatkozó használati utasításokat még nem tette közzé a kormány. Ezért január folyamán egy pótmegoldás segítségével folytathatják...
Felborult tegnap Déván egy SMURD mentőautó, amely egy 75 éves, kómában lévő asszonyt szállított. A SMURD járműve azért szenvedett balesetet, mert egy útkereszteződésben egy gépkocsi nem adott elsőbbséget a szirénázó mentőnek. A mentő egy Ladának ütközött és nekinyomta egy villanyoszlopnak, amely kidőlt. A beteg állapota nem súlyosbodott a baleset következtében, és az autóban levő három mentős sem szenvedett súlyos sérüléseket. A 70 ezer euró...
Petrozsény – Százezer eurót utaztak el a széntársaság vezetői.
Belső vizsgálatot kezdeményezett a petrozsényi Országos Széntársaság vezetősége Varujan Vosganian gazdasági miniszter felkérésére: a vizsgálat célja a titkosnak minősített dokumentumok közül kiválogatni azokat, amelyek nem teljesítik a titkosítás feltételeit. A széntársaság ugyanis – egy 2004-ben hozott határozat alapján – titkosnak minősítette többek között azokat az...