Három személy megsérült hétfőn, amikor beomlott egy dési bankfiók mennyezete – közölte a Kolozs megyei katasztrófavédelem. Az áldozatok közül kettőt a SMURD rohammentő-szolgálat szállított kórházba, a harmadik visszautasította a beutalást.
A Kolozs megyei Bonchidán nyitotta meg hétfőn a kapuit az ország első regionális italcsomagolás-válogató központja, amelyet a betétdíjas visszaváltási rendszert működtető ReturRO vállalat hozott létre.
Késsel megszúrta a tanintézet kollégiumának nevelőjét egy 16 éves diáklány az egyik nagyváradi középiskolában hétfőn reggel. Az áldozatot megműtötték.
Máramaros nemcsak népi építészetéről és népviseletéről híres, fontos megismertetni a nagyközönséggel a helyi zsidóság múltját is – mondta el a Krónikának Cotos Robert.
Öt éve érkezett konzulként Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusára Grezsa Csaba, aki bő esztendeje a főkonzuli teendőket látja el. A magyar diplomatával készített beszélgetés során a kolozsvári konzulátus szerteágazó tevékenységét vettük górcső alá.
Harminc napos előzetes letartóztatásba került egy 21 éves férfi, miután a Kolozs megyei rendőrök két kiló kábítószert találtak az autójában.
Több mint 800 református vallásoktatót képeztek a harminc évvel ezelőtt indított Református Tanárképző és Zeneművészeti Karon, amelynek jubileumi ünnepségét november elején tartották. A kar dékánját, Lukács Olgát kérdeztük.
A (felszámolt) AGROMEC ODORHEI S.A. részvénytársaság 2020. április 21-i közgyűlésének döntése szerint a részvényesek listájában szereplő személyek osztalékra jogosultak.
Diákjai bizalmába férkőzött, majd többükkel szexuálisan is visszaélt a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egyik pedagógusa, volt városi tanácsos – állítja az Átlátszó Erdély.
Egy fiatal nő meghalt péntek délután, miután egy markoló- és homlokrakodó gép egy trélerről rázuhant a személygépkocsira, amiben ült – közölte az Arad megyei rendőr-főkapitányság.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken sűrű havazásra és heves szélre vonatkozó első-, illetve másodfokú riasztásokat adott ki Románia nagy részére.
Lesz választási megállapodás az RMDSZ és az EMSZ között – jelentette be pénteken egy rövid Facebook-bejegyzésben az RMDSZ.
Korrupció miatt jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélte pénteken Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert a kolozsvári ítélőtábla.
Elveszettnek hitt, 61 éve nem látott rákosi vipera populációt igazoltak szakemberek Kolozs megyében – közölte honlapján a Milvus Csoport természetvédelmi egyesület.
Átadták csütörtökön a Kolozs megyei Válaszúton a felújított Bánffy-kastélyt, amelynek rehabilitálását európai uniós és megyei önkormányzati forrásokból finanszírozta a Kolozs Megyei Tanács – közölte a Kolozs megyei RMDSZ.
A Temes megyei újszentesi helyi rendőr okozott balesetet csütörtökön Temesváron, a járványkórház előtt. Kiderült: ittas volt, és a drogteszt szerint fennáll a gyanú, hogy kábítószert is fogyasztott.
Sűrű köd lesz csütörtök délig három erdélyi megyében – figyelmeztetett csütörtök reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A (felszámolt) AGROTRANSPORT S.A. ODORHEIU SECUIESC részvénytársaság 2020. április 21-i közgyűlésének döntése szerint a részvényesek listájában szereplő személyek osztalékra jogosultak.