Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy nagylaki rendőr, akire rálőtt egy körözés alatt álló férfi. A rendőr igazoltatni akarta a férfit, amikor az pisztolyt rántott és meghúzta a ravaszt.
A ballagás, az érettségi ma már sokkal inkább a pénzről szól, mintsem az esemény valós értelméről. Csíkszeredában mostanában naponta ballag egy-egy tizenkettedikes osztály. Ezt abból is tudni, hogy hatalmas virágcsokrokat, drága ajándékokat tartalmazó szatyrokat látni az utcán az ünneplőbe öltözött szülők, rokonok kezében.
Az utcanevek magyarosítását szeretné elérni a szatmárnémeti önkormányzat RMDSZ-es frakciója, az erre vonatkozó határozattervezetet a következő rendes tanácsülésen tűznék napirendre. Kereskényi Gábor alpolgármester és Túrós Lóránd helyi tanácsos arról számolt be lapunknak, hogy a magyar utca- és intézménynevek tekintetében a partiumi megyeszékhelyen 2003 óta pozitív elmozdulás tapasztalható.
Átalakítja a nagykárolyi önkormányzat a közel harminc éves galambos szökőkút belső szerkezetét, hogy folyamatosan működhessen a létesítmény – jelentette be Bekő Tamás városmenedzser. A Fő utca melletti parkban, Petőfi Sándor és Kaffka Margit szobra között álló vízköpő az utóbbi években ritkán működött.
Több mint hetven beteget vizsgáltak meg térítésmentesen a nagyváradi Medsystem szemklinika nyílt napján. Dr. Kalmár László ügyvezető igazgató elmondta: több mint 200 ember jelentkezett vizsgálatra, olyan is volt, aki előző este már megpróbált sorszámot kérni, de lehetetlen mindenkit ellátni. Azokat, akik szombaton 8 és 15 óra között nem kerültek sorra, a klinika dolgozói visszahívják, és egy későbbi időpontban részt vehetnek ingyenes vizsgálaton.
A román képviselők egyetlen napirendi pontot sem szavaztak meg a Kovászna Megyei Tanács pénteki ülésén, ily módon fejezve ki tiltakozásukat. Ioan Solomon demokrata-liberális tanácstag magyarázata szerint felháborodásukat a háromszéki RMDSZ-nek az igazgatók leváltása miatt szervezett tiltakozó akciói, illetve a június 4-én tartott Trianon-megemlékezések váltották ki. A román politikusok azért is ingerültek – tette hozzá –, mert Édler András képviselő...
Négy mesterképzést és egy új szakot tervez engedélyeztetni a Partiumi Keresztény Egyetem. Horváth Gizella rektor még nem tudja, mikor indulhatna be a magyar nyelv és irodalom szak. Folyamatban van az angol nyelv és irodalom szak akkreditálása is.
A csíkszeredai Közüzemek Rt. alkalmazottjaiként bemutatkozó szélhámosok próbálták összegyűjteni a víz- és csatornahálózatra való csatlakozásért járó 200 lejes díjat a Taploca városnegyedben. A csalók ténykedéséről péntek este értesítették a megyeszékhelyi Goscom Közüzemek Rt. munkatársait a Haladás utcai lakosok – közölte érdeklődésünkre Duda Tihamér vezérigazgató.
A mintegy 14 ezer Maros megyei nyugdíjast kiszolgáló önsegélyző pénztár (CARP) tavaly elbocsátott cenzorai azt állítják: körülbelül ötvenre tehető azoknak a száma, akik tartoznak az intézménynek, holott nem vettek fel semmilyen kölcsönt, illetve azoké, akiket értesítés nélkül kezesként tüntettek fel a pénztár munkatársai, amikor fiktív kölcsönszerződéseket gyártottak. Olyan személy is akad, aki egyetlen alkalommal valóban vállalta a kezességet, s...
Négy halálos áldozatot követelő baleset történt a Kovászna megyei Kézdiszentléleken a hétvégén. Szemtanúk elmondása szerint két, egymással versenyező gépkocsi közül egyiknek - egy kovásznak rendszámú BMW-nek - a vezetője elveszítette uralmát a jármű fölött, átsodródott az ellenkező sávra, majd nagy sebességgel helyi lakosok egy csoportjába rohant bele, akik egy kapu előtt beszélgettek. A péntek esti tragédiát okozó sofőr szabadlábon védekezhet a...
Hat személyt helyezett vád alá az ügyészség a Kovászna megyei törvénytelen jogosítványszerzések kapcsán. Közülük három előzetes letartóztatásban marad, a másik három pedig szabadlábon védekezhet.
„Jogunkban áll követelni, hogy a magyar nyelv legyen hivatalos nyelv Erdélyben, ott, ahol igénylik, a régióban élő románoknak pedig illene megtanulniuk magyarul” – jelentette ki kampányzáró csütörtöki sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Mintegy száz kézdisárfalvi és ozsdolai, valamint magyarországi vállalta azt, hogy az Ozsdolától 15 kilométerre, embert és autót próbáló út megtétele után Vrancea megye határánál tavaly állított katonai síremléknél emlékezzen a trianoni békediktátumra.
Vízszolgáltató állomást adtak át csütörtökön Gyergyóremetén, a 7,2 millió lej értékű beruházás a fejlesztési minisztérium támogatásával valósult meg, a létesítmény Gyergyóremete és Gyergyóditró vízellátását biztosítja hosszútávon.
Az eddiginél jóval rövidebb idő alatt lehet halottá nyilváníttatni az eltűnt személyeket – közölte csütörtökön Cseke Attila Bihar megyei szenátor, aki ezentúl a polgári törvénykönyv tervezetének egy-egy pontját magyarázza el rendszeres nagyváradi sajtótájékoztatóin.
A Maros Megyei Tanács felelősséget vállal a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság által lebonyolított közbeszerzési eljárásért, amelynek során az intézmény 25 ezer csomagos cigarettarakományt rendelt az igazgatósághoz tartozó szociális intézményekben lakó fogyatékos személyek számára – jelentette be csütörtökön Lokodi Edit Emőke tanácselnök.
Jenei Imre nagyváradi sportszakember, labdarúgóedző (képünkön) fontos állampolgári kötelességnek tartja a szavazást. „Mindig elmegyek szavazni, hiszen ezt kötelességemnek érzem” – mondta megkeresésünkre. „Fegyelmezett emberek vagyunk, muszáj elmennünk választani” – jelentette ki.