Szatmárnémeti – Lakossági panaszra kiköltöztették a stadion közelében tanyázó romákat.
A városi csendőrség, rendőrség és közösségi rendőrség csütörtökön reggel egy közös razzia alkalmával felszámolta az Unio stadion lelátója alatti hajléktalantelepet. A hónapok óta ott lakó 35 fős csoport többsége a környékbeli településekről származik, illetve szatmárnémeti illetőségű.
Érmihályfalva – Leukémiában szenvedő tizenhat éves lány kezelésére fordítanák a szombat esti borkóstolóval egybekötött borliciten befolyt összeget a hétvégi Dióverő Szíp Napok rendezvény szervezői.
Arad Megye Tanácsa és Békés megye önkormányzata vegyes bizottságot hozott létre annak érdekében, hogy közös projekteket dolgozzanak ki az Unió által támogatott határ menti együttműködésre – jelentette be a Békés megyei önkormányzat elnöke csütörtöki békéscsabai sajtótájékoztatóján.
Háromszék – Felháborodásának adott hangot Benedek Barna erdész, a sepsiszéki Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) alelnöke csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján, mivel úgy véli, a magánszférában dolgozó erdészek meglehetősen sokat dolgoznak állami megrendelésre, anélkül, hogy bármilyen támogatásban részesülnének.
Háromszék
MPSZ: rendőrségi túlkapás
Túlkapásnak tartja a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete, hogy a Kovászna megyei rendőrség a műszaki engedély kiadása előtt meg akarja vizsgálni a Székelyföld határát jelző tábla tartalmát is. „Fenyegető hangú nyilatkozatával Laurenţiu Todoran rendőrparancsnok túllépte a hatáskörét” – jelentette ki Benedek Barna, a sepsiszéki MPSZ megbízott alelnöke. Amint arról már beszámoltunk, a...
Legkésőbb novemberben benyújtják a Magyar Polgári Párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) bemutatta csütörtökön azokat az aláírásokat, amelyeket az ország 18 megyéjéből és Bukarestből gyűjtött össze a pártbejegyzéshez. A Magyar Polgári Pártként történő bejegyzést a működésiszabályzat-tervezet elkészítése után, október végén vagy november elején kezdeményezik – jelentette be a székelyudvarhelyi...
Hargita megye – Két rendőrt késelt meg egy székelykeresztúri lakos, őt pedig az egyik rendőr lelőtte szerdáról csütörtökre virradó éjjel a Hargita megyei Székelykeresztúron. A két rendőr éjjel fél egykor, járőrözés közben állította le, és akarta igazoltatni azt a két férfit, akik egy szekéren körülbelül 3 ezer lej értékben bambuszparkettet szállítottak.
Szembesítik Csíkszereda alpolgármesterét az őt bepanaszoló vállalkozóval.
Nem cáfolja Görbe Károly csíkszeredai üzletember (képünkön), hogy az ő tanúvallomása alapján indult az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Szőke Domokos alpolgármester ellen indított vizsgálata. A csíkszeredai üzletember csütörtökön a Krónikának úgy nyilatkozott, a DNA kereste meg őt, együttműködését kérve, hogy Szőke Domokos ellen bizonyítékokat gyűjtsön.
Marosvásárhely – Az idén akár a marosvásárhelyi és környékbeli lakosság hasznára is válhat az a rivalizálás, amely a hagyományos őszi termésnapok szervezése körül a város polgármestere és a megye prefektusa között folyik. Akárcsak egy évvel korábban, mind a Dorin Florea, mind a Ciprian Dobre (képünkön) által vezetett intézmény azonos időpontban, a hét végén rendezi a többnapos agrárvásárt.
Sepsiszentgyörgy – A zászlók bevonására szólította fel a Kovászna Megyei Tanácsot György Ervin prefektus. Az önkormányzat homlokzatára az Európai Unió valamennyi tagállamának lobogóját, 27 zászlót függesztették ki. A zászlókat még tavaly december végén tűzték ki, az ország európai uniós csatlakozása alkalmából, azóta azonban ottfelejtették azokat.
Újabb dokumentumokkal bővítették Temesváron az 1956-os magyar forradalom romániai áldozatainak emlékére szervezett kiállítást. A Sor(s)ok között című kiállítás anyagának egy részét a közönség már láthatta tavaly Bukarestben és Budapesten.
Vasárnapig Hargita és Bákó megyében tartózkodik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar önkéntes orvoscsoportja, tagjai ezúttal eldugott kis hegyi falvakban és településeken is gyógyítják a rászorulókat.
Sepsiszentgyörgy
Gombamérgezésben halt meg egy kisfiú
Gombamérgezésben halt meg egy 11 éves sepsiszentgyörgyi kisfiú. Az áldozat családja az elmúlt héten fogyasztott gombát. A mérgezésre utaló jelek a gyereknél másnap jelentkeztek, de mivel a család többi tagja nem betegedett meg, a szülők nem kértek orvosi segítséget. A gyereket kedden már kómás állapotban szállították a megyei kórházba. A laboratóriumi vizsgálatok súlyos máj- és...
Saját zsebből kell fizetniük a lízingelt gépkocsit az Autopres-ügyfeleknek.
„Tisztelt ügyfelek. Az Autopres irodája műszaki okok miatt bezárt. Kérjük tanúsítsanak türelmet, problémáinkat hamarosan megoldjuk. Nemsokára értesítést kapnak a bekövetkezett változásokról. A kifizetéseket továbbra is folyósítjuk. Szép napot kívánunk!” – ez az üzenet áll az autós reklámhirdetésekkel foglalkozó kolozsvári Autopres Kft. honlapján, de ez hallható akkor...
Sajtónyilatkozatban vallott egykori kollaborációja részleteiről Xantus Gábor.
„Harminc évvel a történtek után felmentést nem kérhetek, a történtek erkölcsi súlyát magam viselem” – áll abban a vallomásban, amelyben Xantus Gábor operatőr-rendező elismeri, a pártállami diktatúra idején rendszeresen jelentéseket írt a televíziós munkájáról, azokról a személyekről, akikkel kapcsolatba került, közöttük Könczei Ádámról, az erdélyi...
Sepsiszentgyörgy – Évekig húzódhat a háromszéki orvosi rendelők privatizálása.
Másodszor is beperelik a polgármesteri hivatalt a sepsiszentgyörgyi háziorvosok, hogy megvásárolhassák rendelőiket. Tizenegy sepsiszentgyörgyi és négy vidéki háziorvos a brassói táblabíróságon már pert nyert, a júliusi törvényszéki határozat kimondja, hogy a 2006/236-os törvény értelmében az önkormányzatok kötelesek eladni a rendelőket a benne dolgozó orvosoknak.
Margitta – Harminc, illetve huszonöt év börtönbüntetéssel sújtotta tegnap a Bihar megyei törvényszék a Margittán három évvel ezelőtt elkövetett brutális taxisgyilkosság magyar nemzetiségű elkövetőit. Az egyelőre nem jogerős ítélet kimondta, 2004. augusztus 9-éről 10-ére virradóra a 29 éves Szilágyi Károly és a 25 éves Balogh István rabolta ki, ölte meg, majd gyújtotta fel a margittai illetőségű taxisofőrt.
Háromszék – „Magyarul is beszélő, határozott fellépésű rendőrökre van szükség Háromszéken, hogy meg lehessen akadályozni a terménylopások miatti konfliktusokat a romák és a falvak más nemzetiségű lakói között” – jelentette ki György Ervin.